Felejthetetlen tanáraink: Tóth József és Tóth Józsefné testnevelő házaspár – Híres, hírhedt testnevelők

Tóth Veronika írása

Tóth Veronika írása

Híresek voltak a sporteredményekről, melyeket a tanítványaikkal elértek, és hírhedtek voltak szigorúságukról, következetességükről. Bár szerintük nem a szigor volt, amin sokan fennakadtak, hanem hogy a testnevelésórákon szisztematikus, jól felépített munka folyik, amit ők igen komolyan vettek.

Tanáregyéniségek voltak, amit az is jelez, hogy becenevet kaptak a gyerekektől: Gumimókus és Zseboroszlán. Ez a két becenév részben jellemrajz is volt.

Tanár úr mindig is el tudta varázsolni a gyerekeket életkortól függetlenül. Szeretett viccelődni, és az órákon, ha csak tehette, bemutatta a tornagyakorlatokat: tarkóbillenést, kézállást (amit bárhol képes volt kivitelezni: egy hokedlin vagy a tanáriban az asztal végén). Egyszer volt egy KISZ-pályázat Legkedvesebb tanárom címmel. Ennek keretében tanár úrról készült egy kis bábu: szemüveges, bajszos, piros melegítős.

toth_jozsef02

Tanár úr a páros korláton jobb oldalt

Tanárnő rendkívül jó pedagógiai érzékkel volt megáldva: ő a leggyengébb gyerekeknek is meg tudta tanítani a tananyagot, volt türelme az apró lépésekben való haladáshoz. Becenevét a gimnáziumban kapta. El lehet képzelni, hogy egy százötven centiméter magas női tanerőnek muszáj volt kieresztenie a hangját, ha érvényesülni akart a lakli kamasz fiúkkal szemben. De határozottságát és önérzetességét a kollégák és a főnökei is ismerték. Habár a tornagyakorlatok személyes bemutatása inkább tanár úrra volt jellemző, de van, aki emlékszik arra, hogy 1971 körül várandósan, nagy pocakkal bemutatta a cigánykereket a gerendán.

Tanárnő és tanár úr a TF-en évfolyamtársak voltak, és mire 1962-ben lediplomáztak, már összeházasodtak. Abban az időben szokás volt vidékre küldeni a friss diplomásokat, így ők is Nyírbátorban kezdték a pályájukat. Lakást azonban nem kaptak, a nyírbátori sportpálya egyik öltözőjében laktak. Első gyermekük is ide született. Amikor az öltöző egyik fala leomlott – szerencsére a csecsemő ágya épp a másik sarokban állt –, akkor a költözés mellett döntöttek. Turára mentek, ahol tanár úr szüleinél laktak. Tanárnő a turai általános iskolában tanítónőként dolgozott, tanár úr pedig a bagi általános iskolában tanított rajzot, biológiát és testnevelést.

toth_jozsefne02

Tanárnő kézállásban

1965-ben jöttek Barcikára, mert itt lakást ígértek a gimnáziumi állás mellé. Akkoriban a gimnázium mai épülete még épült, ahogy a későbbi lakásuk is. A gimnázium is Berentén működött, ezért ott laktak albérletben.

Az új gimnáziumba már megvették a taneszközöket, padokat, bútorokat stb., de még nem tudták elhelyezni a félkész épületben. A sok eszközt a berentei iskola tornatermében raktározták. Így aztán ott nem lehetett órát tartani. Tóth tanár úr vezetésével jobb híján sakkoztak a gyerekekkel. Panykó Mari nagyon jó sakkozónak bizonyult, később Károlyi Zsuzsa és Bodnár Emőke is benne voltak a sakkcsapatban. A sakkozó lányok megyei versenyt nyertek.

Tanár úr rövid ideig a Kun Béla Általános Iskolában tanított, ahol azért kezdett röplabdával foglalkozni, mert az a pálya fért el a tornateremben. Ennek a sportágnak aztán folytatása következett az Egészségügyi és Óvónőképző Szakközépiskolában. Emellett tanár úr edzősködött a DVTK Női Torna Szakosztályánál is egy ideig.

B kategóriás lány tornacsapat

Az első gimnáziumi tornacsapat Bóna Ági, Veszprémi Aranka, Kara Hédi, Gyárfás Emese és Dobrányi Kati részvételével alakult meg. Ekkoriban az edzők – saját bevallásuk szerint – még nem voltak elég tapasztaltak a jó eredmények eléréséhez.

