Férfinap, kiállítás és Tóth Jani bácsi 80. születésnapi köszöntése az Újkazinci Baráti Körnél

Kálmánné Katalin írása

Május 22-én három rendkívül kreatív tagunk munkáiból rendeztünk kiállítást és bemutatót, ezt követően pedig Ivó-nap alkalmából férfinapot tartottunk, köszöntöttük a csoport férfi tagjait, külön a 80. éves születésnapját ünneplő Tóth Jani bácsit, és természetesen készülünk a június 9-i III. Nyárköszöntő kavalkádra, melynek helyszíne ismét a festői szépségű Tardona.

A program első részében Batki Károlyné Marika kézimunkát, kötéseit, üvegdíszítéseit, selyemcsokrait, harisnyavirágjait, horgolt ékszereit és fonott díszes üvegjeit csodálhatta meg a közönség.

Majd Gulyás Tiborné Ella és Kelemen Katalin mutatták be a komoly kézügyességet igénylő munkáikat. Gulyásné Tiborné nyugdíjas óvónő, leginkább természetes anyagokból dolgozik, azokat részesíti előnyben. Rendkívül ötletes állatfigurákat és egyéb díszeket mutatott be, amelyek kiszáradt tökből, lopótökből készültek. Megismertette a közönséget a tűnemezeléssel, láthatóak voltak papírfonás technikával készült tárgyak, díszek, nyak és kárláncok, valamint hozott csodás festett képeket és rajzokat. Reménykedik benne, hogy unokái is „megfertőződnek” a kézimunkával, és hamarosan együtt alkothatnak.

Kelemen Katalin elsősorban zsinórozással készített különleges tárgyakat hozott. Különlegessége, hogy nem az átlagos vékony fonallal, hanem leginkább vékony és vastag madzagokkal variált használati tárgyakat készít, melyek többségét csipkékkel ki is bélel. Tároló- és ékszerdobozokat, italtartókat, üvegeket, sőt hangulatlámpát is. Voltak lencséből, borsóból készült nagyon ötletes tárgyai, nem egy, ami ruhacsipeszből készült. Korábban már volt egy kisebb kiállítása, pontosabban a Baráti Kör valamennyi tagjának közös hobbikiállítása, akkor már megmutatta a vésett üveg munkáit, most az üvegfestéssel ismerkedik. Az elkészült tárgyakat leginkább elajándékozza, nagy boldogság számára, ha valakinek örömet szerezhet vele. Az sem volt titok, annak érdekében, hogy ez a kiállítás létrejöhessen, több tárgyat vissza kellett kölcsönözni erre a délutánra.

Az alkotókat Szalainé Szatmári Katalin mutatta be, és a közönségnek elmondta, hogy tovább folytatjuk tagjaink kreativitását, sokszínűségét bemutató programjainkat.

A program második részében került sor a férfiak köszöntésére, akik jó hangulatban, és kissé meghatottan fogadták a meglepetést. Az ajándékok átadása után, az ünnepeltek nevében Zólyomi László mondott köszönetet, a tőle megszokott rigmusokkal.

Már hagyomány, hogy minden évben Ivó napján felköszöntjük a férfi tagjainkat. Viszonozzuk nekik a nőnapi figyelmességet, megköszönjük, hogy körülöttünk vannak, segítenek a pótolhatatlan aktívirtásukkal, amelyet a közösségünkért tesznek. Eddig csekély ajándékokkal, vendéglátással kedveskedtünk nekik, de most változtattunk. Vidám, humoros műsorral készültünk, ami nagyon nagy meglepetést és vidámságot okozott. Természetesen a vendéglátás és a szokásos ajándék sem maradt el.

Először Bényeiné Erzsók szokásához híven saját versével köszöntette férfi társainkat, majd Sándorné Anikó vidám operettdalokat énekelt. A fiúk nagyon élvezték, és Anikóval együtt énekeltek. Ezt követte az igazi meglepetés, a mini Dáridó-paródia. Már óriási siker volt a lányok bevonulása, Lagzi Lajcsi, Bódi Guszti, Fásy Ádám, Bunyós Pityu és Sláger Tibó személyében. Na és a táncosok, akik a sava-borsát adták az előadásnak. Az ünnepeltek olyan jól érezték magukat, hogy spontán ők is bekapcsolódtak a műsorba.

A programot Tóth Jani bácsi csoporttársunkat 80. születésnapi köszöntésével zártuk. Jani bácsit szinte minden város lakó ismeri, elsősorban sportolói tevékenységéért, de szinte minden városi rendezvényen részt vesz, hisz számtalan civil szervezet tagja.

61 éves közösségi, társadalmi, civil szervezeti munkája külön említést is érdemel, hisz lassan már eredményes tevékenységének vége felé közeledik, szeretné fiatalabbaknak átadni a stafétát.

Jani bácsi 1963-tól vesz részt a város civil szervezeti munkájában. 61 éve aktív közreműködője az országos sakkéletnek, 1957-től intéző, csapatvezető, edző, elnökségi tag, klubelnök pozíciókban. A kazincbarcikai sakkéletben 1963-tól tölti be a sakkszövetségi elnöki tisztet. 1990-től 2015-ig volt a Városi Sakk Klub elnöke. Csapata minden évben bajnok volt, és eljutottak a legmagasabb osztályig. Neves sakkozók kerültek ki a kezei alól, csak kettőt említve, Bai Attila mester, az Agrártudományi Egyetem professzora, vagy Farkas Ádám jogász professzor. Még mindig támogatója, segítője a helyi és körzeti Sakk Diákolimpiának. Öt alkalommal nyerték el a „Megye Legjobb Nevelő Egyesülete” címet. Nevéhez kötődik a már 18 éves Sakkszimultán, valamint a Kovács-Simon nemzetközi emlékverseny. A megyében egyedülállóan ő rendelkezik a „Szabó László” díjjal, emellett elnyerte a Magyar Sakkszövetség „Magyar sakkozásért” kitüntető címet.

Egyik szervezője, alapítója volt a Kazincbarcikai Egyesületek fórumának, és azóta is aktív elnökségi tagja.

Több helyi civil szervezet aktív és vezetőségi tagja, évtizedek óta segíti munkájukat. Tagja a Mozgáskorlátozottak Egyesületének, a Hadigondozottak Egyesületének, a Vajányi Bajtársi Egyesületnek, mely utóbbitól 2018-ban Országos Főparancsnoki elismerésben részesült. Aktívan részt vesz az Újkazinci Baráti Kör munkájában. Ő is részese, hogy társaságunk a megyében egyedülállóan elnyerte az „Első Fehérasztal Lovagrend” Díszserlegét (melynek jelszava Hazám, Szakmám, Becsületem), hogy a Magyar Honvédség Honvéd gyalogezred parancsnoka a területvédelmi tartalékos toborzás terén nyújtott munkánkért, a kiemelkedő támogatás elismeréseként, „Együttműködésért” Elismerő oklevelet adományozott részünkre, valamint karitatív, közösségi és társadalmi tevékenységünkért több megyei elismerő oklevél birtokosai vagyunk.

1980-tól 2015-ig az „Aranyalma Kertgazdálkodási Egyesület” elnöke volt. Az egyesület azzal, hogy mintakertet alakított ki a bozóttal benőtt, a ma már Rózsadombnak nevezett területen, valamint az Országos Kertbarát vetélkedőn elért 3. helyezéssel országos hírnévre tett szert. De ez egyesület tagjaként, Kazincbarcikát képviselve, Bagó László egyéni kategóriában a második helyet is megszerezte.

Mindemellett számos olyan rendezvény kezdeményezője, résztvevője volt, mely Kazincbarcika hírnevét szolgálta. Többek között 1989-ben az Egressy Művelődési Házban Országos Termékbemutatót rendeztek, a kiállított termékeket pedig karitatív célra használták fel. Városunk 50. évfordulója alkalmából férfi egyéni sakkbajnokságot rendeztek, az ország tíz legjobb versenyzője részvételével. Olyan neves sakkozók vettek rész, mint például Portisch Lajos, a Nemzet sportolója vagy Almási Zoltán sokszoros magyar bajnok.

És mindemellett példás családi életet él. 58 éves házasok, volt szerencsénk az 50. házassági évfordulójukon is köszönteni őket. Néha felesége is ellátogat hozzánk, de az is említést érdemel, hogy Csaba fia is kiváló sakkozó.

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .