Belevásárolt, mint kazinci ember a tehénbe!

Takács Zsolt írása

Nem, nem a hőguta ment az agyamra címadáskor augusztusban, hanem – egy hűvös szobában – érdekes kiadványra leltem. Hoppál Mihály szerkesztésében, az MTA Néprajzi Kutató Csoportjának, annak is a folklórosztályának a kiadásában jelent meg a Folklór Archívum 1973 és 1989 között, időszakosan. Ennek egyik számában olvasható egy Sajókazincra vonatkozó anekdota.

1978-ban jelent meg Az amerikás magyarok folklórja című kiadvány, amely válogatást közölt az Amerikába „kitántorgó” magyarok gazdag folklórjából, ám annyi anyag gyűlt össze, hogy akkor az anekdoták és szólások kimaradtak az első kötetből. Ezt a hiányt pótolta az 1979-ben megjelent Folklór Archívum aktuális száma, jelezve egyben, hogy nagy sikert aratott az olvasók körében a kiadvány. Már persze azon olvasók körében – teszem én hozzá –, akik hozzáférhettek a „kézirat gyanánt” elérhető kiadványhoz…

Még mielőtt ismertetnénk a sajókazinci esetet, tallózzunk az 1910‒1920-as években feljegyzett, szűkebb-tágabb környékünket érintő, mulatságos és tanulságos szólások, anekdoták közül.

1922-ben jegyezték fel a Bodrogközből:

Ennek is elmentek a jeruzsálemi csizmadiák a jászberényi vásárra!

Bodrogközben kevesen mentek a pap prédikációjára, mert azt tartották, hogy nagyon magasan prédikál.

‒ No, jöjjenek csak holnap ‒ biztatta a népet a pap ‒, majd népiesen fogok beszélni, azt majd megértik.

Másnap zsúfolásig telt templomban kezdte a beszédét:

‒ Midőn Jézus Krisztus meghalt a keresztfán, József telkesgazda és Nikodémus falusi jegyző elmentek Pilátushoz, és beköszöntek: ‒ Dícsértessék! A Jézus Krisztus! Adjon Isten jó estét, tiszttartó uram.

‒ Mindörökké! Adjon Isten kegyelmeteknek is. Mi járatban vannak? …

‒ Az iránt kerestük meg a tekintetes tiszttartó urat, ha megengedné, hogy a Názáreti Jézust, aki jó emberünk vót, tisztességesen eltakaríthassuk!

‒ Nincs kifogásom ellene, József gazda.

‒ Hanem instállom egy írást is szeretnénk erről.

Azt is megkapván elmentek a patikába, ahol jó illatos keneteket szereztek be. Nikodémus meg a gyolcsos tótoktól vett finom gyolcsot. Ekkor jutott eszükbe, hogy csizma is kellene, de megakadtak itt, mert a jeruzsálemi csizmadiák mind a jászberényi vásáron voltak.

Ha valakit nagyon megtréfálnak e vidéken, rámondják: „Ennek is elmentek a jeruzsálemi csizmadiák a jászberényi vásárra!”

1921-ből való az alábbi feljegyzés:

Ez is látta az árnyékát a temető árkában!

Magából kikelve ront be egy borsodi plébánoshoz egy atyafi, és reszketve mondja el, hogy kísértetet látott.

‒ Hát hogy nézett ki az a kísértet, ott a temető árkában?

‒ Kérem alássan, olyan volt, mint egy nagy szamár.

‒ Sose reszkess emiatt, fiam ‒ szólt a pap. ‒ Menj haza nyugodtan és aludjál, hiszen a saját árnyékodat láttad…

A környéken azóta, ha valaki nagyon gügye, rámondják: „Ez is látta az árnyékát a temető árkában!”

Csicsóné alakja, bár három lánya nélkül, feltűnik egy Borsod megyei faluban is, 1917-es feljegyzés:

Bevallotta, akárcsak a Csicsóné a keresztelést!

Az egyik Borsod megyei faluban özv. Csicsóné elment a plébánoshoz misét mondatni elhunyt apjukomért.