Később a miskolci Zrínyi Gimnáziummal nagy csatákat vívták. A miskolci csapatok vezetői előszeretettel igyekeztek összefogni a fiatal edző páros csapata ellen, hogy lepontozzák a megyei versenyeken, de végül valahogy mindig úgy alakult, hogy a területi versenyre egy miskolci és a barcikai csapat jutott tovább.

Országos versenyeken nagy ellenfelük volt Békéscsaba csapata (ott nagyon színvonalas volt a női torna – később Ónody Henrietta olimpiai bajnok is itt tornázott). A B kategóriás országos bajnokcsapat tagjai 1975-ben: Nagy Kati, Fuhrmann Gabi, Kriszton Ildi, Schlaufmann Zsuzsa, Schlauffmann Éva, Pálvölgyi Dóra. 1974-ben és 1976-ban országos II. helyezést értek el.

A tornászoknak Gál Magda zongorázott – akkortájt élőben ment a zongorázás a talajgyakorlatokhoz.

1976-tól dolgoztak az újonnan alakult Egészségügyi és Óvónőképző Szakközépiskolában

A röplabdás lányok közül sokan a Kun Béla Általános Iskola röplabdásai közül kerültek tanár úr csapatába. Legnagyobb sikerük a Debrecenben szerzett Országos Középiskolás Bajnokság II. helyezése volt. Tanár úr nagyon agilis volt a pálya szélén, utasításokat adott, és fellépett az igazságtalan bírói ítéletekkel szemben. A döntőben a bíró magához intette a csapatkapitányt, hogy mondja meg „Tóth Jóskának”, ha nem hagyja abba, akkor kiküldi a teremből…

roplabdacsapat08

A labdajátékok tekintetében újabb sikert jelentett a kézilabdaedzések elindítása. Az Egészségügyi és Óvónőképző Szakközépiskola kézilabdacsapata Győrben Országos Középiskolás Bajnok lett.

Atlétikacsapat

Tanárnő koordinálásával és Fórián Sándor edzői segítségével, télen az iskolában, nyáron a KVSE-pályán edzettek az atléta lányok, akiket le is igazoltak a KVSE-be.

1979-ben Gyulán Országos Bajnok volt a gátfutócsapat: Szepesi Éva, Farkas Rita, Farkas Bea, Maros Kati, Tamási Natália.

Egyenruha és más szokások

A testnevelői munka sokrétű feladataira jellemző, hogy a középiskolai torna tananyag része volt egy talajgyakorlat, amelyhez szintén zenét kellett szolgáltatni. Takács László, a Vegyipari Szakközépiskola fizikatanára zongorázta fel azt a zenedarabot, amit nagy szalagos magnóra vettek fel a művelődési ház színpadán a zongoránál. Többször is fel kellett játszani egymás után a darabot, hogy ne kelljen mindig visszatekerni a magnót a talajgyakorlat után. Az Egészségügyi Szakközépiskolában Mezey Ildi, Mezey Pista bácsi lánya zongorázta hangszalagra a talajgyakorlat zenéjét.

Az Egészségügyi és Óvónőképző Szakközépiskolában a futásnak hagyománya volt, bár időnként a szülők emiatt feljelentették a városi tanács oktatási osztályán a testnevelőket. A jó állóképességnek több kézzelfogható eredménye is volt a diákok között. Az 1980-as moszkvai olimpia előtt indult az Olimpiai Ötpróba mozgalom, melynek részeként sokan részt vettek a 30 km-es túrán a Bükkben térdig érő hóban. A 60 km kerékpározást is többen teljesítették. A 14 km-es futásra a Velencei-tó körül pedig egy busznyi gyereket vitt a Tóth házaspár.

toth-otproba

Az olimpiai ötpróba megérdemelt jutalmai

Egyenruha volt az iskolában a testnevelésórán is. A gimnáziumban a fiúknak sárga gatya fehér trikóval, a lányoknak sárga mezalsó és felső. Az Egészségügyi és Óvónőképző Szakközépiskolában piros tornaruha, piros melegítő és fehér tornacipő. A tornaruhára és a melegítőre egy 5 cm átmérőjű körbe kellett belehímezni a monogramot és az osztályt. Tanárnő szerette, ha a sportolói egységes, ízléses sportruházatban vesznek részt a versenyeken. A tornászok nem csak egyforma tornadresszben voltak, hanem a frizurájuk is egységes volt, copfba kötött hajukban a ruhához illő szalagot viseltek. A versenyekre az atléták is formaruhát kaptak, egyforma színű mezalsókat és mezeket. A márkás sportruházatok korában már el sem tudjuk képzelni, hogy milyen nagy feladat volt az egységes sportruházat beszerzése. Amikor a piros tornaruha és melegítő mellett döntöttek az egészségügyiben, eleinte a szülők nehezen tudták beszerezni a kötelező ruházatot. A Lenin úti sportbolt gyorsan reagált az igényekre, és a későbbiekben ez már nem okozott gondot a szülőknek.

toth-melegito

D. Cs. IV. A osztályos tanuló melegítőjének részlete. Egy 5 cm átmérőjű körbe kellett belehímezni a monogramot és az osztályt

Testnevelésóra után a tornatermet takarítani kellett az osztálynak. Az Egészségügyi és Óvónőképző Szakközépiskolában volt legalább tíz felmosófa ronggyal. Az osztály felállt a terem szélén sorban, és egy oda-vissza menettel felmosták a termet. Ezt a szokást azután vezették be, hogy tanár úr tbc-t kapott a gimnázium tornatermében.

Jómagam felnőtt fejjel, pedagógiai tanulmányok és iskolapszichológusi tapasztalatok birtokában azt mondhatom, hogy a szüleim egy nagyon korszerű tanmenettel dolgoztak, amelyben képességfejlesztés és differenciált számonkérés szerepelt. Különösen az Egészségügyi és Óvónőképző Szakközépiskolában tudtak komolyan együttműködni, és kialakítani a maguk módszerét. Olyannyira korszerű elemeket alkalmaztak, hogy a képességfejlesztésbe bevonták tanár úr főiskolai érdeklődéséből származó jógatudásukat is. A differenciált számonkérés része volt, hogy ugyan tudni kellett a középiskolai tananyagot, de ha valaki nem volt elég ügyes tornász, vagy sose talált bele a kosárba a labdával, akkor is kaphatott jó jegyet. Eljárhatott a korrepetálásra, gyakorolhatta a nyújtógyakorlatokat és az erőgyakorlatokat. Ha be tudott mutatni 10 karhajlítást (fekvőtámasz) vagy egy lábon guggolást, függeszkedést vagy vándormászást a kötélen, spárgát, hidat stb… , akkor kaphatott plusz ötösöket, és ellensúlyozhatta az esetleges rossz osztályzatokat. Megbukni nagyon nehéz volt náluk, csak a legelszántabbaknak sikerült néha.

Tanárnő az Egészségügyi és Óvónőképző Szakközépiskolában testnevelés módszertant is tanított az óvónőknek. Sokan választották ezt a tárgyat és a testnevelést is érettségi tárgynak. Volt, hogy ezt nehezményezte a bizottság, mert sok előkészülettel járt. Már reggel hét órakor el kellett kezdeni, hogy a gyerekek át tudjanak öltözni. A helyszínen mindenféle tornaszert elő kellett készíteni, mert nem lehetett előre tudni, hogy milyen tételt fognak húzni a diákok. Egyet lehetett biztosan tudni, hogy kötélmászás minden tételben szerepel.

Tóth tanár úr 1994-ben, tanárnő 1995-ben ment nyugdíjba. Tanár úr 1995-ben, igen korán halt meg. De tanárnő ma is jó egészségnek örvend, és Szegeden él.

Így emlékeznek a diákok, kollégák…

az atlétikai versenyekre:

Pekli Gyuláné: 1978-ban 100 m gátban nyertünk! Úgy emlékszem, Urbán Kata apukája vitt bennünket Nyíregyházára, és tanárnő meg útravalót is készített nekünk mogyorós csokival, igazi piros mogyorós volt!

Maros Katalin: Én csak a gyulai diákolimpiára emlékszem, ahol elsők lettünk, és erről tabló is volt kiállítva a suliban fotókkal. Zuhogó esőben volt a gátdöntő, és csak a második rajttal sikerült elmennünk. A hátunkon folyt a víz a nyakunkba, amikor kiemelkedtünk a rajtgépből. Sajna fotó sincs róla, csak az emlék, ahogy sikítva rohanunk le a lelátó tetejéről az eredményhirdetéshez.

