Az államalapítás millenniuma

balla_arpadA világ népei reménykedve és valamiféle belső izgalommal tekintenek az új évezredre. Felemelő érzés a 2000. évet megélni, a 2000. évben élni. Nekünk, magyaroknak kétszeres ünnep ez az év. Egyszerre emlékezünk a kereszténység 2000. és a magyar állam alapításának 1000. évfordulójára.

A két ezredéves évforduló (millennium) szorosan összetartozik. A magyarság a keresztény állam megszervezésével nyert bebocsátást az európai népek közösségébe, a keresztény vallás elterjedésével vált az európai (nyugati) kultúrkör részesévé.

Az 1000. év határkövet jelentett Európa népeinek történetében. Az a nép, amely ekkor államot tudott alapítani, megmaradt, az, amelyik nem – lehetett bár korábban hatalmas és félelmetes – elpusztult.

A kalandozások kudarca után népünk is válaszút elé került. Vagy a szomszédos országokéhoz hasonló szilárd berendezkedést épít ki, vagy a hunokhoz és avarokhoz hasonlóan menthetetlenül elpusztul. Már a X. század végén Géza fejedelem (972–997) világosan felismerte, hogy népe érdekében az elsőként említett utat kell választania. Hiszen mindkét szomszédos nagyhatalom, a Német–római Császárság és a déli, Kelet-római Császárság is keresztény volt, az emberek többsége mind a kettőben földműveléssel foglalkozott; a mellettük élés és a megbékélés csak a keresztény vallás felvételével, s az ennek megfelelő életmód és szokások átvételével, azaz nagyarányú életformaváltás árán volt elképzelhető. Géza nagyfejedelem nyugatról kért térítő papokat, maga is nyugati rítus szerint keresztelkedett meg. Fiát, Vajkot, aki a kereszténység felvétele után kapta az István nevet, már keresztény papok nevelték. Számára a bajor herceg buzgón vallásos lányát, Gizellát választotta nőül.

A hittérítők munkája nyomán gyorsan terjedt a kereszténység a magyarok körében. A papok, a szerzetesek, a már régebben a Kárpát-medencében élő népek pedig egyre nagyobb számú magyart tanítottak meg a földművelésre. Így következhetett be az ezredfordulón a gyökeres átalakulás: az eddigi nomád és pogány életformát a magyarság felváltotta a letelepült és keresztény életformával. Ez az átalakulás – talán ma úgy mondhatnánk: rendszerváltás – tette lehetővé európaivá válásunkat.

Gézát a fejedelmi székben fia, István (997–1038) követte. A régi szokások védelmében több törzs- és nemzetségfő szembefordult az új, keresztény fejedelemmel. Ő azonban kemény kézzel leszámolt az új rend ellenfeleivel.

Istvánt a második évezred első napján (egyes kutatók szerint egy héttel előbb: 1000 karácsonyán) fényes külsőségek között Esztergomban koronázták királlyá. Ezzel Magyarország „hivatalosan” is belépett a keresztény európai államok sorába. A „király” szó (Nagy) Károly nevéből alakult ki, az uralkodó szuverenitását fejezi ki: a király, akár maga a császár, minden földi hatalomtól független, felhatalmazása egyenesen Istentől származik, és így az ő „kegyelméből” parancsolhat népének.

Ezt a felhatalmazást jelképezte a Rómából kapott korona is. Erről száz évvel később úgy tudták, hogy ő maga kérte II. Szilveszter pápától; egy jól értesült német kortárs szerint viszont III. Ottó német–római császár „kegyéből és bíztatására” kapta. A két adat nincs ellentmondásban. A pápa és a császár az 1000. évet békés egyetértésben töltötték Rómában. Minden bizonnyal közösen döntöttek úgy, hogy Magyarország megérett arra, hogy az európai keresztény államközösség tagja lehessen. A koronázás által István nem lett sem a császár, sem a pápa tényleges, felesküdött alattvalója, hanem olyan független uralkodó, mint a francia vagy az angol király.

A koronázással István főpapi jogokat is szerzett, püspökségeket is alapíthatott. A hagyomány tíz püspökség alapítását kapcsolja nevéhez. A felállított püspökségek egyházmegyéjük népeitől tizedet (dézsmát) szedhettek, ami a termés egytized részét jelentette. Az ország nyugati részében bencés apátságokat emelt, ő szentelte fel a már Géza által alapított pannonhalmi monostort, s nevéhez fűződik a zalavári, bakonybéli, pécsváradi és még több más bencés apátság létrehozása. Kezdetét vette az országban a templomok építése. Első királyunk elrendelte, hogy minden 10 falu építsen egy templomot. Törvény mondta ki, hogy mindenki köteles templomba járni, öregek és fiatalok, férfiak és nők, kivéve azokat, akik a „tüzet őrzik”. István a kötelező heti pihenőnapra tette a vásárokat, és helyüket a templom melletti téren jelölte ki. Innen származik a heti ünnepnap elnevezése (vásár nap = vasárnap). A harang kondultával aztán kezdetét vette az istentisztelet.

A korai püspökségek alapítása párhuzamosan folyt a vármegyék szervezésével. Megyéink közül jó néhány ma, egy évezreddel létrejöttük után is nagyjából hasonló, mint az államalapítás korában, székhelye is azonos.

Eredetileg minden megye a székhelyéül épített várról kapta a nevét (Szolnok váráról Szolnok megye, Veszprém váráról Veszprém megye és így tovább). A vérségi (törzsi, nemzetségi) szervezet helyett így jött létre a területi alapokra épülő közigazgatás.

