Vadállatok Vadnán, avagy a szegény embert még a „majmok is húzzák”

A következő események 1978-ban történtek, azaz még bőven a mobiltelefonok és az internet világa előtt. Mikor egy cirkuszi társulat érkezett Vadnára, a lakók egy része kitörő érdeklődéssel fogadta őket. Már aki persze észrevette jövetelüket, hiszen ez a cirkusz annyira kicsiny volt, hogy még egy ilyen kis településen is jól el tudtak rejtőzni a kíváncsi tekintetek elől. A történet egyik főhőse, Joci, nem is kicsit volt meglepődve, amikor […]

Read more

Ritmikus gimnasztika diákolimpia országos döntő Kazincbarcikán

  Tizennégy éve nem rendeztek Kazincbarcikán országos diákolimpiát ritmikus gimnasztikában, nagy eseménynek számított tehát a június 8—10. között a Magyar Ritmikus Gimnasztika Szövetség által megrendezett verseny, melyen – természetesen – barcikai iskolák versenyzői is rajthoz álltak csapatversenyekben. A diákolimpia előzménye (akkor még rsg-nek, azaz ritmikus sportgimnasztikának hívták a sportágat) Mészáros Györgyné nevéhez kötődik, aki 1984-ben Pajtás Kupa néven indította útjára az […]

Read more

A Veszettek című magyar film helyszíneiről, különös tekintettel a kazincbarcikai helyszínekre

Ritka dolog, amikor egy készülő magyar film helyszínéül vidéki települést választanak a magyar rendezők. Ennek oka bizonyára abban keresendő, hogy a legtöbb magyar filmstúdió Budapesten, vagy annak közelében található. Levonulni hosszabb időre egy vidéki településre, berendezkedni ott hosszabb időre költségesebb, mint egy filmstúdió közelében. Ezért is különleges esemény volt Kazincbarcika életében, hogy Goda Krisztina és stábja a 2015. október 22-én […]

Read more

A 90-es évek elejének barcikai szórakozóhelyeiről

A Béke étterem utolsó, nagyobb korszakáról (1990-1996) Kiss Pállal beszélgettem, aki ezen időszak alatt vezette az étteremkomplexumot. Kiss Pál „nem ma kezdte a szakmát”, Putnokon született, Ózdon kezdte el vendéglátást tanulni, 1970-ben költözött Barcikára, de éttermet vezetett Edelényben, szállót Jósvafőn, volt Kermi-ellenőr, sörözőtulajdonos, bejárta Újhelytől Répáshutáig B.-A.-Z. megye vendéglátását, hogy a 90-es évektől kezdődően a Béke és Jóbarát éttermeket vezesse […]

Read more

Vallomás

Vallomás (egyperces)   Kisfiú mondja kerékpáron ülve, miközben odakerekezik hozzá egy hasonló korú, kilenc év körüli lányka: –Én egyébként nem szeretem Dórát. Majd két másodperc gondolkodás után: — …illetve bírom… Majd rögtön utána: — De k’rvára nem szeretem. A kislány mintha nem is hallaná, kerekezik tovább, tudja jól ő, hogy mi van. Nyomában az ifjú szerelmessel.         […]

Read more

A „kisfiú”

  A „kisfiú”     A szakdolgozatom írom. Másoddiploma. Este tizenegy óra is elmúlt már, de csinálni kell; egyrészt az idő is szorít, na meg valahogy ilyenkor jövök is bele.    Aztán egyszer csak tompa puffanást hallok a térről, ahova a szobám ablaka néz… Mi lehet ez – egy pillanatra elgondolkozom –, talán részeg esett el?  Majd továbbmegy – gondolom […]

Read more

Ötvenöt év a fodrászszakmában: Üveges Lajos kazincbarcikai fodrász visszaemlékezései

Nem sokkal azután, miután elkészült az interjú Lajos bácsival, egy általa készített, saját kezűleg írt, kis életpályavázlatot adott át nekem. Álljon most itt bevezetőként ez a rövidített vázlat, mely azért is érdekes, mert tartalmazza röviden azokat a kereteket szakmájával kapcsolatban, melyek a negyvenes évek végétől létrejöttek az országban, illetve a megyében.

Read more

Újvárosi: Kazincbarcika város első iskolájáról (1954‒2007)

Nem lehet nem elfogultsággal gondolnom volt általános iskolámra, amely kiváló évekkel ajándékozott meg. Ha mégis próbálnék valamiféle objektivitással közelíteni hozzá, amely Kazincbarcika történetében elfoglalt szerepét példázza, akkor azt hangsúlyoznám, hogy a várossá lett település első iskolája az Újvárosi Általános Iskola volt, és itt alakult meg a város tanácsa, azaz a mai városháza elődje.

Read more

Vendégségben az Újkazinci Baráti Körnél

Hárman érkeztünk az Újkazinci Baráti Kör (a továbbiakban így is: ÚKBK) meghívására a Barcikai Históriás (BH) szerkesztői-írói részéről a klubba. Kálmánné Katalin „már ott volt”. Katalin magának a körnek egyik fő szervezője, emellett a Históriásba is ír. A többiek (Kajdacsy Tibor műtétje, Tóth Milán közeledő röplabdameccse miatt) igazoltan voltak távol.

Read more

Interjú Soltész Bélával, a barcikai vendéglátás közelmúltjának meghatározó alakjával

A Bélával készült interjúból többek között megtudhatjuk, miért nem „dobbantott” 1975-ben, és hogy honnan is kapta a MoziBÁRka a nevét, valamint a vendéglátás múltjáról és jelenéről beszélgettünk általában.

Read more

Karcsi nem csak a Barcikában, és nem csak Barcikán ‒ interjú Pásztor Károlyné Erzsikével

Pásztor Károlyt, vagy ahogy a legtöbben szólították, Karcsit sokan ismerték a városban: a kor meghatározó vendéglátósa volt. Dolgozott a Halászcsárdában, a Barcika étteremben, de nevéhez fűződik az első magánkézben lévő fagyizó megnyitása a városban. Kedves, közvetlen személyiségére ma is sokan emlékeznek. A Barcikai Históriás vendéglátós sorozatában az ő emlékét próbáltam felesége, Pásztor Károlyné Erzsikével felidézni.

Read more

A Halásztól a Sörkertig – beszélgetés „Ottó bácsival” II. rész

1990. július 2-án nyitott az Ottó bácsi és Ida néni-féle Sörkert, és egészen 2012-ig vezették is azt. Az interjú második része ezekbe az időkbe enged betekintést.

Read more

A Halásztól a Sörkertig – beszélgetés „Ottó bácsival” I. rész

A Barcikai Históriás olvasói olvashattak már a „J” étterem, a Mazsola és a Napfény történetéről. A barcikai vendéglátással foglalkozó témakör azonban még messze nincs kimerítve. Most a Halászcsárda és a Sörkert történetének autentikus ismerőjével, „Ottó bácsival”, azaz Balla Ottóval – a két vendéglátóhely egykori dolgozójával-vezetőjével – készült interjúval szeretnénk érdekes információkat, történeteket megosztani az olvasóval, vagy épp emlékeket felidézni a […]

Read more

Egy „dunántúli turista” Barcikán

„Tört volna el a lábam, amikor Barcikán leszálltam a vonatról” ‒ szokta félig viccesen mondogatni a hetvennégy éves Pokó Józsi bácsi, a barcikai természetjárás ismert alakja, aki bár nagyon büszke dunántúliságára, sümegi születésére, már több mint félszázada barcikai lakos. Vele beszélgettem kedvenc sörözőjében, a „Takiban”, többek között a városról, idekerüléséről, illetve a Bükk és a természet iránti szeretetéről, és arról, […]

Read more

Egy Európa Kiadó-koncert 1989 elejéről – avagy két (első osztályú) vidéki srác kalandjai Budapesten (Naplótöredék)

Nem tudom már, hogy 1989. február végére vagy esetleg március legelejére esett a koncert napja, de azt tudom, hogy pénteki nap volt. Azért is emlékezetes a nap, mert egy nappal korábban, azaz csütörtökön érkeztünk fel, mint ahogy a koncert megrendezésre került volna. Egy éjszaka a Keletiben, aligha felejthető ebben az időben. Nem felejtem el ezt a két napot az utazás […]

Read more
1 2