E három hónap nemcsak az év legszebb, hanem Kazincbarcika életének legmozgalmasabb, eseményekben legdúsabb időszaka is volt az elmúlt évtizedekben. Már az április ünnepségekkel köszöntött be. A hónap első napjaiban a vállalatoknál és intézményeknél felszabadulási megemlékezésekre került sor. Kevés kivételtől eltekintve, ezek egy kaptafára készült forgatókönyv szerint folytak le: magyar és szovjet himnusz (itt-ott fordított sorrendben), ünnepi beszéd, némi kultúrműsor, kitüntetések, jutalmak átadása. Április 3-án vagy 4-én koszorúzási ünnepség volt a Szabadság téri szovjet emlékműnél, utána pedig fogadás, később a reprezentálást szigorító kormányrendelet megjelenése után baráti beszélgetésnek titulált összejövetel volt, amelyen a városi pártbizottság tagjai, a tanács vb. tagjai, a nagyobb vállalatok, üzemek párttitkárai, vállalati igazgatók és az ünnep alkalmából magas kitüntetésben részesültek vettek részt. (1979-től a „baráti beszélgetés” elmaradt. Az okának külön története van.)
A koszorúzáson bizonyos személyeknek, mint pl. az üzemi négyszög tagjainak illett megjelenniük. Hogyan nézett volna az ki, hogy a városi első titkár részt vesz a koszorúzáson, ők pedig távol maradnak? Ott is voltak mindig ünneplőben, némelyek a kitüntetéseikkel dekoráltan. 1990-től az április 4-ei ünnepség már más „forgatókönyv” szerint folyt le. Szerény ünnepségre azóta is sor kerül, de már „négyszögek” részvétele nélkül. Azon kevesek, akik fontosnak tartják a megemlékezést, minden ceremónia nélkül, egy szál virággal és néma főhajtással adóznak a Szabadság téri emlékműnél azoknak, akik a fasizmus legyőzéséért vívott harcokban elestek.
Alig értek véget az április 4-ei ünnepségek, máris újabb esemény részesei lehettünk: kezdődtek a városszépítési napok. Ennek az akciónak a keretében a városépítési munkát a város vezetői kezdték el: a városi pártbizottság tagjai, a tanácstagok, a népfront és a vöröskereszt vezetőségi tagjai, majd az aktivisták, a szocialista címért versengő brigádok és néhol a lakóközösségek követték példájukat. Noha bizonyos formalitásoktól ezek az akciók sem voltak mentesek, de az eredményüket sem lehet letagadni vagy kétségbe vonni. Gondoljunk csak a Jubileumi, vagy a Penyo Penyev parkra, a csónakázó tóra, és a környékén lévő parkterületre, és néhol a lakóterület vagy az oktatási intézmények környékének a megszépülésére. Ezek mind annak a társadalmi munkának az eredményei, amit a város lakói végeztek.
Háromévenként az április eleje volt az időpontja az országos pedagógiai tanácskozásnak s, amelyen az ország minden részéből érkezett több száz pedagógus hallgatta meg a tanácskozás hírneves előadóit: akadémikusokat, professzorokat és a művelődési ágazat országos vezetőit. A pedagógusok nem csak néma hallgatók voltak, hanem megvitatták a hallottakat és saját tapasztalataikkal gazdagították az oktatás-nevelés pedagógiai elveit és gyakorlatát.
Április utolsó napjai ismét ünnepségekkel teltek el. A munkásság nemzetközi ünnepe, május 1-je előtti napokban élüzemavató, vagy oklevél átadó ünnepségek zajlottak városszerte a vállalatoknál, üzemeknél, a szövetkezetekben. Sok dolgozó vett át ezeken vállalati vagy ágazati Kiváló Dolgozó kitüntetést; a brigádok is ilyenkor kapták meg az elnyert „Szocialista” címet, valamint a különböző fokozatú koszorús jelvényeket, no meg a pénzjutalmat. Mindez „megalapozta” a május 1-jei majálisok és ötévenként a felvonulások hangulatát.
A város életének kedves eseményei voltak május 1-jén az anyák napjának, május végén pedig a gyermekek napjának ünnepségei. Az előbbi alkalmából az édesanyjukat virágcsokorral köszöntő apróságok népesítették be városunk utcáit, az utóbbin viszont a szülők és általában a felnőttek igyekeztek kedveskedni a gyermekeknek. A nekik készült létesítmények avatását a város ajándékaként a gyermeknapra ütemeztük. Egyebek között így vehették birtokukba 1971-ben a Gyermek Klubkönyvtárat, 1976 és 77-ben egy-egy óvodát, a Fő téri játszóparkot 1979-ben, a csónakázó tavat 1981-ben, a rönkvárat 1984-ben és a Gyermekek házát 1990-ben. Sok és sokféle játék gazdagította a gyermekek élményeit ezen a napon.
A két kedves esemény között volt egy harmadik is: a középiskolások ballagása. Az ezt megelőző estéken a középiskolás diákok búcsúdalait hallgattuk, majd a ballagás napján láthattuk is őket, amint ünneplő ruhába, virágcsokorral a kézben és a ballagás elmaradhatatlan kellékével, a kis tarisznyával a vállukon ballagtak iskolájukból a Fő térre, hogy elbúcsúzzanak a várostól.
A június hónap is „napokkal” kezdődött: napjuk volt a pedagógusoknak, az építőknek, a környezetvédőknek, sőt 1974-ben a villamosenergia-ipar dolgozóinak is. A „napokon” szép szavakkal méltattuk az ünnepelteket és kitüntetésekkel ismertük el munkájukat. A környezetvédelmi világnapon sem csak beszédekkel hívtuk fel a figyelmet a természet értékeinek megóvására, hanem szerszámot is fogtunk, hogy kultúráltabbá tegyük környezetünket.
Június közepe megint a gyermekeké volt. Ünnepélyes tanévzárón vették át a bizonyítványt, és akik megérdemelték, a jutalomkönyvet, oklevelet és más elismerést, majd utána következett a két hónapi vakáció. Sok gyerek jutott el akkor a Balatonhoz, a bolgár tengerparthoz és más üdülőhelyekre.
Még egy esemény volt városunkban júniusban, mégpedig a Dimitrovgráddal fennállott testvérvárosi kapcsolat révén. Június 18-án, Dimitrov születésének évfordulóján koszorút helyeztünk el a Dimitrovgrád parkban lévő Dimitrov szobornál.
Ezután már csendesebb napok következtek, hiszen üresek voltak az iskolák, az üzemeknél, intézményeknél szabadságra készültek és a mozgalmi munkában is beköszöntött az „uborkaszezon”.
Vajon milyenek lesznek ezután a tavaszi és a kora nyári napok? Remélhetően városunk életének irányítói a fürdővízzel együtt nem öntik ki a gyereket is.
