Egy el nem küldött levél a Városi Tanács tagjaihoz

Tisztelt Tanácstag!

levelSajnálattal értesültem a Kazincbarcikai Városi Tanács 1989. szeptember 12-ei ülésének azon döntéséről, amellyel elvetette a lovaspálya-lovasiskola megvalósítását és ezzel együtt a város szabadidőközpontja építésének a folytatását.

Meggyőződésem, hogy mind várospolitikai, mind városfejlesztési szempontból hibás döntést hozott a Tanács, amiért nem akarom sem a testületet, sem a tanácstagok mindegyikét hibáztatni, csupán azokat, akik rendelkeztek a jó döntéshez szükséges ismeretekkel, de azokat nem hozták a döntést hozó testület tagjainak a tudomására. Kötelességemnek tartom, hogy ezt helyettük ezúttal én tegyem meg.

A város szabadidőközpontjának megvalósítása nem most és nem ötletszerűen került felszínre, hanem mintegy húsz éve napirenden és megvalósulóban lévő kérdés.

A Városi Tanácsnál megtalálhatók az ezt bizonyító dokumentumok, amelyeket vagy a Városi Tanács (VT) vagy a Végrehajtó Bizottság (VB) tárgyalt és fogadott el. Ezek: Kazincbarcika 1973-ban jóváhagyott és 1985-ben módosított Általános Rendezési Terve (ÁRT), Kazincbarcika 1988-ban (!) jóváhagyott Hosszútávú terület- és településfejlesztési koncepciója, Kazincbarcika és Környékének idegenforgalmi helyzete (1985.) és alig egy éve, tavaly októberben hagyta jóvá a VB a szabadidőközpont II. ütemének egyszerűsített beépítési tanulmányát. De még frissebb dokumentumok is rendelkezésre állnak: mind a VB, mind a Tanács 1988. végén, 1989. elején tárgyalta és elfogadta Kazincbarcika 35. évfordulójának programját, amelyben egyik fejlesztési célként a szabadidőközpont további építését határozta meg. (Az is érthetetlen, hogy amikor ennyi testületi döntés, határozat van, miért kell ismét állást foglalnia a testületnek? Mármint 1989 szeptemberében).

A VT és VB illetékes szakosztályának vezetői és beosztott dolgozói 1989. tavaszáig kötelességének tartotta, hogy a testületek által jóváhagyottak megvalósításában dolgozzanak. Ennek eredménye az 1974-ben megkezdett és napjainkra megvalósult szabadidőközpont első üteme, amely a csónakázó tóval, a jubileumi parkkal, a park szabadidős létesítményeivel (játszóterek, rönkvár, sportpályák) ma már a város lakóinak nemcsak kedvelt pihenőhelye, hanem Kazincbarcika esztétikailag is egyik legértékesebb része. Télen-nyáron, a nap szinte minden szakában valamennyi korosztályba tartozó ember talál magának itt kikapcsolódást, pihenést, szórakozást. A II. ütem létesítményeinek a megépítésével ezeket a lehetőségeket lehetne gyarapítani. Ehhez a földrajzi-természeti-környezeti adottságok rendkívül kedvezőek, s a megvalósítás más feltételei csekély tanácsi erőforrás igénybevételével úgyszintén biztosíthatók, s így újabb 10-15 év alatt a II. ütem is megvalósulhatna.

A II. ütemet azért célszerű a lovas pályával kezdeni, mert az adottságok és a feltételek ennél vannak meg leginkább. Köszönhető ez annak, hogy a megvalósításban résztvevő Bánvölgye MGTSZ-nek saját tulajdonában van a létesítményhez szükséges terület, s megállapodás alapján a fejlesztési költség több, mint a felét, s az üzemeltetést teljes egészében vállalja. A fejlesztési költség nem a TSZ-re eső részese sem közvetlenül tanácsi pénzforrás. Részét képezi a 250 ezer Ft, amelyet a 35. évfordulóra a vállalatok adnak a városnak. Erről személyesen tárgyaltam a vállalatok vezetőivel és írtam alá velük megállapodást. Ezek egy szépen bekötött példányát, amely összesen 1 millió 323 ezer Ft átvételéről szól, az 1989. március 20-ai ünnepi tanácsülésen átadtam Rádó Gyuláné akkori tanácselnök-helyettesnek, s mintegy végakaratként leírtam benne a felhasználás célját a megállapodásokkal összhangban. Nemcsak bánt, de sért és mélységesen felháborít mindennek a semmibevétele, illetve a megállapodások szerinti pénz más célok megvalósítására való fordítása. Ha már azt az általánosan elfogadott elvet és gyakorlatot, mely szerinti személyi változások esetében a megkötött megállapodások az utódokat kötelezik, nem tartotta tiszteletben az új tanácsi vezetés, legalább mint a leköszönő elnök végakaratát illett volna figyelembe venni.

A leírtakon kívül még van egy forrás, amit figyelembe lehet venni. A „Szebb, emberibb környezetért!” pályázat révén a város ezévben 400 ezer forinthoz jutott. E pályázatot a munkásaimmal együtt készítettem el, a kivitelezést nemcsak szorgalmaztam, szerveztem és figyelemmel kísértem, hanem kétkezi munkámmal is részt vettem a park építésében. Mindez talán feljogosíthat arra, hogy én is javaslatot tegyek a döntést hozó testületnek a 400 ezer forint felhasználására, illetve kérjem a testületet, hogy ezen összegből szükség szerint egészítse ki a lovas pálya megvalósításának tanácsot terhelő részarányát.

Úgy gondolom a leírtakból kitűnik, hogy nem helytálló az a kifogás, mely szerint a Tanácsnak nincs pénze a lovas pálya megépítésére.

Tudom, hogy a város üzemeltetésében és fejlesztésében vannak pénzügyi gondok (mindig is voltak és lesznek is), de talán éppen ezért nem helyes lemondani több, mint egymillió forint fejlesztési forrásról. Sőt, ha az idegenforgalmi alapból a 250 ezer forintot nem vesszük igénybe, azzal későbbi támogatási lehetőségről is lemondunk, s ezáltal a város olyan létesítménnyel lesz szegényebb, amelynek egészségmegőrző hasznát egyre több helyen ismerik fel.
Kazincbarcika, 1989. október 6.

Takács István

Hozzászólás