‒ Jól van, néni ‒ mondta a pap, és feljegyezte a halott nevét. A néni leszámolta az angáriát*, és nyomatékul egy üveg vörösbort tett az asztalra. A pap meg akarta tréfálni, és kérdezte:

‒ Ez a bor nincs megkeresztelve?

Fogadkozott a néni, hogy egy csepp víz sincs benne.

‒ Csak azért kérdem ‒ folytatta a pap ‒, mert a halotti misén a misebornak akarom felhasználni, és ha a bor vizes, akkor elkárhozik a lélek!

‒ Jaj, lelkem, akkor a jobbikból hozok, hogy foganatosabb legyen a mise!

Azóta, ha valakit hibájának beismerésére késztetnek e vidéken, rámondják: „Bevallotta, akárcsak a Csicsóné a keresztelést!”

*Angária: úrdolga; a jobbágy kötelező ingyenes munkája földesura számára

1920-ban a következő tanulságos történetet örökítették meg:

Nem tarthat örökké, akárcsak a pap kemencéje!

A cigány kemencét csinált egy borsodi parókián, amely azonban harmadnapra összedőlt. Midőn a pap szemrehányást tett neki, a more így válaszolt:

‒ Hiszen a főtisztelendő úr azst prédikálta vasárnap hogy ami porbó van az múlandó; hát hogyan tarcson örökké egy sárkemence?

Ezen a vidéken azóta szólásmondás lett: „Nem tarthat örökké, akárcsak a pap kemencéje!”

Abod aprófalu Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, az Edelényi járásban, Edelénytől 14 km-re, Miskolctól 35 km-re északra. A Wikipédia szerint a faluközösséget semmivel nem tudták rákényszeríteni, hogy termelőszövetkezetet alakítson, a „legkeményebb” kommunizmus idején is egyéni gazdálkodást folytattak a lakosok. Ám mivel ezt semmilyen forrás nem támasztja alá (a Wikipédián sem), kezeljük olyan fenntartásokkal, mint az alábbi, 1909-es feljegyzésű történetet:

Közös, mint az abodi malac!

Abodon két koma kiment az erdőre gombázni. Közben észrevették egy malacot.

‒ Nini, vadmalac!, és utánafutottak, hogy megfogják. Az egyik kérdezte: ‒ Közös lesz a vadmalac, koma? ‒ Dehogy lesz, így a másik, aki gyorsabban futott, és lefülelte a malacot. Másnap azonban a szomszéd faluból a gazdája kereste a malacot. A koma megijedt, és gyorsan átvitte a komájához: ‒ Hát mégis közös lesz a malac. ‒ Dehogy lesz, felelte az, mert már tudta, hogy keresik az állatot.

Azóta, ha a közösködésből kellemetlenség származik, ott rámondják: Közös, mint az abodi malac!

1917 júliusában jegyezték fel az alábbiakat:

Hathatós volt, mint miskolci csizmadiának az imádság!

A miskolci csizmadiának a felesége súlyos beteg volt: se meggyógyulni, se meghalni nem tudott. Végre valaki azt tanácsolta neki: imádkoztasson érte. Megfogadta a tanácsot, és másnap reggel ragyogó arccal jelent meg a lelkésznél: ‒ Tisztelendő uram! Ma reggel meghalt a feleségem, az ég áldja meg érte a tisztelendő urat! Oh, bár már évtizedekkel ezelőtt tudtam volna, hogy az imádság ilyen hathatós!

Azóta e környéken ugyancsak használják a mondást: Hathatós volt, mint miskolci csizmadiának az imádság!

Miskolc környékéről való, 1921-ből:

Kötve hiszi, mint cigány a halhatatlanságot!

A lélek halhatatlansága sehogy se akart a cigány fejébe férni, pedig annyit beszélt neki a pap, hogy más jóravaló ember félannyiból is elhitte volna. Végre, mikor már kimerítette a tárgyat, kérdi a cigánytól: — Na, fiam, hiszed-e már? — Hiszem, uram, hiszem, de majd meglátja a tisztelendő úr, hogy még sem les az igazs!

Miskolc környékén azóta ez szólásmondás lett: Kötve hiszi, mint cigány a halhatatlanságot!

A kiadványban Mecse néven említik a települést, a szomszéd községet pedig Kirádnak, ez utóbbi megnevezés viszont nem hagy kétséget afelől, hogy Sajómercséről van szó. Sajómercse Ózdtól északkeletre helyezkedik el, a Borsodbótát Putnokkal összekötő közút mentén. Meglehetősen elzárt település, a nagyobb forgalmú utaktól viszonylag távol. Neve 1330-ban szerepelt először írásos formában. A község határában, az Upponyi-hegység északi lejtőjén egy elpusztult, máig feltáratlan vár is található. Az azonban egészen biztos, hogy az egykori bíró megmentette a falu becsületét… 1913-as gyűjtés.

Megmentette, mint a mecsei bíró a falu becsületét!

Mecse és Kirád szomszédos községek, csak egy jó kőhajításnyira vannak egymástól. Mindkettő hatalmas község. Az egyikben 18, a másikban 23 ház van. Egyszer a mecsei bírónak Putnokra kellett mennie, valamilyen hivatalos ügyben, és útja a kirádi erdőn át vezetett; hallja ám a bíró, hogy Kirád felől erőteljes hangon megszólal egy kakukk; felel rá Mecse felől egy másik, de igen gyenge hangon. Biztatni kezdte a mecsei kakukkot, de az bizony semmit sem használt. Akkor felmászott egy magas fára, és maga kakukkolt, hogy megmentse a falu becsületét. Délig tartott a hangpárbaj, és a putnoki útból nem lett semmi. Hazament és elmondta, hogy Putnokon ugyan nem volt, de azért megmentette a falu becsületét.

Ha valaki apró dolgokból nagy esetet csinál, a környéken rámondják: Megmentette, mint a mecsei bíró a falu becsületét!

1911, Sajószentpéter…

Máskorra is kell az ember!

Sajószentpéterről Amerikába ment egy fiatal házasember, s otthon hagyta szemrevaló, fiatal feleségét, akinek akadt is egy titkos udvarlója. Majd az asszonynak gyereke született. Az esetről tudomást szerzett az Amerikában élő férj, és írt a városka bírájának, hogy kérdezné meg az asszonytól, kitől van a gyerek? A bíró hívatja az asszonyt, de az csak nem akarja kivallani a férfi nevét. A bíró így szólt ekkor:

‒ Ugyan, húgom, ha már megvan a gyerek, miért nem vallod ki az apja nevét?

‒ Hát csak azért, bíró úr, mert máskorra is kell az ember!

Azóta ott, hasonló esetekben ugyancsak járja a mondás: Máskorra is kell az ember!

…végül következzen a sajókazinci eset, 1912-ben feljegyezve, szöveghűen:

Belevásárolt, mint kazinci ember a tehénbe!

S.-n együtt lakott egy öregember a fiával, de külön kenyéren. Tehenet is külön tartottak, de egy istállóban. Egyszer történt, hogy az öreg, tehenet akart venni, a fiatal meg el akarta adni. Mindketten kimentek a vásárba, de külön-külön. Jön ám az öreg és mutatja a fiának, hogy milyen jó tehenet vásárolt. ‒ Oszt mennyiért? ‒ 205 koronáért! ‒ No, akkor 45-tel többet adott a tehénért, mint amennyit a kupec nekem fizetett érte.
‒ Ha most valaki rossz vásárt csinál e vidéken, rámondják:***

Forrás: Arcanum / Folklór Archívum

🙄

Mindennek természetesen semmi köze ahhoz, hogy 1969-ben felállították a központi (Völgy-) parkban Győri Dezső A borjút terelő fiú című szobrát, mely az évek során a kazincbarcikaiak talán legkedvesebb szobra lett. Ám aki legközelebb arrafelé megy, talán eszébe jut a fenti a történet. Én pár évvel ezelőtt már úgy gondoltam, hogy egyszer eszembe fog jutni 😆

Hozzászólás

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..