Ifjúvá serdült város: Könyvtármunka – nemes megszállottsággal

Egyike azoknak – nem sok a számuk -, akik szinte az első kapavágáskor már ott voltak a régi Sajókazinc fölé magasodó dombokon. Látták a vegyikombinát, az akkor még inkább csak lelkes tervezgetésekből ismert, mintsem a mai valóságban elképzelni tudott, hatalmas gyárüzem helyének, épületeinek kijelölését: látták a Herbolya felé húzódó magaslaton a Békeváros első utcáinak kitűzését, s nemcsak élő tanúi, hanem cselekvő részesei is Kazincbarcika születésének és több évtizedes fejlődésének. Igen sokan voltak itt a kezdeteknél, aztán elkerültek másfelé, más városokat építeni, más gyárakat teremteni. Nekik Kazincbarcika egy a sok munkahely, vagy – jobb esteben – új szocialista létesítmény közül. Mások később jöttek, később kapcsolódtak be ebbe az újat teremtésbe. Azok, akik a kezdetektől itt vannak, s mindvégig kitartottak, akik már akkor, amikor Kazincbarcikán élni még nem volt a legjobb, amikor a huliganizmus is jelen volt még, majd a hullámvölgyeket leküzdve egy város roppant dinamikus fellendülésének lehettek tanúi, nincsenek sokan. De itt élnek Kazincbarcikán, féltő szemmel nézik városukat, számon tartanak minden új aszfaltozott négyzetméternyi utat, minden lépésnyi új parkterületet, minden szál virágot, és azt is, ki, hányszor jön be a könyvtárba vagy a művelődési központ rendezvényeire, ki mit olvas, miként válik napról napra szocialista műveltségű emberré. E kevesek, e tiszteletet érdemlő kazincbarcikai veteránok között van Papp Attila, a kazincbarcikai városi könyvtár igazgatója.

Régóta ismerem, munkánk is összeköt. A munkakapcsolatból, a könyvtárosi munkát szenvedéllyel szerető, és azt valami nemes megszállottsággal ellátó ember iránti tiszteletemből az évek során barátság lett. Így hát most Papp Attiláról írnom részben szívem szerint való, részben – éppen a személyes kapcsolat miatt – nem könnyű feladat. De az alkalom, amiért most ismét írok róla, indokolttá tenne akár szuperlatívuszokat is. Ez azonban Papp Attila természetétől idegen, távolálló.

Régi emlékeim között tallózok.

papp_attila_01

Valamikor a kazincbarcikai utcákon, tereken a padok támláján, a gyepbe szúrt táblákon olvashattuk az intelmet a város tisztaságának, kulturáltságának megőrzésére, s vele együtt a könyvtár szolgáltatásaira hívták fel a figyelmet a szembeötlő betűk.

Egy, az ötvenes évek eleje építészének sok hibáját magán hordozó bérházi lakás jelentette még akkor a városi könyvtárat. (A folyóiratokat a fürdőkádban tárolták.) De már a hatvanas évek első felében Kazincbarcika országosan első lett könyvtári munkáját tekintve. Nemcsak a város és az üzem áldozott a könyvtár támogatására, hanem a lakosság is igényelte a könyvtárat, megszerette az olvasást, rákapott az irodalom jó ízeire. És azóta, immár több mint egy évtizede, a Kazincbarcikai Városi Könyvtár mindvégig az országos legjobbak között van. Ez pedig a nagyszerű könyvtároskollektíva és az azt irányító Papp Attila munkáját dicséri.

A mai kazincbarcikai könyvtár nagyon szép, korszerű, jól felszerelt, szinte látványosságnak is számít, de fő érdeme – természetesen – az a sokirányú könyvtári szolgálat és egyéb könyvtári munka, amit folyamatosan, mindenkor elismerést aratva végez. A Papp Attila vezette könyvtár – mint ez már országosan ismert – jóval több egyszerű közművelődési intézménynél. A könyvtár-igazgató szenvedélyes helytörténeti kutatómunkája, több mint száz gépiratos kötetre tehető várostörténeti gyűjteménye – amely a későbbi kutatóknak sok tekintetben egyetlen forrása lesz! -, kitűnő biográfiai és egyéb műveltségterjesztő kiadványai, irodalom-népszerűsítő rendezvényei, s – ismét megemlítve – a város lakóinak olvasási szenvedélye bizonyítják a kiemelkedően értékes munkát.

Papp Attila mindig a kollektívára hárítja a dicsőséget. De az irányítás nem hagyható figyelmen kívül. A könyvtár munkatársai közül többen kaptak már magas elismerést, kapott az igazgató is. De most, a könyvtárosok legmagasabb kitüntetése, a Szabó Ervin-érem – amelyet tegnap vett át – messzehangzóan honorálja Papp Attila nagyszerű munkáját.

Benedek Miklós
Észak-Magyarország
1976. augusztus 18.

Hozzászólás