‒ Ha pazarlásról akar írni, nézze meg kérem a kazincbarcikai bérházakat. Alig készültek el, máris javítani kell őket ‒ hívta fel a figyelmet egy kazincbarcikai mérnök. Megfogadva a figyelmeztetést, elindultunk a szavak nyomán.
Amikor említettem jövetelem célját a Városgazdálkodási Vállalatnál, kíváncsian felfigyelt Békéssí József igazgató és Kristó Imre műszaki vezető. Szívesen vállalkoznak, hogy elkísérnek néhány házba, mert az állítás igaz, s a vállalatnak évente sok-sok ezer forintjába kerül az építők felületes munkája. Mielőtt azonban elindulnánk, néhány vállalati problémát is megismerünk. Hogy lehet az, hogy Kazincbarcikán egy köbméter víz 4,53 forintba kerül, holott azelőtt 68 fillér volt, s állítólag Miskolcon is csak egy forint? Így aztán veszteséges a vállalat. A szavak alátámasztásául Békéssi elvtárs kimutat az újonnan vakolt épületre.
‒ Számolja össze a törött ablakokat.
Valami öt darabig olvasok, amikor mellékesen arról is értesülök, hogy azt az építők törték be a vakolásnál, s a javítás a városgazdálkodásra vár. A másik meglepetés egy sárban heverő bronzszobor, amit majd díszítésül az egyik téren helyeznek el. Nehéz elhinni, hogy nem akadna alkalmasabb hely számára.
Jártunk egy átadás előtt lévő épületben, jelzése ,,U”. Az igazság az, hogy már át kellett volna adni, de nem vette át a tanács és a vállalat, mert sem víz, sem villany nem volt az épületben. De ami még szembetűnőbb, mert a villany- és vízszolgáltatás nem kerül majd külön költségbe, míg a mészkukacos, kipattogott, újonnan festett falak javítása bizony sok forintot emészt fel. A mennyezet és a fal olyan, mintha rossz gyerekek fúrtak volna lyukakat bele. Aztán egy szobába toppanunk be. Itt a parkettát kell javítani, mert felpúposodott, s ha átadják a házat, ez megint a városgazdálkodás gondja lesz. Bojda József parkettás magyarázza mindennek az okát.
‒ Lehet, hogy tavaly ezen a parketton még rigó fütyült. Nedves, s ezért púposodik fel. Azután van még egy hibája. Az alsó rész, mely találkozik a betonra tett ragasztóanyaggal, nincs jól kiképezve, nem trapézalakú, s így a bitumen nem tud belekapaszkodni a parkettába ‒ következésképpen elválik. ‒ Ilyen parkettahibákról sokat hallunk. De erről majd későbben.
Jártunk egy csinos, az N/2-es épületben, ezt amolyan reprezentációs épületnek szánták, három-, négy-, ötszobás lakások találhatók itt. A lépcsőház szellőzőablakai mellett máris le van ütve a vakolat, számos ablak betörve, már ebben az épületben laknak. A mészkukac itt is kísért, aztán megtudom ennek is az okát. Egy fiatal építésvezető árulja el. Nem pihen a mész legalább hat hónapot, s mivel frissen használjuk fel, azért állnak elő ezek a hibák. Itt tehát jó anyagtárolással lehetne segíteni.
Említsük meg a parketták problémáit. A J épületben Földesi Jánoséknál járunk. A háziasszony szeme felcsillan, amikor megtudja jövetelünk okát, annak reményében, hogy a rosszul lerakott parkettát megjavítják. Mert mi is a helyzet? 1955-ben költöztek be, s most a parkettléceket úgy lehet kiszedni kézzel, mint a dominót a dobozból. Földesiék úgy segítettek a dolgon, hogy fűrészport raktak a lécek alá, s így valahogy lehet közlekedni a szobában, ugyanis a vakpadló olyan rossz, hogy nem szolgál jó alapul.
Hasonló a probléma, de talán még súlyosabb a „B” épületben, Kiss Mihályné lakásában. Valamikor irodaépülete volt ez az építőknek. 1958. szeptemberében felújítás után szolgál ismét lakásként. Furcsa, a szobát újból kell parkettázni, mert már a beköltözés idején felpúposodott. Most már kosárban lehetne kihordani mindet egytől egyig, csak papír takarja, hogy a korhadt alsó padló ne teremtsen kellemetlen lakásszagot. Bár így is nyitva van állandóan az ablak, mégsem használ. Ezt most újból a város terhére kell megcsináltatni.
Amíg ideérünk, az épületen kívül is akad látnivaló. Csaknem minden második esőlevezető eternitcső el van törve. Állítólag vannak olyan lakók, akik szándékosan el is törik, hogy mosáshoz esővizet nyerjenek. A legnagyobb kárt azonban a játékos gyerekek okozzák. A beömlőnyílásnál a legtöbb el van repedve.
Nem volna helyesebb ‒ noha drágább ‒ vascsöveket rakni?
Egy másik megjegyezni való, hogy a lábazati műköveket több helyen igen silányul rakták fel. A H-épületnél is ledőlt már néhány, úgy kell megtámogatni. Alig néhány évesek ezek a házak, s már ennyi hiba! Kell-e tanúsítani, hogy mindez csak a gyorsaság, a gondatlan kivitelezés, talán a felületes, engedékeny átvétel miatt van.
Az N/l-es épület egy nagy üzlethelyiségében beszélgetünk később, kőművesek, festők dolgoznak itt. Eredetileg zenés cukrászdának készült, már lerakták a táncparkettet, s mint afféle előkelő mulatóhelyen, az oszlopokat mozaikkockákkal rakták ki. Ez bizony igen drága. S ami meglepő: állítólag most csak egy tejivó lesz belőle. Vajon minek ide ilyen drága mozaikoszlop, s vajon mit lehet majd kezdeni a felszedett táncparkettel? Mind-mind pénz, súlyos ezresek, amelyeket az ablakon dobálunk ki.
Elgondolkoztató példák ezek. Érdemes rá felfigyelni, ha sok időnk van, talán kiszámíthattuk volna, hogy ezek a pótlólagos munkák mibe kerülnek, s az árán hány új lakást lehetne készíteni. Mert erről van végső sorban szó, s ha azt akarjuk, hogy a lakásgond minél előbb megszűnjön, ilyen látszólag apró dolgokra is gondolni kell.
(Garami.)
Megjelent az Észak-Magyarország 1959. július 7-i számában. A fotó illusztráció, az eredeti cikkben nem szerepelt
