Ilyen volt Kazincbarcika a 70-es évek elején I.

Kajdacsy Tibor írása

Könyveim között rendezgettem, ekkor került kezembe az egy rég elfeledett „Egy iparváros művelődése Kazincbarcika” című kiadvány. Sokat törtem a fejem, hogyan kerülhetett hozzám ez kis példányszámban kiadott, 21 forintért árusított iromány.

Aztán beugrott, a 70-es évek elején a művelődésszociológiai felmérést, statisztikát készített egy stáb a városban, s gyakori vendégei voltak a Mazsola cukrászdának. Emlékeim szerint az 1973. év táján ajándékba kaptam a kötetet. Megvallom, soha nem olvastam el, belekukkantva nem tartottam olvasmányosnak, a statisztikai mutatókat sem érdekesnek.

De mára már megváltozott a megítélésem, érdekes kimutatások készültek a város művelődési intézményeinek soráról. Ami meglepett, hogy a város lakosságának csak kis része vállalta az efféle statisztikai együttműködést.

Az „Egy iparváros művelődése – Kazincbarcika” című kiadványt Andrássy Mária írta, a vizsgálatokat és a kérdőívek feldolgozását Heleszta Sándor vezette, míg szerkesztést B. Vörös Gizella végezte. Közzétette a Népművelődési Propaganda Iroda 1973-ban. E kiadvány vázlatos ismertetése is bepillantást enged Kazincbarcika 70-es évek eleji életébe, és bár csak szemezgettem a sok-sok adat, érdekesség közül, remélem, így is hasznos információforrásként és élvezetes olvasmányként szolgál az érdeklődők számára.

Új város születik

Kazincbarcika város kialakulásának történte részletesebben megismerhető Kismarton Zsolt remek várostörténeti sorozatából, így Andrássy Mária írásából csak a lényegesebb megállapításokat emelném ki.

Kazincbarcika névvel az 1948-as helységnévtárban találkozunk először: az 1006/1954. (1. 28.) számú minisztertanácsi határozat Kazincbarcika községet 1954. február 1-jével nyilvánítja varossá, és elrendeli Berente és Kazincbarcika egyesítését. 1954. március 20-án az Újvárosi Általános Iskola tornatermében megalakul a Kazincbarcikai Városi Tanács végrehajtó bizottsága.

A Magyar Népköztársaság I. ötéves terve a csekély fűtőértékű szén- es lignitkészleteket hasznosító erőmű, valamint új nitrogén-műtrágyagyár építését tűzi ki célul.

A természeti, a közlekedési, a gazdasági adottságok: a barnaszén, a meglevő vasútvonal és főközlekedési út, valamint az 1924 óta működő ún. „kiserőmű ” miatt az új ipartelep helyéül Kazincbarcika község környékét jelölte ki. Így kezdték a Berentei Szolgáltató Vállalat (szénosztályozó), a Berentei Hőerőmű és a Sajómenti Vegyiművek ‒ az ún. Borsodi Kooperáció ‒ építését. A Népgazdasági Tanács döntő jelentősegű, nagy beruházásnak minősítette ezeket. (A Népgazdasági Tanács 1949 júniusa és 1952 novembere között a legfelsőbb gazdasági szerv volt Magyarországon. Feladatkörét 1952. december 1-jén a Minisztertanács vette át ‒ a szerk.)

Kazincbarcika gyorsan fejlődő iparának munkahelyei vonzották a környék lakosságát. 1951. szeptember 1-jén megkezdődött az újváros lakásainak építése. Húsz év alatt (1949‒1970 között) a lakosság megötszöröződött, több mint ötezer új lakás épült. A Sajó-völgyi kisközségből kialakult az új város, emeletes házakkal, középületekkel, parkokkal, kommunális és szolgáltató intézmények azonban kevésbé létesültek. Az urbanizációt késleltette, hogy 1953 és 1961 között a lakóterület beruházásainak is a BVK volt a gazdája. A város építésének feladatait 1968-ban a városi tanács vette át, Takács István tanácselnök és munkatársai vezetésével indult meg az erőteljes városiasodás.

Az ország különböző vidékeiről más-más szokásokkal, eltérő kulturális szinttel, életmóddal, közösségi magatartással rendelkező emberek kezdtek itt új életet.

Fotóforrás: Szabó Lajosné Rózsa – KDK (A képen: Hunyady Orsolya, Mészáros Rózsa és Dányi József Dodó)

Mi érdekli, mi foglalkoztatja leginkább az embereket?

Kezdetben családok jobbára a maguk magányában éltek. Vasárnap délután kihalt volt az utca, néhány kocsmán kívül nem volt más szórakozási lehetőség. A városhoz való tartozás olyan volt, mint amikor valaki ideiglenes szálláson lakik. Az értelmiség javarésze is ugródeszkának tekintette az itteni munkahelyeket. Amikor a közös érdeklődésű emberek „csomópontjai” kialakultak (vadásztársaság, sportpálya, kultúrház, zene, mozi, színház stb.), megkezdődtek az ismerkedések, az egymáshoz járás – megszűnt az ideiglenesség érzése, kezdték itthon érezni magukat a város lakói.

A lakosság egy része kicserélődött, a nemkívánatos elemek, a rendbontók eltűntek a városból. Míg az ötvenes évek végén nemigen volt ajánlatos este kimenni az utcára, ma tökéletes a közbiztonság.

Mint minden fiatal városban, itt is gond volt a lakás, a közellátás, a gyermekek óvodai, bölcsődei elhelyezése. A lakáshoz jutás volt az elsődleges szempont. A régebbi helyzetről így beszélt az egyik megkérdezett: „Az első perctől kezdve van lakásunk” – mára már 1000 a lakásigénylők száma, bár hónapról hónapra fejlődik a város, épülnek a lakások.

Az emberek keresik a maguk életformáját. A megkapott lakást hamar berendezik, barkácsolnak. Azután gyűjtenek kocsira, víkendházra, hisz itt a fizetés meghaladja az országos átlagot.

Továbbra is téma: hova mehetnek el a hétvégén, hol építhetnek hétvégi házat, osztanak-e telket a városban. Úgy látszik, igény van az oldottabb településformákra is ‒ így a város vezetősége támogatja a családiház-építést.

Gond és probléma volt, hogy a város kommunális építkezése nem tartott lépést a lakosok növekedésével.

A lakosság átlagéletkora alacsony (28 év), és magas a gyerekszám (évente kb. 500 gyerek születik). A folyamatosan bővülő óvodai-bölcsődei, napközi otthonos hálózat ellenére továbbra is komoly problémát jelent a gyermekek napközbeni elhelyezése.

A bolthálózat, az újonnan nyíló boltok ellenére a vásárlási lehetőségek gondjai nem oldódtak meg, a választék, a kínálat továbbra is szűkös.

Mindenképpen kiemelt kérdéscsoport a munkahely, fontos a munkahelyi légkör, a munkakörülmények, a beosztott és a vezető viszonya: hogyan és mit dolgozik, mennyit keres az ember. Jellemző a városra a műszaki és technikai érdeklődés.

Állandó téma a BVK ‒ ha valami történik az üzemben, az a városban hetekig beszédtéma.

Általában az emberek zöme érzi, hogy a városfejlesztés következtében megnövekedett a létbiztonság, a lakosság közérzete pozitív irányba formálódott.

A városlakók átlagéletkora 28 év volt, és évente 500 gyermek született (Fotóforrás: Angyalné Sándor Katalin – KDK; a Béke tér sarkánál)

A település legfontosabb sajátosságai

A felmérés során többen szólnak a városfejlesztés dinamizmusáról, amely kézzelfogható, napról napra érzékelhető mindenki számára.

Egy csoport legfontosabb sajátosságának tartja a város gazdasági struktúráját. „Magyar Ruhr-vidékként emlegetik. Nincs termelőszövetkezet, kevés a föld, legfeljebb 15-20 homogén mezőgazdasági foglalkozású család lehet.

Alapvetően a BVK határozza meg Barcika életét, mely bányavidékből vegyipari várossá vált. Az utóbbi években erősödött a könnyűipar és a lakosságot kiszolgáló szociális és kommunális terület. Probléma a nők foglalkoztatottságával van, melyet bonyolít a nők alacsony iskolai végzettsége, másrészt, hogy az értelmiségi feleségek inkább „íróasztalt” keresnek.

Külön érdekesség, hogy reggel zsúfolt vonatok, autóbuszok hozzák a városba a munkásokat (a BVK dolgozóinak zöme bejáró!), de zsúfolt vonatok viszik is az embereket ‒ főkent Miskolcra.

Sokan úgy gondolják, előbb-utóbb probléma lesz a munkalehetőség, mivel a vegyipar nem túl munkaigényes.

Vélemények szerint a semmiből kialakult városban heterogén a lakosság összetétele. Itt csiszolódnak össze a legkülönbözőbb foglalkozásúak. A magukkal hozott otthoni emlékeket keresik, lassan szoknak egymáshoz, nem a klasszikus értelemben vett, tősgyökeres munkásosztály ez. Nagy a belső feszültség a fiatal munkás és értelmiség, valamint az idősebbek örökségként magukkal hozott szokásai között. Az ifjúság szerepe a többi városhoz képest nagyobb, mert ők képviselik a modernebb, civilizáltabb magatartásmintát az ország legelmaradottabb vidékeiről idekerült, alacsonyabb műveltségű idősebbekkel szemben.

Meg mindig ellentmondás van a városon belül a „városi” és „falusi” között. Az ellentét régi keletű, mert a város az ötvenes évek elején a régi falvak legjobb mezőgazdasági területein épült, és abban az időben a kisajátítási, kártalanítási összeg csupán névleges volt.

A „város” szépülése mellé az utóbbi öt évben felzárkózott a „falu” is, kaptak járdát, vizet stb. A fiatalok „városba” költözésével is csökkentek az ellentétek. Kezd kialakulni a szocialista szellemű lokálpatriotizmus.

Az itt született fiatalok lassan felnőnek, az alapítók gyerekei tizenévesek ‒ magukénak érzik a várost és eredményeit. A legfontosabb sajátosságként említett gyors ütemű fejlődés egyaránt hozott magával jót és rosszat is.

„Most alakuló város ez, annak minden negatív és pozitív tulajdonságával” ‒ foglalja össze valaki. Így fogalmaz egy másik: „A szocialista város minden jó és rossz tulajdonságával rendelkezik. Serdülőkorát éli, ami az embernél is a legrosszabb.” „Szocialista város, ez annyiban igaz, hogy ennek szülötte, de sajnos nem használjuk ki az ebben rejlő lehetőségeket…”

Reggel zsúfolt autóbuszok hozzák a városba a munkásokat (A kép közzétevője, Homonnai Zoltán addig könyörgött a sofőrnek, amíg tényleg vezethette egy darabig a fakaruszt)

Közösségi, társadalmi, művelődési szokások – kulturális érdeklődés

„‒ Mozgatják a lakosságot?” ‒ kezdték a kérdezősködést a felmérés készítői. „‒ Nem tudok efféléről, ha lenne, bizonyara hallottam volna róla” – válaszolták többen is. „És ebben nincs semmi meglepő. Egy közösséget átfogó társadalmi szokások kialakulásához mindig is idő kellett. Nyilván nem lehet ugyanúgy fellelni egy új, betelepültekkel teli városban, mint egy régi településen. Az ország minden részéből kerültek ide emberek, sokféle szokást hoztak magukkal, némelyik megmaradt, elhalt vagy átalakulóban van.”

Barcikán egy-egy család még falusiasan rendez lakodalmat, a násznép ugyanúgy vonul, mint falun. A régebbi településrészeken élnek még a helyi szokások. Berente tartja a bányászközségekre jellemző hagyományokat, a falusi részen ma is minden évben megrendezik a szüreti felvonulást.

Van, aki szerint a családok egymáshoz járása nem divat, inkább korzóznak. Mások hangsúlyozzák, hogy kialakulóban vannak a városi jellegű szokások. Többen említették a kiserdei majálisokat, az alkotmánynapi ünnepségeket, a stadionban rendezett népünnepélyeket.

A városi hagyomány megteremtését szolgálja a friss diplomások évente megrendezett fogadása, a munkahelyi közösségek közös szórakozása, a munkahelyi névnapok, a szocialista brigádok összejövetelei, a családi kirándulások, bálok, pedagógus-, műszaki, egyéb táncos rendezvények.

Kialakultak a társas élet centrumai, a 105-ös intézet tenisz-, a BVK tekepályája. Egyre többen vásárolnak telket kertészkedés, hétvégi ház építése céljából.

Egy régi városban az újonnan érkezők asszimilálódnak a kialakult kulturális szokásokhoz. Egy új varosban speciális a helyzet, kevés kulturális hagyománya van, pedig ezektől város a város, ismerték fel a vezetők, így születtek meg az évenként ismétlődő, az egész város figyelmét felkeltő nagy rendezvények, mint pl. a Borsodi Néptánc Fesztivál, a kórustalálkozók, kiállítások, vagy az 1972-ben országos sikert aratott ifj. Horváth István Színjátszó Fesztivál.

Tizenkét éves múltra tekint vissza a négyévenként megrendezésre kerülő „Szocialista Varosok Gyermekrajz Kiállítása” is. Három ízben, több ezer nézővel, kétszáz szereplővel zajlott a „Sajómenti Táncparádé”.

„A lakosság beáramlása heterogén iskolai végzettséget is eredményezett, így vegyes kulturális érdeklődést is. Probléma a városban az analfabetizmus ‒ elsősorban a cigánylakosság körében ‒ ezt érezzük a gyerekanyagon” ‒ mondotta az egyik általános iskola igazgatója. „Az igényesebb embereknek emeltebb formák kellenének, mivel visszahúzzák a negatív körülmények” ‒ ez a főiskola egyik tanarának a véleménye.

Milyen a fiatalok, az asszonyok, az iparban, a mezőgazdaságban dolgozok, az értelmiségiek ‒ tehát a különféle rétegek ‒ kulturális érdeklődése? ‒ volt a következő idevágó kérdés.

Az ifjúságot foglalkozás és kor szerint is más-más érdekli. A tizenévesekben sok a lekötetlen energia, ez látszik a csellengő fiatalokon.

A városban négy középfokú tanintézet és egy főiskola, valamint 4000 KISZ-tag van. Az új művelődési központ mellett minden művelődési intézményben, iskolában, üzemekben működik ifjúsági klub, de számuk nem elegendő: a kérdezettek megemlítették, hogy 1972 őszétől meg öt új ifjúsági közösségi szórakozási intézményt szeretnének kialakítani.

Más a családot alapított fiatalok problémája. Sok a kisgyerek, nagyszülők nincsenek a közelben, amíg a gyerekek kicsik, nincs kire hagyni őket. Nem tudnak a házból kimozdulni, marad a tévé.

„‒ Praxisom tapasztalatai alapján mondhatom el, hogy az emberek monoton életet élnek” ‒ mondotta egy gyermekorvos.

Az asszonyok fő törekvése a szép otthon megteremtése, a szabás-varrás, a hímzés népszerű a városban.

A város két rétege, az ipari munkásság és az értelmiség elkülönülő érdeklődéséről nem tudtak a kérdezettek beszámolni, nem említettek semmi olyat, ami iránt a két réteg külön-külön érdeklődött volna. A gyorsan fejlődő város jellegéből adódóan felfedezhető valamiféle szakirányú művelődési igény. Minden réteg esetétben nagy az érdeklődés a művelődési központ színházi előadásai, hangversenyei iránt.

A BVK-ban a szakszervezet színházbérletet vásárol a brigádoknak, és minden előadásra más-más brigádtag megy el.

Kulturális szokás kialakulásában az Egressy Művelődési Központ előadásainak jelentős szerepe van.

A városban a rádió teljesen általános, a tv majdnem teljesen. Sok folyóiratra, napilapra fizetnek elő, vannak bélyeggyűjtők, eszperantisták, barkácsolók, horgászok, ezáltal sokirányú az érdeklődés.

Az ifjúságot foglalkozás és kor szerint is más-más érdekli. A tizenévesekben sok a lekötetlen energia (Fotóforrás: Bétéri Ferenc – KDK)

Tények és lehetőségek

(Statisztikai adatok 1949‒1970)

„Szocialista város, minden mutatója felfelé ível” ‒ mondta a város egyik vezetője.

A „mutatókat” az objektív kép kialakítása érdekében összehasonlították a népszámlálások 1949., 1960., valamint 1970. évi adataival, másrészt a „Helyzetkép az ország városairól” című kiadványban közölt 1960., 1965. és 1969. évi mutatókkal.

Az ország más területeivel való összevetést a legfontosabb témakörökben vizsgálták, hogyan alakulnak a viszonyok a hasonló iparosodottságú, azonos vagy kisebb lélekszámú, valamint a hasonló gazdasági fejlettségű, de nagyobb, régi iparvarosokban:

Általános adatok

A „Helyzetkép az ország városairól” című kiadvány a népesség, népsűrűség, népmozgalom jellemzőit az 1970-es népszámlálás adatai alapján közli, mely 1970. január 1-jén a következő volt:

Kazincbarcika 25 948 fő
Várpalota 24 527 fő
Ajka 19 642 fő
Karcag 24 631 fő
Leninváros 9 334 fő
Mezőtúr 21 788 fő
Székesfehérvár 72 490 fő
Tatabánya 75 130 fő

A népsűrűség (fő/km2) a magyar városokban átlagosan 437, Kazincbarcikán ez 705,5. Hasonlóan magas értéket csupán Tatabányán tapasztaltak, a szocialista városokban nem éri el a népsűrűség az országos átlagot, míg a mezőgazdasági városokban 100 fő /km2 alatt marad.

Ennek alapján érthető a „ki Barcikáról” jelszó, a hétvégi, a családiház-építési kedv, a pihenőnapokon elnéptelenedő város.

A fejlődés dinamikáját kitűnően mutatják a barcikai népszámlálások adatai:

Év  Népesség száma
1930    3 773
1941    4 456
1949    5 059
1960  15 217
1970  24 884

A népesség tényleges szaporodása Barcikán az időszak eleji számlálások adataihoz viszonyítva:

1931‒1941 között 18%,
1941‒1948 között 14%,
1949‒1959 között 20,1%,
1960‒1969 között 70%.

A fejlődés az messze meghaladja a hasonló iparosodottságú városok népességének tényleges szaporodását, mely a vizsgált települések esetében 15‒30% között mozgott.

1000 férfira az ország városaiban összesen 1113 nő jut. Feltételezhetően a bevándorlás és az új nehézipar férfimunkaerő-szükséglete miatt a városban ma kevesebb a nő, mint a férfi. Ez a többi ún. szocialista városra is jellemző. Leninvárosban a legalacsonyabb a nők aránya.

A vizsgált települések közül Kazincbarcikán a legmagasabb az 1000 lakosra jutó élve születések száma. Száz családra Barcikán 116, 15 éven aluli gyermek jut, ez különösen magas mérőszám. Ez az arány a többi vizsgált hat városban csupán 71‒97 között mozog.

Megvizsgálták, hogyan alakul a 15‒49 éves házas nők és élve született gyermekeik aránya.

Az 1970-es népszámlálás szerint Kazincbarcikán a vizsgált korcsoportra 186 élve született gyermek jut. A nyolc kiemelten vizsgált város közül csupán Karcagon magasabb (198), az összes többiben alacsonyabb.

Felmerült a kérdés, hogyan gondoskodik a város lakosai jövőjéről?

A teljesített beruházások egy lakosra jutó értéke 1969-ben 29 825 Ft volt, ez a városok átlagának 307%-a. Az országos csúcsértéket Leninvárosban találták (79 000 Ft).

Nagyobb az arányeltolódás a városok között, ha a teljesített tanácsi kommunális beruházások egy lakosra jutó értékét vizsgáljuk, mely:

Leninvárosban 7154 Ft,
Kazincbarcikán 6032 Ft,
Karcagon csupán 253 Ft volt.

Kazincbarcika város urbanizációját ‒ a helyi tanács mellett ‒ 1969-ben még igen erőteljesen támogatta az állam is. Míg ebben az évben a városokra jutó állami hozzájárulás aránya 31,2% volt, addig Kazincbarcikán 81,6%, a vizsgált városok közül a legmagasabb.

Az egy lakosra jutó költségvetési kiadás a városban 2037 Ft, a városok átlagának 85%-a volt. Az egészségügyi ágazatra fordított költség egy lakosra jutó érteke másfélszerese a városok átlagának ‒ az egy főre eső kórházra fordított összeg kétszerese a városok átlagának.