Az volt az álmunk, hogy dobogóra állhassunk a két nagy ász, a tesi tagozatos Nyíregyháza és a miskolci Kilián mögött. Én úgy éreztem, nem sikerült, és hisztiztem. Akkor Sanyi* lement infóért, és mosolyogva jött vissza. Kérdeztem, hogy bronz? De ő mosolyogva rázta a fejét. Ebből arra következtettünk, hogy akkor ezüst. Ezt mi megerősítés nélkül tutinak vettük, és nagyon elégedettek voltunk magunkkal. A meglepetés akkor jött, amikor hangosbemondón hívtak minket eredményhirdetéshez, ez mindig 3-2-1 sorrendben történt, és minket nem szólítottak az első kettőben… azonnal bőgni kezdtem, amikor is jött az igazi döbbenet. Elsők lettünk mindenki meglepetésére, megérdemeltük, hisz nekünk volt a legnehezebb a zuhoģó esőben utolsó csapatként futni.

Tóthné Szepesi Éva: Hát nekem ennyi emlékem nincs a döntőről, de arra én is emlékszem, hogy Sanyi mélyen hallgatott az eredményről. Ma már én is ezt csinálom. Olyan öröm látni a boldogságot a gyerkőcök arcán, amikor rájönnek, hogy nyertek. Előttem van a pálya, a lelátó, ahol ültünk, de érdekes módon arra nem emlékszem, hogy esőben futottunk volna. Arra a gazdag kajacsomagra viszont nagyon is emlékszem, amit Tanárnő a nyíregyházi versenyen készített nekünk. Engem az a gondosság annyira meghatott.

Cservenyákné Rita: Annyira jó látni, hogy a volt atlétatársak mind a pályán, tesisként maradtak! Akkoriban az ikertestvéremmel, Beával megénekeltük a sportindulót, és mindig bámulattal néztük a mellettünk elszáguldókat!

A legnagyobb élmény számomra a velencei futás. Emlékszem, egy visító mentőautó indította a rajtot! Felettünk helikopter úszott ide-oda, és kilométerenként frissítőállomások voltak, ahol magunkhoz vehettünk “kutyafuttában” egy pohár vizet. De megcsináltuk! A célba beérkezve, poros-szürke fáradt félhomályban, már csak ovális karikákat láttunk… Ez az “ovális karika” jelentse most azt a glóriát tanárnőnk feje fölé!

* Fórián Sándor atlétaedző, sikeres gyalogló

toth_jozsef01

és mint a tanárokra…

Feketéné Kozma Mária: Igen, az a síp majdnem mindig kéznél (szájnál) volt…

Aranyosi Imréné: Józsi bácsit mi “Dzsudó”-nak hívtuk annak idején a gimiben. Nekem volt kollégám is a Jókaiban, és nagyon szerettük! Ő nem volt olyan kemény, mint Ilike!

Angyalné Sándor Katalin: Engem tanárnő a gimiben tanított, de én szerettem. Aki rendszeresen mozgott, sportolt, azokkal a diákokkal nem volt gondja.

Komáromi Katalin: Amikor az udvaron volt a tesi óra valamelyik osztálynak, a többi tanár, többek között Eszes tanár úr is, bezáratta a pályára néző ablakokat, mert nagy volt a hangzavar, főleg, ha Tóth tanár úr vagy a felesége mérges lett valakire, mert akkor aztán harsogott minden! Én szerettem őket, mert aki szerette a sportot, azt ők is szerették!

Tüzesné Krizsán Judit: Engem a Kun Béla Általános Iskolában, aztán a Ságvári Endre Gimnáziumban is tanítottak. Erikának, a húgomnak röplabdaedzői voltak. Mind a ketten nagyon szerettük őket.

Valek Irén: Tóth tanárnő egyszer kiszámolta nekünk, hogy egy gyerekosztályos ápolónő egy műszakban mennyi súlyt emel. Nyafogásnak helye nincs, s mehettünk “mezei kör” futásra! Stopperrel mérte!

Kiss Józsefné Kocsis Erzsébet: Engem is tanítottak, bár inkább Tóth tanárnő. Arra emlékszem, hogy a felemás korlát gyakorlatát nagyon nehezen tudtam megcsinálni, ezért azt mondta, ha megcsinálom, 5-ös, ha nem, 1-es… Igen meg kellett erőltetnem magam, hogy megcsináljam, de sikerült. Jó ilyenekre emlékezni.

Pallaginé Forgó Edit: Legendás testnevelő tanárok voltak ők! A Tóth házaspár fogalom volt a gimiben, jó tornaórák voltak, még ma is emlékszem, mennyire szerettem futni a nagy köröket, körbe a pályán, az udvaron, egy idő után már bármennyit tudtam volna futni, úgy emlékszem. Nagyon jó emlék 🙂

Szunyogh Tünde: Mindkettőjüket nagyon szerettem. Tanárnő értékelte, hogy bár soha nem fogok tudni felmászni a kötélre, azért küzdök vele. Mindig kimondta az élet nagy igazságait, csak akkor még nem értettük…

Klarianka Béla: A lusták, a sumákok félhettek, nekünk meg egész nap tarthatott volna a tesióra!!!

Schag Éva: Sose felejtem el, egy tornaedzésen Ili néni kb. 6-7 hónapos terhes volt (lehet, hogy veled, Vera?), és bemutatta a cigánykereket a gerendán. Hát ez félelmetes látvány volt.

Tóth Veronika: Az EÜ-s lányok népes csoportja csinálta meg velük az Olimpiai Ötpróba 14 km-es futását és a 30 km-es téli túráját (ezen én is részt vettem 10 évesen), 60 km-es kerékpározását. Az anyu ezt úgy emlegette, hogy: “Elöl megy Tóth Jóska, hátul megy Tóthné, közöttük meg 50 gyerek túrázik.”

Kovácsné Spala Ildikó: Drága Tanárnőnk! 🙂 De jó is látni! Sokat dolgozott azért, hogy a keze alól egészséges, erős gyerekek kerüljenek ki! Ez már nem sokkal az iskola befejezése után tudatosult bennünk! Amíg benne éltünk, kicsit húzós volt, de utólag mind visszasírjuk a szigorát! 🙂 <3

Interista Pancho: Tanárnő a súlylökést tanította, és még az elején, ugye, kézből fel és le kellett dobálni a súlygolyót. A barátom, aki egy rendkívül sokrétű és okos ember, de a tesi finoman fogalmazva sem tartozott az erősségei közé, fellökte a súlygolyót, és nem nyúlt érte… Kiverte a fogát. Tanárnő úgy ordított, hogy az Egressy előtt is lehetett hallani…

Tóth tanár úr… S. A. barátom, aki amúgy birkózó volt, de ennek ellenére 190 cm fölött volt már 16 évesen is, az órakezdő futást végigsétálta, nem volt kedve futni. Erre tanár úr elküldte egy újabb körre, de azt a választ kapta, hogy “nem megyek”. Még egyszer megkérdezte, hogy: Mit mondtál? “Nem megyek.” És néztek egymással farkasszemet, két fej magasság különbséggel… Vicces volt… Majd tanár úr beírta az ellenőrzőjébe, hogy: A gyermek nem hajlandó végrehajtani a szaktanári utasításokat… Ezen sokáig röhögtünk…

Kovács Tamás (Pucu): Nagyon szép emlékeim vannak a tanárnőről! Imádtam, kemény volt, de olyan “anyás” 😆

Kalász László: A röplabda szeretetét tanár úr ültette belénk a Kun Béla suliban!

Takács István: A Kun Bélából Sátoraljaújhelyre kerültem, ahol a Mezőgazdasági Szakközépiskolának akkor híresen jó röplabdacsapata volt, s bizony annak a csapatnak én csapatkapitánya voltam sokáig, köszönhetően a Tóth házaspár alapozó munkájának. Jó egy picit visszaröppeni a múltba, és gondolatban újra a Kun Béla Általános Iskola salakján futkározni, Tóth tanár úr sípszavára!

Lengyelné Sztari Valéria: …álmomban is tudnék tetnevelés “tervezetet” írni – Tóthné tanárnőnek hála érte. Akkor kicsit féltem az óráitól, de a főiskolán bizony “belőle” éltünk.

Kárász Katalin: Én szerettem őket. Nagyon fiatalok voltak, amikor tanítottak. Ők voltak az elsők, akik a tesit nem csak pótcselekvésnek tekintették.

Hegedűs János: Mindketten tanítottak engem is, nagyszerű emberek voltak, föl lehetett rájuk nézni!

Józsa Zoltán: Huncut vagy, János! 😆

Jenei Sándorné: Nekem rövid ideig kartársam volt a tanár úr. Szerettük, de a gyerekek is, a szigorával együtt. Örökre emlékezetemben marad, amikor a nevelői eléggé magas és eléggé széles asztalán olyan “bátor ugrás” szerűen átrepült, hogy az egyik kartársnőnknek feladja a kabátját!

Pintérné Krizsán Erika: Nagyon tiszteltem és szerettem a Tanár urat, aki edzőm is volt egy ideig!

Schlaufmann Zsuzsa: Igen, valóban kivételes emberek voltak. Én a sikeres tornászcsapat tagja voltam, és imádtam velük dolgozni!

Schag Éva: Nem volt könnyű tanárgyereknek lenni. Különösen akkor, ha még tanítottak is bennünket…

Eszes Tóth Katalin: Többen “sajnáltak” a korombeli tanítványok közül, ha megtudták, hogy a lányuk vagyok. Milyen rossz lehet neked, otthon is így kiabálnak? Én csak mosolyogtam ezen. Azt tudtam akkor is, most is: nem szigorúak voltak, hanem következetesek, és sosem kivételeztek senkivel. Még óvodás voltam, és jártam a gyerektornára, amit ők tartottak; a foglalkozás végén az aznap legügyesebb gyerekek kaptak 1-1 gránátkockát vagy melbakockát. Én is szerettem volna kapni, de ha nem voltam aznap az ügyesebbek között, akkor nem kaptam. Még a szertárban sem adtak, ahol a többi gyerek már nem láthatta. Ma már tudom, hogy az egyik legnehezebb dolog következetesnek lenni. Nem akartak élsportolót faragni mindenkiből, viszont nagyon jó szemük volt arra, hogy kiválasszák a tehetséges gyerekeket és sikerre vigyék őket.

Tóth Veronika: Hát nem is a bánásmód a nehéz, hanem a tudat, hogy nem lehetsz “rossz” vagy lázadó, nem viselkedhetsz kedved szerint, mert hallod otthon, ahogy a gyerekekkel kapcsolatos véleményüket elmondják. Van egy elvárás, hogy legalább a tanárgyerek legyen rendes. A tanárgyerekek a kirakatban vannak, ez a megterhelő. Persze hogy nem bántottak a tanárkollégák, mert “jó gyerek” voltál/voltam. De pont ez a “jógyerekség” a nehéz. És persze vannak előnyök is, ez is igaz. Kevesebb igazságtalanságban volt részem, talán mert nem akarták, hogy anyám bemenjen reklamálni.

Jó a “Zseboroszlán” a háznál 🙂

Külön köszönet a cikk összeállításához nyújtott segítségéért Eszes Tóth Katalinnak! 🙂

7 hozzászólás

  • Pácza Erika

    Pácza Erika: Tanárnő rész időt jött ki mérni mínusz 20 fokban a busz végállomáshoz amikor az osztályunk futotta a 3600 métert.Egy idős néni korholóan mondta hogy nem sajnálja ezeket a gyerekeket! Ő pedig rögtön válaszolta, hogy maga nagyon haragudna ha majd a kórházba nem tudnák megemelni, ill. nagyon haragudna, ha az unokája elfutna tőlük az óvodába!…és milyen igaza volt!!! Az évek múltán is hálás szívvel gondolok rá.

  • Köszönet a megindító összeállításért. A megható felidézések visszahozták a gyermekkori szép emlékeket. Kollégaként is szívesen emlékezem mindkettőjükre, fáj Jóska hiánya. Nagy Sándorné Tímár Klára

  • szucsne gyuker judit

    Szeretettel üdvőzlőm Tanár Not- Annyit szertnék csak mondani.
    Koszonom hogy annak idején nem hagytak bennunket- Így huszon x év után teljesen igazuk volt,

  • Lehota Roland

    A szülők?

  • Tanárnő és Tanár Úr is tanított…sok-sok év múlva jöttem rá, mit is jelentett a reszkető félelem tesi órák előtt…a kulcscsomóval való riogatás, az ordibálás…és csak annyit mondhatok: Köszönöm!!!! Köszönöm a szigort, mert ember lettem, kitartó, erős, szorgalmas…köszönöm a következetességet, mert ez tanít meg élni fegyelmezetten! Tanár Úr nyugodjon békében! Tanárnő, hosszú, boldog életet, jó egészséget kívánok! És még valami Tanárnő: értem már!

  • Judit Fischer

    A kezilabda csapatban en is jatszottam 4 evig.
    Ez volt eletem legszebb 4 eve.Engem Toth tanarur tanitott es a legjobbat hozta ki belölem.
    Szivesen emlekszem vissza ra.
    1978-82ig

Hozzászólás a(z) Judit Fischer bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..