István a törzsek tagjait széttelepítette, belőlük jött létre a királyi vármegyék harcos rétege. A vármegyék élén a király hűséges emberei, az ispánok álltak. A rájuk bízott területet a megye központjából, az ekkor még többségében földből emelt várakból igazgatták. Az ispánok közvetítésével terjedt ki a király hatalma az egész országra.

Az új hit és az új állam megalapozását szolgálták István törvényei. E törvények két törvénykönyvbe rendszerezve maradtak ránk. Az első lapokon olvashatjuk: mivel minden nép a saját törvényei szerint él, szükséges volt a magyarok országa számára is saját törvényeket alkotni „a régi és új császárok példáját követve”, hogy tudatosuljon a népben, „miképpen éljen tisztességes és békés életet”. Az egyházról, a magántulajdonról, a szabadokról és a szolgákról, az igazgatásról, a bűncselekmények, kihágások, szabálysértések megtorlásáról intézkedtek ezek a törvények.

Államszervező tevékenysége részeként István pénzt is veretett. Minden valószínűség szerint uralma alatt állították fel az esztergomi pénzverdét.

korona

Első királyunkat 40 éves uralkodása érdemessé tette arra, hogy történelmünk egyik legnagyobbjaként tiszteljük. Nevéhez fűződik a keresztény magyar királyság, a tulajdonképpeni Magyarország megalapítása, első törvényeinek kibocsátása, és nem utolsósorban az egyházszervezet megteremtése. A Géza fejedelem által megkezdett úton haladva biztosította népünk fennmaradását, hazánkat az európai országok színvonalára emelte. Az általa alapított keresztény monarchia csaknem egy évezredig, 1918-ig fennmaradt. Európa udvaraiban a magyar király követeit nagy tisztelettel fogadták, hiszen István és apja jó fél évszázad alatt erős, szervezett államot hoztak létre Közép-Európában. Szent István királysága a legtekintélyesebb és valószínűleg a legerősebb államalakulat volt mindazok közül, amelyek a X. század folyamán létesültek Közép- és Észak-Európában. Egyházi téren a Rómától való közvetlen függést – vagyis gyakorlatilag egyháza függetlenségét – ekkor még egyedül a magyar királynak sikerült elérnie. Nagy királyunk tetteit az egyház is méltóképpen elismerte azzal, hogy a XI. század végén szentté avatta. Ezután a nép sokáig csak „a szent király” néven emlegette. A tiszteletére emelt középkori templomok Szentkirály nevét ma is számos település őrzi a Kárpát-medencében.

István király művével Magyarország véglegesen és visszavonhatatlanul a keresztény Európa része lett.

II.

Szűkebb lakóhelyünk, Borsod-Abaúj-Zemplén megye gyökerei is az államalapítás korára nyúlnak vissza. Csorba Csaba Az Árpád-kori vármegyéktől Borsod-Abaúj-Zemplénig című tanulmányában (Megyekönyv, Miskolc, 1994) foglalja össze a legfontosabb tényeket:

A mintegy félszáz legrégebbi vármegye között találjuk Borsodot (központja Borsod vára), Gömört (Sajógömörben emelkedő várával; ma Szlovákiában). Borsod vágta két részre Újvár megyéjét (központja a mai Abaújvár községben emelkedő földvár). Borsod és Gömör valószínűleg első ispánjáról kapta a nevét. Zemplén szláv nyelvből származtatható nevének jelentése: „földből való vár”.

A négy megye közös jellemzője, hogy határvármegyék. Köztük és a lengyel–orosz területek között egy évezrede még mintegy 50-100 km széles lakatlan erdőrengeteg terült el. Az egykori határvédők emlékét őrzik az őrökre (pl. Őrmező), utaló helynevek.

Az államalapításkor az említett négy megye lakossága döntő, meghatározó hányadában magyar. Számos szláv helynév is fennmaradt. A besenyők emlékét őrzik a Besenyő helynevek. A magyarság törökös rétegére utal két megyenév is: mind Borsod, mind Gömör szótöve ugyanis török eredetű. A népesség többnyelvűsége, eltérő kultúrája, gazdálkodása és életformája az Árpád-korban nem okozott konfliktusokat. A különféle etnikumú földművelők, állattenyésztők, erdőművelők, halászok-vadászok, iparosok jól kiegészítik egymást.

A vármegyerendszer kiépítésével párhuzamosan haladt régiónkban az egyház megszervezése is. Újvár vármegye, Borsod és Zemplén területe az 1009 előtt alapított egri püspökséghez, Gömör az esztergomi érsekséghez tartozott. A térítés munkája sikeresen haladt, hathatósan támogatták nemcsak a vármegyék ispánjai (akiket erre törvény kötelezett), hanem a nagy hatalmú nemzetségek is, amelyek egymás után létesítették a családi temetkezőhely gyanánt is szolgáló kolostorokat.

Államalapító nagy királyunk uralkodása alatt mai lakóhelyünk népei békében éltek, ellenség sehonnan sem háborgatta őket.

Büszkén emlékezünk rájuk!

A szerző, Balla Árpád 1944-ben született Hajdúnánáson, és 1965 óta él Kazincbarcikán.
Magyar–történelem szakos tanár, tankönyvíró, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Pedagógiai Intézet munkatársa. 1965–1991 között több kazincbarcikai iskolában tanított, volt a város tanulmányi felügyelője, művelődési osztályának vezetője, a Kertvárosi Általános Iskola igazgatója. Több, jelenleg is forgalomban lévő történelem-, illetve társadalomismereti tankönyv szerzője.
Részt vett a nemzeti alaptanterv és a kerettantervek kidolgozásában.

Hozzászólás

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..