„Fogd most két kezem…”: 650 ezer forint gyűlt össze a jótékonysági esten a hospice osztály részére

borsod_media_ugynoksegPercekig állva tapsolt a közönség péntek este a „Fogd most két kezem…” elnevezéssel megrendezett jótékonysági rendezvényen, így köszönve meg a fellépők és a hospice osztály csodás találkozását.

A jótékonysági estre öt nap alatt elfogytak a belépők, így a közel kétórás eseményen telt ház előtt léphetett fel a népes szereplőgárda. A szervezők – az Újkazinci Baráti Kör és a Borsod-Média Ügynökség – előzetesen egy százperces, testet-lelket ünneplőbe öltöztető lírikus utazást ígértek a közönségnek, méghozzá a zene, a tánc és a költészet világában, a szeretet, a tisztelet és a méltóság jegyében. S így is volt, hiszen az este egy szívet melengető képzeletbeli utazássá vált földrészek és korok között, zenei és táncstílusok, hangszerek és szavak keveredésével. S ezekben a kapocs a felvállaltan is mély érzelmek, az elmúlás fájdalmának és szomorúságának, ugyanakkor az élet szépségének és egyediségének bemutatása volt. Hiszen – mint a szervezők mondták – az ember esendő, szentimentális, és bizony néha vágyik arra, hogy a szíve csordultig legyen szeretettel. A jótékonysági este egy ilyen este volt, amikor a nézők testüket ünneplőbe bújtatva érkeztek az előadásra, majd közel két óra múlva úgy távoztak, hogy a lelkük is ünneplőbe öltözött: szeretettel feltöltekezve, egymást jobban elfogadva, megismerve vághatnak neki az év utolsó hónapjának, s gyönyörű ünnepünknek, a karácsonynak.

A lírikus utazás szépségét művésztanárok, ifjú művészpalánták és a Kincsem Napközi különleges előadása, valamint az est rendezője által megálmodott vizuális elemek fokozták, helyenként katartikus élményt szerezve a közönségnek és az „egyemberként” ünnepelt hospice csapatnak.

Azoknak, akiket percekig tapsolt a közönség, s akik dr. Salha Walid főorvos vezetésével a másfél éve működő osztályon embert próbáló munkájuk során erejük felett is helytállnak. Mert tudják, hogy amit és ahogyan tesznek, az több, mint egyszerű gyógyítás. Ők azok, akik az ott ápoltakat és családtagjaikat a legnehezebb időszakon át is végigkísérik, akik erőt, hitet és megnyugvást adnak. Akik megpróbálják pótolni az otthon melegét, a gyakran hiányzó hozzátartozókat, s akik ügyelnek arra, hogy az emberi méltóság, a tisztelet és a szeretet soha ki ne fogyjon.

Áldozatos munkájuk legszebb elismerése a rendezvény kapcsán összegyűlt 650.000 Ft (649.000 + 1.000 Ft) összegű adomány, melyet a Kazincbarcikai Kórház Hospice Osztálya részére, az ott ápolt, súlyos betegségük végstádiumában lévő, elsősorban daganatos betegek komfortérzetének javítására fordítják a szervezők. A nyilvános átadásra várhatóan november végén kerül sor.

A szervezők hálás szívvel mondanak köszönetet mindenkinek, akik az ÜGY-et támogatták, elsősorban a jóérzésű állampolgároknak!

A fellépőgárdának: Bacskó Rebeka, Bartók Szilárd, Kincsem Napközi, Kriston-Kolosai Anikó, Kriston Tamás, Mezei Gyula, Nagy Albertné, Orosz Margit, Polgári László, Svéd Mátyás, Tóth Petra.

Továbbá minden cégnek, szervezetnek, intézménynek, magánszemélynek és a sajtónak, akik az estet és a jótékonysági kezdeményezést bármilyen módon segítették!

A „FOGD MOST KÉT KEZEM…” JÓTÉKONYSÁGI EST
támogatói voltak:

Agora Hirdetőlap
Arany Mérleg Gyógyszertár
Badalik Zsolt – Litoplan Kft.
Barcika Art Kft.
Barcika Príma Kft.
Barcikai Históriás
Baró Bőr
Bodó József
Borsod-Média Ügynökség
BRTV
Csillagpont Rádió
Dohánybolt – Husi Viktória
Észak-Magyarország
Fekécs-Team Kft. (Mezőtúr)
Fekete-Budai Orsolya
FORMOZA Ajándékbolt
Gergely Andrásné
GYÓGYÁSZ Szaküzlet – Fazekas Katalin
HBH Bajor Sörház, Étterem és Panzió
Hegyiné Dzsupin Mária
Herczeghné Fábián Edit (természetgyógyász, író)
Irinyi János Református Szakgimnázium, Szakközépiskola és Diákotthon
Jégvirág Kft.
Jó-ABC – Liptákné Gergely Valéria
Katica Lengyel Áruk Vegyeskereskedés Boltja
Kazincbarcika Város Önkormányzata
Kazincbarcikai „Teljes Életért” Egyesület
Kazincbarcikai MSZP Nőtagozat
Kazincbarcikai MSZP Nyugdíjas tagozat
Kazincbarcikai Szuperinfó
Kazincbarcikai Városi Kórház
Klimon Dávid
Kocka Pub és Ételbár
Kodály Zoltán Alapfokú Művészeti Iskola
Kolor7
Kovács László
KVTV
La Cosa Nostra Egyesület
Litoplan Kft. – Tóth Zoltán
Malacka Húsbolt
Málay Tímea
Matisz és Társa Bt. – Matisz József
NÁSFA Ékszerműhely
Norbi Update Kazincbarcika
Opont.hu
Pálinkó Gábor
Pásztor László
Pázmány László
Rafael Virág – Fóris Csaba
Reményi Tünde
Royal Magazin
Sajómente.hu
Dr. Salha Walid
Sipter-Csete Mariann
Stage2 – olasz női divatáru
TESCO-GLOBAL Áruház Kazincbarcika
Tokai Edit
Új Generáció Új Lendület Nonprofit Kft.
Vekni Kft. – Negrutz Ágoston
ZOOM 66 Bt. – Gergelyffy György

Fotók: Pálinkó Gábor

One comment

  • Nem csak a résztvevőknek, de a szervezőknek is nagyon nagy örömet, és boldogságot adott ez a rendezvény! Ismét feltöltődött a csapat, jövőre jöhet a másik „jótékonysági” esemény! Hajrá Újkazinci Baráti Kör!

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .