„Egészség ezreknek, milliók a kórháznak” – Barcika ismét jól teljesített

Kálmánné Katalin írása

Adománypontgyűjtés a kórházért, „Egészség ezreknek, milliók a kórháznak” volt a mottója annak a napnak, ahol több mint 8,5 millió forintot gyűjtöttek össze a kazincbarcikaiak a helyi kórháznak.

A Richter Egészségváros 2009 óta járja az országot és rendezi meg az ingyenes szűrőnapot. Ezzel arra is próbálja rávenni az embereket, hogy minél többet tegyenek a megelőzés érdekében.

2017. június 10-én a Richter Egészségváros Program sorozat helyszíne Kazincbarcika volt. A szervezők igazi majálishangulatban, színes programokkal várták a felnőtteket, gyermeket egyaránt. A résztvételnek pedig igen komoly súlya volt, ugyanis a Richter Gedeon Nyrt. 2 000 000 Ft alapadományt ajánlott fel a Kazincbarcikai Kórház Nonprofit Kft. számára, vastagbélrák szűrésére alkalmas videókolonoszkópos eszköz beszerzésére.

Ezt az adományalapot a résztvevők minden szűrésért, tanácsadásért, meghallgatott előadásért járó adományponttal növelhették, ami pontonként 300 forinttal megemelte az alapadomány összegét. A pontok alapján számolták ki a végösszeget, 8530 100 Ft-ot, melyet a Richter Gedeon gyógyszergyár fizet ki a kórháznak.

A program szombat reggel egészségsétával kezdődött. A lelkes városlakók, több százan, elsősorban a civil szervezetek tagjai, valamint egészségügyi dolgozók, remek időben, jó hangulatban, a kórháztól indultak zenei kísérettel a szűrések helyszínére, a Fő térre. Az ünnepélyes megnyitót követően ingyenes szűrővizsgálatok, tanácsadások, neves előadók közreműködésével előadások és beszélgetések mellett szórakoztató családi programok, foglalkozások és koncert várta a városlakókat és érdeklődőket.

Az egész napos eseményen prosztata- (PSA-), csontritkulás-, asztma-, bőr- és körömgombaszűrést, csontsűrűség-, koleszterinszint- és vérnyomásmérést, szív- és érrendszeri kockázatfelmérést, valamint érszűkület-vizsgálatot vehettek igénybe a rendezvényre látogatók. A szűrővizsgálatok mellett az egészségügyi tanácsadásokon memóriazavar, szorongás és depresszió, nőgyógyászati és kardiológiai témában felmerülő kérdésekre kaphattak választ, de dietetikus és gyógytornász is rendelkezésre állt. Emellett gyógytornagyakorlatokat is végezhettek az érdeklődők, elsősegélynyújtás-bemutatón és -oktatáson, patikai tanácsadáson, filmvetítésen és érdekes beszélgetéseken is részt vehettek, amit Jakupcsek Gabriella, Radványi Dorottya és Jaksity Kata vezettek. Lehetőség volt különböző tesztlapok kitöltésére és játékos feladványok megoldására. A hölgyek óriás tacepaón örökíthették meg gondolataikat, hogy mit jelent számukra nőnek lenni. Különböző családi programok, bemutatók, gyermekeknek bábszínház, játszóház álltak rendelkezésre. Mód volt fitneszeszközök kipróbálására, és természetesen a véradás sem maradt el. A színpadi programokon fellépett Pál Dénes, a Flash Táncstúdió, a Kazincbarcikai Kodály Zoltán Alapfokú Művészeti Iskola, volt közös torna Katus Attilával.

Az eredményhirdetést hatalmas zápor előzte meg, de megérte megázni, hisz kiderült, a Richter Egészségváros 9 éve alatt a második legnagyobb adományösszeg gyűlt össze Kazincbarcikán. Nem sok hiányzott, hogy Kazincbarcika csúcsot döntsön. A közel 60 városból egyedül Komló utasította maga mögé Kazincbarcikát, ott rekordlétszámmal 9 millió 304 ezer forint folyt be a helyi kórháznak.

Érdekességként megemlítem, hogy találkoztunk olyan ismerőssel, aki Kazincbarcikáról már rég elköltözött, de épp a városban tartózkodott és részt vett a programon. Hasonlóan nagyon sok régen látott ismerőssel, volt kollégákkal találkoztunk. Az egészségnapon többen részt vettek a városkörnyéki településekről, Tardonáról, Sajókazáról, Kurityánból, Alberttelepről. Egy rendkívül jó csapatépítő programon tettünk egészségünkért, a kórházért és a városért.

Végezetül bizton állíthatom, valamennyien, aki ott voltunk, büszkék és boldogok vagyunk, hogy egy cseppnyivel mi is hozzájárultunk kórházunk fejlesztéséhez. Az Újkazinci Baráti Kör majd teljes létszámmal vett rész a rendezvényen, Zólyomi Sándorné igyekezett megörökíteni a pillanatokat, melyek a képtárban láthatók.

„A Richter Egészségváros Program sorozat keretében eddig 54 helyszínen, a Richter alap felajánlását 134 ezer résztvevő összesen 142 millió forinttal egészítette ki pusztán azzal, hogy részt vett az egészségügyi szűrővizsgálatokon, előadásokon vagy tanácsadásokon, így az 54 kórház összesen 250 millió forint támogatást kapott a gyógyszergyártótól a helyi lakosság saját egészsége érdekében tett lépéseinek eredményeképpen.” (www.egeszsegvaros.hu)

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .