Ifjúvá serdült város: Takarékos nők Kazincbarcikán

‒ Gyakori fazonváltás, igen sokfajta termék készítése jellemzi az idei féléves munkánkat – kezdi beszélgetésünket Talabér Gézáné, a Habselyem Kötöttárugyár kazincbarcikai és kurityáni egységének vezetője. – Ez természetesen nehéz feladatot rótt az itt dolgozó lányokra, asszonyokra, hiszen amikorra már rutinosan, gyorsan pergett a munka, elsajátították egy újfajta ruházati cikk készítésének összes, apró szakmai fogásait, addigra ismét változott a divat. Ismét az úgynevezett „betanulási” időszak következett. Mégis, tevékenységünk e kedvezőtlen velejárója ellenére is jó termelési eredménnyel zártuk az első félévet. Éves termelési tervünk mintegy 15 millió darab termék előállítása, amelynek termelési értéke 350 millió forintot tesz ki. S a tervezett éves mennyiségből ez ideig csaknem 7 millió darab árut készítettünk már el, megközelítőleg 160 millió forint értékben. adatok, az összegzések szerint a termelésben – a tervezetthez viszonyítva – növekedés mutatkozott. Ebben – mint a legtöbb termelő vállalatnál – itt is fontos szerepet játszottak a szocialista munkaversenybe aktívan bekapcsolódó szocialista brigádok.

‒ A dolgozók ösztönzésére, munkájuk elismerésére ez évben újfajta jutalmazási rendszert vezettünk be – mondja a gyáregységvezető.

‒ Negyedévenként rendszeresen értékeljük a kollektívák, az egyes dolgozók tevékenységét, mennyiségi, valamint minőségi teljesítményét. A munkaversenyben kimagasló teljesítményt elért dolgozókat kisebb-nagyobb ajándékokkal – nőkről lévén szó: a háztartásban, otthonukban hasznosítható eszközökkel ‒ jutalmazzuk. A jól dolgozó kollektívákat pedig, a számukra kitűzött, illetve az általuk felajánlott feladatok elvégzése után, pénzjutalomban részesítjük, amelyet a végzett munka arányában maguk között szétosztanak.

A gyáregység a féléves terv sikeres teljesítésén túl egyébterületeken, például a takarékossságban is szép eredményeket ért el.

‒ Most az első fél év befejeztével már konkrét eredményekről számolhatunk be a takarékosságban – veszi át a szót Talabér Gézáné. – Az év elején – mint valamennyi vállalat – mi is kidolgoztuk a takarékossági tervünket. Az intézkedések eredményessége, hatása már most az első fél év után is megmutatkozik.

A takarékossági tervezet valóra váltása nálunk talán könnyebben megy, mint más vállalatoknál; hiszen nőket foglalkoztató üzem vagyunk, lányaink, asszonyaink otthon, a saját háztartásukban megszokták a takarékoskodást, s számukra itt, az üzemben is természetes, hogy csínján bánnak az alapanyaggal, s a ruhakészítéshez szükséges valamennyi kellékkel.

Különösen jó eredményeket ért el gyáregységünk a fehérnemű-készítés legfontosabb díszítőeleme: a csipke felhasználásában. A tervezett 4,5 millió méter csipkéből két százalékkal kevesebbet, 4,4 millió métert használtunk fel az első fél évben.

A másik, nem kevésbé fontos és szükséges intézkedésünk a varrógépalkatrészek működési idejének meghosszabbítására irányult. Ugyanis ez év január elején szerveztünk üzemünkben egy javítócsoportot, amelynek feladata a varrógépek rendszeres karbantartása, a hibás alkatrészek gyors kijavítása. Így sokkal ritkábban kerül sor egy-egy fontos gépalkatrész vagy akár a varrógéptűk cseréjére. A javítócsoport tevékenysége 50 ezer forintos megtakarítást hozott június végéig.

Ugyancsak jelentős eredményt értünk el olaj-, valamint villamosenergia-felhasználásban. Olajfűtési rendszerünk ésszerű kialakítása óránként tíz liter tüzelőanyag-megtakarítást jelent.

Az első fél év eredménye további ösztönzője az itt dolgozó 2500 lánynak és asszonynak, a szocialista brigádoknak, amelyek már az újabb vállalásokon, a második félévi tervek megvalósításán dolgoznak.

Dévald Hedvig

1975. július 18.
Észak-Magyarország

emblema

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .