Idén is várják a sportolni vágyó szépkorúakat a Senior Sportkavalkádra

Kálmánné Katalin írása

Február 23-án újra benépesül a kazincbarcikai Don Bosco Sportközpont, közel háromszáz sportolni vágyó szépkorút várnak az Újkazinci Baráti Kör által szervezett II. Senior Sportkavalkád elnevezésű programra.

Nagy örömünkre – támogatóinknak köszönhetően – ismét megrendezhetjük szépkorú szabadidős rendezvényünket, a tavaly nagy sikert aratott Senior Sportkavalkádot. Az egész naposra tervezett rendezvényre február 23-án 10–19 óra között kerül sor a Don Bosco Sportközpontban, ahová újra hét településről 250-270 szépkorú vendéget várunk.

Idei mottónkat Nógrádi Gergelytől kölcsönöztük: „Az öregség valójában nem az élet vége, hanem a koronája.”

A rendezvényen korunknak megfelelő játékos sportvetélkedőkön mérjük össze tudásunkat. Azon felül az ügyességi és szellemi megmérettetés mellett egyéb sportolási lehetőségek kipróbálására is mód nyílik, többek között bowling, asztalitenisz, csocsó, squash. Lesznek mozgásos, sportos feladatok, de kifejezetten olyanok, amelyek kevés mozgást igényelnek, hogy a kevésbé mozgásképes csapattársak is élvezzék és részt tudjanak benne venni, de leginkább kreatív közösségi, igazi csapatmunkát igénylő szellemi feladattal készülünk. Az eredményhirdetés után szerény vendéglátással és rövid szórakoztató programmal zárul a nap. Meghívottak, az elmúlt évhez hasonlóan, Tardona, Bánhorváti, Alberttelep, Rudolftelep, Kurityán, Múcsony nyugdíjasklubjai, Kazincbarcika kórház, valamint rajtunk kívül négy helyi szervezet, az Ideál Népfőiskola, a Teljes Életért Egyesület, az Idővár Nyugdíjas Kulturális Klub és a Baloldali Nőtagozat.

Szűcs Mara fotói a tavalyi rendezvényről

Reméljük, sikerül a közönséget és vendégeinket is bevonni a játékba, és aktivitásukkal pontokat is szerezhetnek a csapatoknak. A rendezvény együttműködő partnerei Sütő Ágnes nyugdíjas sportszervező és a Kazincbarcika Város Német Nemzetiségi Önkormányzata.

Segítőink Kazincbarcika népszerű senior sportolói lesznek, Mészáros Györgyné Jutka néni, Tóth Jani bácsi, Lipcsei Imre, Klarianka Béla, Pátrovics Géza, Tóth Bertalan, Kálmán Vili, Komlósi Ádám, Komáromi Kati, Kukta Gyuláné, Száva Marika és nem utolsósorban Révész Sándorné Kovács Marika, a hajdani KVSE kézilabdacsapat kapitánya és NB II-es gólkirály. Természetesen nem nélkülözzük a fiatalságot sem, a programban lesznek sportbemutatók óvodás és iskolás gyermekek szereplésével. Biztos vagyok benne, hogy ismét egy nagyon vidám, tartalmas, élményekkel teli napot hagyhatunk magunk mögött.

Nagy szeretettel várunk minden érdeklődőt a II. Senior Sportkavalkádra!

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .