Újkazinci Baráti Kör: Ízkavalkád receptverseny – kreatív szakácsok

Az idei évben a koronavírus-veszélyhelyzet kapcsán számtalan dologról kell lemondanunk, viszont az Újkazinci Baráti Kör számára fontos, hogy kapcsolatban maradjanak egymással, partnereikkel. A társaság is igyekszik alkalmazkodni az új kihívásokhoz, próbálnak minél több online közösségi eseményen részt venni és szervezni. Ezen elgondolásból hirdették meg az „ÚKBK Ízkavalkád” nevű első online receptversenyüket, mely március 20-án zárult, az eredményhirdetésre 25-én került sor.

Read more

„Ez évben most emberileg is megmérettünk” – az Újkazinci Baráti Kör évértékelő beszámolója

Most egy éve, hogy az Újkazinci Baráti Kör Civil Társaság a megyei lap által indított internetes szavazáson karitatív és jószolgálati tevékenysége alapján elnyerte a „Hétköznapi hősök” címet. Közösségi munkájukért 2020. augusztus 20-án a Borsod-Abaúj-Zemplén Megye Közgyűlése a Civil Közösségeiért Díjat adományozta részükre.

Read more

Az adatok tükrében: Változott a buszmenetrend Kazincbarcika és Miskolc között*

Pár napja országos hírként jelent meg, hogy a Volánbusz az egyik legforgalmasabb elővárosi vonalát – Miskolc–Kazincbarcika (3765-ös vonalszám) – ütemessé teszi, racionalizálja és bővíti. Ez a módosítás nemcsak ezt a vonalat érinti, hanem a teljes Sajó felső folyásánál elterülő településeket is, azaz a Miskolc–Kazincbarcika–Ózd–Borsodnádasd vonalat (3770-es vonalszám), valamint módosította az ezekhez a vonalakhoz csatlakozó környező autóbuszok indulási és érkezési idejét […]

Read more

„…merj felnőttként is játszani!” – újra megtelt a küzdőtér a szeniorok sportkavalkádján

Immár negyedik éve, hogy az Újkazinci Baráti Kör megrendezi a Senior Sport Kavalkád nevet viselő szépkorúak sportnapját. „…merj felnőttként is játszani! Fantázia és képzelet, ez kell, hogy korod elfelejtsd! „ Ezzel az Aranyosi Ervin-mottóval vette kezdetét 2020. február 28-án a rendezvény, mely ismét a Don Bosco Sportcsarnokban került megrendezésre, és újra megtelt a küzdőtér vidám emberekkel.

Read more

Mucsony 800 – helytörténeti kiadvány a Barcikai Históriás munkatársaitól

Bő egy évvel ezelőtt nagy megtiszteltetést érte a Barcikai Históriás Helytörténeti Alapítványt. Mucsony Nagyközség Önkormányzata felkért minket, hogy készítsük el az idei évre Mucsony 800 éves helytörténeti kiadványát. Hosszú és egy évig tartó kutatás és adatgyűjtés után az idei év augusztus 3-ára készült el munkánk gyümölcse, a Mucsony 800 című könyv. A kérésnek megfelelően ez nem egy tudományosan megfogalmazott könyv […]

Read more

Zenés jótékonysági est Dédestapolcsányért

A korábbi híradásokból az egész ország értesülhetett a Dédestapolcsányt május 29-én ért természeti katasztrófáról: a Bükk hegységből hirtelen lezúduló irdatlan mennyiségű esővizet képtelen volt a Bán patak befogadni, így a sáros folyam elöntötte a település kétharmadát. Lakóházak, kertek, közterületek kerültek percek alatt víz alá, több család élettere, munkája megsemmisült.

Read more
1 2 3 4 10