Füstöljön együtt ön is a Borsodi Vegyi Kombináttal!

Takács Zsolt írása

Takács Zsolt írása

Van egy fotó, melyen Kádár János meglehetősen megrökönyödve ‒ szájában cigaretta ‒ szemléli a kor népszerű modelljét, Sütő Enikőt a Habselyem Kötöttárugyár divatbemutatóján. A felvétel nem a kazincbarcikai kirendeltségen, hanem a fővárosi anyacégnél készült, a Váci úton. Kádár Symphoniát szívott. De szívhatott volna BVK-t, ÉRV-t vagy akár Borsodi Ruházati Vállalatot is…

Már a mai harmincas-negyvenes korosztálynak is nehéz elképzelni, hogy amikor megszülettek, szüleiknek szinte mindenhol szabad volt dohányozniuk. Nem csupán a buszmegállókban, a vasúti pályaudvaron, vagy ami „természetes”, a vendéglátóhelyeken, kocsmákban, de rá lehetett gyújtani a mozikban, a színházakban, sportesemények nézőjeként, a hivatalokban, a tanárikban, sőt mi több: a kórházakban is. A televízió képernyőjéről is áradt a füst: a híradós Ipper Pál közismert volt állandó pipázásáról, amit gyakran műsoraiban is megtett. „Pipás Ipper”-nek is hívta a pesti köznyelv. De láthattuk műsor közben dohányozni Abody Bélát, Major Tamást, Gobbi Hildát vagy Psota Irént is. Ez persze – félreértés ne essék – nem a fent említett vezető iránti elvtelen lojalitás egyik kortünete volt, hanem világszerte elfogadott magatartás.

Abban persze nem vagyok egészen biztos, hogy a gyárak, szövetkezetek akkori „píárosai” fejében ne fordult volna meg, hogy ha esetleg Kádár látogatást tesz náluk, cigarettával kedveskedjenek a „nagy dohányosnak”. Mégpedig olyannal, amelynek doboza emlékeztet a nagy eseményre…

kadar_habselyem

A Habselyem Kötöttárugyár termékbemutatóján. Fotó: MTI

„A hetvenes években kezdett igazán eldurvulni a helyzet. A dohánygyárak – legfőképp az egri – ontották a vállalati cigarettákat” – tudható meg a Dohánymúzeum honlapjáról, melyen részletes és igen élvezetes összeállítások olvashatók a szocializmus cigarettáiról, kezdve a Munkástól és a Tervtől egészen a Magyar Néphadsereg nevű „márkáig”.

A Dohánymúzeum galériájában néhány Kazincbarcikához köthető cigarettadoboz is látható.

25 éves a Bükkvidéki Vendéglátó Vállalat

A füstszűrős, 20 darabos kiszerelésű cigaretta az Egri Dohánygyárban készült, de kereskedelmi forgalomban nem volt kapható. A Bükkvidéki Vendéglátó Vállalat (Bükkvidéki Vendéglátó-ipari Vállalat) a Belkereskedelmi Minisztérium irányítása alá tartozott, központja Miskolcon volt. Munkahelyi büfészolgáltatást végzett a BVK-ban, a Hőerőben, a könnyűbetongyárnál és a szénosztályozónál, de a sokak által ismert – és kedvelt – egyik tevékenysége a Barcika étterem üzemeltetése volt – mint ahogy ez a dobozról is kiderül.

25 éves a Borsodi Ruházati Kereskedelmi Vállalat

Szintén egri termék. A kiskereskedelmi vállalat többek között a Tünde ruházati boltot és az áruházat látta el termékeivel. Kereskedelmi forgalomban ez sem volt kapható.

25_eves_borsodi_ruhazati_kiskereskedelmi_vallalat

Borsod megyei Állami Építőipari Vállalat

A városban 1966 októberétől jelen lévő vállalat nagyon sok épülettel gazdagította Kazincbarcikát. Többek között a „Kutyaóllal”, a masnis házzal, az MSZB téri épületekkel, a művelődési központtal, az áruházzal, a tanács épületével, a Kun Béla téri iskolával, a Tardona ABC-vel vagy a már említett Barcika étteremmel.

borsodmegyei_allami_epitoipari_vallalat

Beton- és Vasbetonipari Művek

„E vállalat jelenléte, gyártmányfélesége nagymértékben segíti a városépítés esztétikumának növelését. Vezetősége tudatosan járul hozzá városiasodásunkhoz. A termelés mellett begyűjtik az építőgépek által felszínre hozott régészeti és kőzettani ritkaságokat, amelyek a városi múzeum jelentős értékei lehetnének – írja a miskolci gyár 2. sz. üzeméről Papp Attila az Ismerkedjünk Kazincbarcikával című könyvében.

beton_es_vasbetonipari_muvek

Borsodi Vegyi Kombinát

Az első ötéves terv – melyről szintén található „doboz” a Dohánymúzeumban – írta elő a gyár felépítését. Ma már csak a IV-es kapu előtt lehet rágyújtani.

ÉMÁSZ

1967. január elsején a Kazincbarcikai Üzemvezetőség az ÉMÁSZ vállalatnál történt szervezetfejlesztés következtében üzemigazgatóság lett – tudható meg szintén Papp Attila könyvéből. Ezt a kiszerelést valószínűleg 1972-ben gyártották, kereskedelmi forgalomba ez sem került.

ÉRV

Az ország első regionális vízellátási rendszerét üzemeltető vállalat cigarettája 20 darabos füstszűrős kiszerelésben nem volt kapható kereskedelmi forgalomban…

🙄

A Dohánymúzeum honlapján található például Komló vagy Dunaújváros várossá nyilvánításának évfordulójára készült cigaretták dobozai is. Kazincbarcikáról nem készült ilyen. Ki tudja, talán készült volna, ha a tanácselnök szintén nagy dohányos lett volna…

Fotók: Dohánymúzeum

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .