Egészségi állapotunk – ahogyan a városi tiszti főorvos látja

Dr. Lakó Magdolna, az Állami Népegészség­ügyi és Tiszti Főorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) kazincbarcikai vezetője 1999. október 29-ei ülésén tájékoztatta az önkormányzat képviselő-testületét városunk lakóinak egészségi állapo­táról.

A tájékoztató szerint a halálokok Kazincbarcikán megegyeznek az országossal, vagyis az elhalálozások több mint fele, ponto­sabban 52,8%-a (országosan 51,3%-a) keringési betegségek következménye. Különö­sen hatvanöt év felett gyakori ez a halálok. A daganatos betegségben elhunytak aránya 21,7% (24,4%). Ez a halálok csakúgy, mint a cu­korbetegség, gyakoribb a nőknél, akiknél főleg az emlődaganatok száma kiemelkedően ma­gas. A csont- és ízületi betegségek a férfiak esetében gyakrabban fordulnak elő, de a csont­ritkulás a nőknél gyakoribb. 9,5%-kal (7,5%) harmadik helyen az emésztőszervi betegségek szerepelnek, és ebben igen magas aránnyal, 91,7%-kal az alkoholfogyasztás miatti kóros májelváltozás következtében a férfiak vezet­nek. A balesetek, mérgezések, erőszakos cselekmények 3,69%-ban (7,5%) szerepelnek a halálokok között, míg az egyéb okok aránya 3,69% (5,4%). /Zárójelben az országos ada­tok szerepelnek./

1998-ban 196 000 esetben jelentkeztek betegek a háziorvosoknál. A város felnőtt lakosaira vetítetten ez azt jelenti, hogy egy lakos átlagban 6,1-szer jelent meg rendelésen a háziorvosánál.

A fertőző betegségek tekintetében városunk­ban kedvező a helyzet. Ételmérgezés, ételfertőzés évek óta nem fordult elő, és fer­tőző betegség következtében haláleset sem. Köszönhető ez nagyrészt a védőoltásokkal történő megelőzésnek, ami a BCG-oltásoknál 100, az egyéb oltások esetében pedig 99,7%-os.

Az előfordult fertőzéseknél negyven esetben veszettségre gyanús sérülést állapított meg a vizsgálat; szalmonellózis 19, 7-7 esetben pedig vörheny, illetve fertőző hasmenés fordult elő. Ezenkívül a Pfeiffer-féle mirigyláz kilenc, ví­rusos májgyulladás öt, Lyme-kór három, campylobacteriosis két, coli és stamphylococcusos fertőzés egy-egy esetben fordult elő. Leggyakoribb fertőző betegség a bárányhimlő, amit 344 esetben állapítottak meg az orvosok.

A terhességmegszakítások száma évenként változó, hol csökken, hol emelkedik, de az 1993. évi 333-mal szemben 1998-ban csak 241 fordult elő. Sajnos, két esetben tizennégy éven aluli kis­lánynál kellett a terhességet megszakítani, és harminckét esetben 14–18 év közöttieknél.

Több tényező hatására a foglalkozási megbe­tegedések száma nem jelentős (?) városunkban. 1998-ban például az ÁNTSZ-hez mindössze egy fő ilyen jellegű megbete­gedését (vibrációs ártalom), és az egyéni védőeszköz nem megfelelő használata miatt egy ólommérgezést jelentettek a munkáltatók.

Az egészséget károsító okok: Az egészség ál­lapotát számos tényező befolyásolja. Jelentős a szerepe az életmódnak (37%), a genetikai adottságoknak (29%), de nem kis részben a környezet állapotának (19%), és egészségünk állapotáért mindössze 15% írható az egész­ségügy rovására.

A tájékoztató szerint az életmód néhány meg­határozó eleme különösen kedvezőtlenül hat egészségünkre. Mindenekelőtt táplálkozási szokásainkat kell megemlíteni, amelyek még mindig a nehéz fizikai munkát végzők igényeit tükrözik. Nem hagyható figyelmen kívül a ká­ros szenvedélyek (alkohol, dohányzás, drog) egészségromboló hatása sem. Ezek városunk lakói körében is jelen vannak.

Tennivalók egészségünkért: A tájékoztató az egészség állapotát befolyásoló tényezők be­mutatása után a tennivalókra hívja fel a figyelmet. Ezek között fontosnak tartja az is­kolákban végzendő egészségnevelést, a káros szenvedélyek elleni és a környezet állapotát javító programokat, népegészségügyi képzett­séggel rendelkező szakemberek alkalmazását a döntéseket előkészítő és hozó testületekben, a média és a civil szervezetek részvételét az egészségnevelésben. Kiemelt szerepe van a megelőző programoknak, elsősorban a beteg­ség kialakulásának a megelőzésében, a betegségek korai felismerésében, és ha már ki­alakult a betegség, annak kezelésében.

A megelőzésben fontos feladat hárul a házior­vosokra; rendelőikben lehet időben kiszűrni a cukor-, a szív- és érrendszeri betegséget, va­lamint a magas vérnyomást, majd a felderített esetekben megkezdeni a kezelését, gondozást.

Az ÁNTSZ folyamatos programokkal vesz részt az egészségnevelésben. Például a nőnap­hoz kapcsolódó rendezvényeken ismeretter­jesztő előadásokat, onkológiai szűré­seket, csontritkulásmérést szervez, a diáknapok al­kalmával a káros szenvedélyek ártalmairól előadásokat, vetélkedőket rendez, nyolc óvo­dában fogorvosok, védőnők részvé­telével caries megelőző programokat tartanak folya­matosan. Rendszeres kapcsolatban van­nak a gondozóház és az idősek napközi otthonainak lakóival, akik részére a betegsé­gekről és a gyógyszerekről tartanak érdeklődésre számító előadásokat.

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .