Digitális kommunikáció a 21. századi iskolában

“Sokfelé járó, sokat kommunikáló, nyitott emberekként és pedagógusokként látjuk azt, hogy a digitális kommunikáció jövője a megosztási technikák fejlesztésében, azaz a felhőinformatikában van.” “Arra buzdítjuk az olvasót, tegye meg az első lépéseket a felhőinformatika iskolavezetésben, pedagógiai kommunikációban, tanügyigazgatásban történő aktív alkalmazása felé!”

Read more

A helyi tantervek

“Az évfordulóra rendezvénysorozattal készültünk. Eredmények bizonyítják, hogy az elmúlt négy évtized alatt kialakult pozitív értékeket hordozó hagyományainkat tovább kívánjuk erősíteni. E hagyománytisztelő gyakorlat késztetett bennünket arra, hogy az évforduló tiszteletére újból megszervezzük a Kazincbarcikán nagy múltra visszatekintő Országos Pedagógiai Tanácskozást.”

Read more

Kun Bélától Árpádig

“Minden kerek évforduló, kötődjön a kisebb vagy nagyobb közösséghez, eseményhez, megkülönböztetett figyelmet kap és érdemel. Iskolánk 2010- ben lett 40 éves. Történelmi méretekhez viszonyítva a 40 év nem túl hosszú idő, számunkra mégis jelentős időszak. Ilyenkor szinte kötelező számvetést készíteni, hiszen nem létezik a jövő múlt és jelen nélkül. Adódnak tehát olyan pillanatok az életben, amikor meg kell állnunk, hogy […]

Read more

Módszertani füzet

Ebben a kis kiadványban az Idővár Nyugdíjas Kulturális Klub összegyűjtötte a 60. születésnapját ünneplő város köszöntésére szervezett vetélkedő írásos anyagát, dokumentációját. Ajánlott mindazoknak, akik a következő kerek és félkerek évfordulókon is szeretnének játszani, akik szeretnének a város múltjával, jelenével, jövőjével foglalkozni.

Read more

Korunk pedagógusa

Országos pedagógiai tanácskozás Kazincbarcikán, 1974. A 20 éves város ünnepségsorozatának egyik kiemelkedő része volt az az országos pedagógiai tanácskozás, amelynek anyagát a kötet tartalmazza. A háromnapos tanácskozás gerincét az Iskolatévé adásaival egybekötött szaktantermi bemutató előadások jelentették.

Read more