India után a rakacai völgyzárógátnál építenek automatikus szifont az áradáskor fölöslegessé vált víz elvezetésére

Borsod megye ipartelepei, elsősorban a bővülő Kazincbarcika és a sajóvölgyi bányavidék ipari- és ivóvízellátására a Rakaca-patak völgyében völgyzáró gáttal 5,5 millió köbméteres mesterséges tavat létesítenek.

Az építkezés most új szakaszába érkezett. A 800 m hosszú és 8,5 m magas gát alatt elkészült a zsiliprendszer. Ezen keresztül engedik majd a tó vizét a Rakacán keresztül a Bódva patakba, s így jut majd a borsodsziráki vízműhöz. A betonozási munkák befejezése után így kezdték meg a gáton hagyott három nyílás feltöltését, amivel a tervek szerint szeptemberre készülnek el.

A gátépítés igen fontos műszaki probléma megoldását is megkövetelte a tervezőktől és az építőktől. A Rakaca-patak ugyanis mintegy 240 négyzetkilométer terület csapadékvizét gyűjti össze. A tó feltöltése után, a záporok következtében fellépő egy-egy árhullám azonban átcsapna a gáton. A hirtelen lezúduló nagytömegű vizet a zsiliprendszeren nem tudnák keresztülengedni. Éppen ezért a tószint fölötti vízmennyiség levezetésére egy automatikus szifont építettek. A gát fölé emelkedő betontoronyba négy, hattyúnyakszerűen meghajlított vascsövet szereltek be. A vízfölösleget ezek szívják majd be és vezetik el. A négy szifonnal másodpercenkint 24 köbméter vizet tudnak elvezetni, – ami a legnagyobb árhullámnál is elegendő. Eddig ilyen rendszert egyedül Indiában építettek, s így a rakacai völgyzárógát automatikus szifonja lesz az első ilyen létesítmény Európában.

Az Észak-Magyarország 1960. június 9-én megjelent cikke. A fotó illusztráció, az eredeti cikkben nem szerepelt. A fotót Kocsis Zsolt készítette 2015 júliusában, közzétette a KDK Facebook-csoportban

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .