Már a 60-as évek végén felmerült a gondolat, hogy a Tardona patak menti részt, valamint a Várdomb és környékét napi kirándulás, pihenés céljára kellene kialakítani, ám a városfejlesztésre rendelkezésre álló pénzeknek fontosabb helyei voltak: a lakások, a gyermekintézmények, az egészségügyi szakközépiskola építésére kellettek a forintok.
Bár az akkor oda elképzelt csónakázótó terve már 1971-re elkészült, az anyagi nehézségek miatt a megvalósítás a környék rendbetételével kezdődött. Így épült meg társadalmi munkában az egykori kukoricás helyén 1976-ra a Jubileumi park, viszont az abban évben kezdődő ötéves tervben már összegszerűen is szerepelt a csónakázótó.
Persze nem csak anyagi gondok adódtak az évek során, sokan kifogásolták, hogy minek a városba egy „kacsaúsztató” meg „szúnyogszaporító”, többen pedig inkább egy fedett uszoda megépítése mellett kardoskodtak annak ellenére, hogy a két létesítmény költsége össze sem hasonlítható.
„Az esős időjárás miatt igen elszaporodtak a szúnyogok, különösen a csónakázótó környékén. Kérik dolgozóink az illetékeseket, hogy nyáron többször is végezzenek irtást, mert még a lakásokban is zavarja a pihenést” – panaszkodott évekkel később az ÉRV pártvezetősége.
A tó ötletgazdája és támogatói szerencsére nem adták fel, így 1977 őszén elkezdődhetett a kivitelezés. A város gyárainak, üzemeinek sok-sok dolgozója, iskoláink tanulói, tanárai vettek részt a munkákban több éven keresztül, mígnem 1981. május 31-én délelőtt a stand felőli oldalról elindult két csónak a „félsziget” felé, hogy a benne ülők hivatalosan is átadhassák a tavat az ott várakozóknak.
A Csónakázó-tó átadásakor. A csónakban Szunyogi Imre és családja, a távolabbi csónakban Takács István, Takács Zsolt és még két gyerek (Fotóforrás: Szunyogi Judit)
„Fogadjátok ezt mintegy gyermeknapi ajándékként városunk lakóitól és mindazoktól, akik társadalmi munkájukkal tervezték és építették e létesítményeket. Reméljük, hogy örömmel fogjátok használni ezeket” – zárta beszédét Takács István, a város egykori tanácselnöke, aki a későbbiekben több tárgyalást folytatott a Mahart illetékeseivel, hogy egy kisebb sétahajó kerüljön a tóra, persze nem „működőképesen”, inkább egy „korabeli A38-asként”. Sajnos ez az elképzelés az akkori bürokrácia zátonyán megfeneklett.
A rönkvárat is gyermeknapon vehették birtokba a gyerekek (Fotóforrás: Lőrincz Gábor – KDK)
A beszédben idézett „létesítmények” egyébként nem nyelvbotlás volt, hiszen a barcikai gyermekek ekkor vehették birtokba a rönkvárat is – ám ez már egy másik história…