A kulturális ágazatra fordított költség egy főre eső összege 1969-ben 646 Ft volt, ez a városok átlagának csupán 90%- a.

Más a családot alapított fiatalok problémája. Sok a kisgyerek, nagyszülők nincsenek a közelben (Fotóforrás: Tóthné Zahari Ildikó – KDK)

A foglalkoztatottság fontosabb adatai

Kazincbarcikán a népesség gazdasági aktivitás szerinti megoszlása a népszámlálások adatai szerint a következőképpen alakult:

Az eltartottak aránya csökkent, az összehasonlított nyolc település közül azonban Barcikán a legmagasabb. Ennek részben a magas gyermekszám az oka. A városban a munkaképes korú nők közül 33% az eltartott, ez pedig az összes vizsgált ipari városnál magasabb arány. Érzékelhető tehát a női munkalehetőség hiánya.

Az 1970. évi népszámlálás adatai alapján a városban az aktív keresők népgazdasági ágak szerint a következőképpen oszlottak meg:

Szám %
Ipar 7 357 60,3
Építőipar 779 6,4
Mezőgazdaság 609 5,0
Szállítás, hírközlés 669 5,5
Kereskedelem 730 6,0
Szolgáltatás 413 3,4
Egészségügy, kultúra 1 320 10,8
Közigazgatás és egyéb  317 2,6
Összesen 12 194 100,0

Az idők folyamán az aktív keresőknek a legfőbb népgazdasági ágazatok közötti megoszlása az alábbiakban változott:

A nyolc kiemelt város hasonló adatait vizsgálva kiderül, hogy az iparban foglalkoztatottak aránya az ipar fellegváraként emlegetett Kazincbarcikán, a legalacsonyabb.

A „Helyzetkép az ország városairól” c. kiadvány szerint erősen iparosodott város az, melyben 10 000 lakosra 3000, netán több iparban foglalkoztatott jut. Huszonkét ilyen városunk van, a „csúcsértéket” Leninvárosban találjuk (5621); Kazincbarcika a mezőny közepén helyezkedik el ‒ itt 10 000 lakosra 4069 szocialista iparban foglalkoztatott esik.

Valamennyi ipari jellegű városban az iparban foglalkoztatottak 80‒96%-a 1969-ben a nehéziparban dolgozott. Ez Kazincbarcikán 93,1%, míg a könnyűiparban 5,3%, valamint az élelmiszeriparban 1,6% foglalkoztatott volt.

Az aktív keresők foglalkozási minőség szerint, az 1970. évi népszámlálás adatai alapján így oszlik meg.

Szám %
Fizikai dolgozó 8 090 66,5
Szellemi dolgozó 3 890 31,9
Önálló, segítő családtag 214 1,6

Összesen: 12 194 100,0

A vizsgált városok közül csaknem mindenütt magasabb a fizikai dolgozók és alacsonyabb a szellemi foglalkozásúak aránya. Barcikán és Leninvárosban a vegyipar szakemberszükséglete jelentkezik ebben a mutatóban.

A népszámlálás adatai alapján lehetőség nyílt a városra jellemző bányászatban és vegyiparban foglalkoztatottak számát is megvizsgálni:

Vegyiparban dolgozik az aktív keresők 25, a bányászatban pedig 20%- a. A vegyiparban foglalkoztatottaknak 34%-a szellemi dolgozó, a fizikai munkások száma a két ágazatban közel megegyezik.

A kulturális szolgáltatásban dolgozók száma a kiemelt városokban az aktív keresők 3,5‒4,9%-a, Kazincbarcikán az arány magasabb, 1970. január 1-jén 736 személy (6%) dolgozik művelődési területen.

Az iparban foglalkoztatottak átlagkeresete ‒ mint ezt a „Helyzetkép az ország városairól”című kiadvány közli ‒ 1969-ben az ország városaiban átlagosan 1848 Ft, Kazincbarcikán ennél lényegesen magasabb volt, 2138 Ft.

A könnyűiparban foglalkoztatottak átlagkeresete az ország városaiban 1550 Ft, Kazincbarcikán 1065 Ft volt.

One comment

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .