Anyák napjára készülődve

Kálmánné Katalin írása

Kálmánné Katalin írása

Az Újkazinci Baráti Kör évek óta nagyon jó kapcsolatot ápol a Kazincbarcikai Fogyatékos Személyek Nappali Ellátása Intézményi Egységével, amely már a Kincsem Napközi nevet viseli. Évente több alkalommal találkozunk az ellátottakkal, jelen voltunk gyermeknapon, minden Mikuláskor ellátogat hozzájuk a télapónk és a krampuszunk, ők pedig anyák napján viszonozzák a látogatást, szívet melengető ünnepi műsorral kedveskednek. Így volt ez április 26-án, az Anyák napjára készülődve címet viselő rendezvényünkön is.

Mikor nekikezdtem az összefoglaló megírásához, úgy gondoltam, nagyon könnyű lesz, hisz eseménydús délután volt, de tévedtem… A boldog, mosolygó arcokat, azt az odaadó szeretetet, amit az ott dolgozók kollégák sugároznak, az ellátottaktól a ragaszkodást, a meghatódottságot, érzelmeket nem lehet leírni, ezt látni és megtapasztalni kell.

A kedves kis műsor után nem volt, aki ne könnyezett volna, meghatódottsággal vettük át a hozott ajándékokat, az egy szál virágot és egy kis piros szívecskét. A vendégek, a közönség, az ellátottak hozzátartozói, valamennyien együtt énekeltünk, jó érzés volt látni a boldog, örömteli mosolyt.

A Fogyatékos Személyek Nappali Ellátása 2014. március 5-én nyitotta meg kapuit a Kazincbarcikai Szociális Szolgáltató Központ intézményi egységeként, később – az ellátottak javaslatára – a „Kincsem Napközi” nevet kapta.

Az intézmény az ellátást igénybe vevők részére szociális, mentális, egészségi állapotuknak megfelelő, napi életritmust biztosító szolgáltatás nyújt. Az ellátottak intézményen belül számos mozgás- és készségfejlesztő foglalkozásokon vehetnek részt. A foglalkozások célja, hogy meglévő képességeiket, készségeiket szinten tartsák, egészségi és mentális állapotukban pozitív fejlődést, változást idézzenek elő.

Az intézmény szolgáltatásait igénybe vehetik Kazincbarcika és vonzáskörzetéhez tartozó fogyatékkal élő lakosok, akik tizennyolcadik életévüket betöltötték, egészségi állapotuk vagy idős koruk miatt szociális és mentális támogatásra szoruló, önmaguk ellátására képes, illetve részben képes személyek. Harmadik életévüket betöltött, önkiszolgálásra részben képes fogyatékkal élők, illetve autista személyek, valamint az iskolai tanítási szünetekben tanköteles fogyatékkal élő személyek.

Az intézmény szolgáltatásai: mozgás-, készségfejlesztő, terápiás, szabadidős foglalkozások, tevékenységek, kulturális programokon, rendezvényeken való részvétel szervezése, frissítő masszázs biztosítása, mindezek térítésmentesek – tudtuk meg Vargáné Ipacs Ildikó intézményi egységvezetőtől, a napközi vezetőjétől.

„Szervezett műsorokkal, programokkal készülünk fiataljaink számára a mindennapok során. Több színvonalas program valósult meg az elmúlt években. A teljesség igénye nélkül:

Az Egri Pinceszínház művészei, a Kazincbarcikai Kodály Zoltán Alapfokú Művészeti Iskola táncosai, az Újkazinci Baráti Kör tagjai, a Don Bosco Általános, Szakiskola, Szakközépiskola és Kollégium tanulói, az Idővár Nyugdíjas Klub tagjai is jártak nálunk.

Intézményünkben mindennapos a kézműves-foglalkozások, a mozgásterápiás tevékenységek, a táncos, a játékos fejlesztések, a beszélgetések, a számítógépes fejlesztőjátékok alkalmazása.

Készülünk az aktuális ünnepekre, megtartjuk a jeles napokat (pl.: víz világnapja, állatok világnapja stb.). Gyereknap alkalmából közösen járunk a közeli cukrászdába, ahol együtt fagyizunk és süteményezünk. A farsang rendszeresen nagyon sikeres, és nagyon várják fiataljaink, hogy ismét megmutathassák jelmezeiket. Ellátottjaink műsorokkal készülnek a Kazincbarcikai Szociális Szolgáltató Központ idősellátó intézményeinek lakói számára, melyeket ünnepek alkalmából adunk elő. Ezek az alkalmak a közönséget kivétel nélkül elvarázsolják. Az év vége felé közeledve napjaink a Mikulás és a karácsony várásával telnek.

Karácsonyi műsorunkra – melyet intézményünkben tartunk – sokan kíváncsiak. Eljönnek a szülők, hozzátartozók, az intézményrendszer munkatársai. Meghatóak és nagyon szépek ezek az események.

Rendszeresen látogatást teszünk a Mezey István Művészeti Központban, ahol a Városi Könyvtárban különféle érdekes, ismeretterjesztő foglalkozásokon veszünk részt, illetve a Kézműves Ház foglalkozásainak is rendszeres vendégei vagyunk.

Színházbérlettel rendelkezünk. Az előadások mindegyike nagy hatással van a gondozottakra.

Kutyaterápiás foglalkozások heti rendszerességgel zajlanak, amelyek alkalmával Felipe kutya kisebb csodát művel valamennyinkkel. Ellátottjaink mindig nagyon várják ezeket a napokat.

Többször látogattunk meg kiállításokat Kazincbarcikán. A Kisgaléria, a Városi Kiállítóterem és az I. Sz. Idősek Klubja időszakos kiállításait szívesen nézzük meg.

Járunk autóbuszos kirándulásokra. Voltunk már Budapesten a Fővárosi Nagycirkuszban, az Edelényi Kastélykertben, a Miskolci Mikulásvonaton. Ebédeltünk a híres gyorsétteremlánc egyikében. Nagyszerűen sikerültek ezek a kiruccanások!

A szülőkkel és a hozzátartozókkal, a Kazincbarcikai Szociális Szolgáltató Központban működő intézményi egységekkel, a társ-szakmai szervekkel nagyon jó a kapcsolatunk.
A visszajelzések alapján ellátott fiataljaink nagyon jól érzik magukat a mindennapok során.
A napi foglalkozásokkal, az aktuális programokkal, az intézmény minden munkatársával közösen együttműködve, szeretnénk még tartalmasabbá tenni ellátottjaink életét” ‒ mondta Vargáné Ipacs Ildikó.

A délután második részében mini hobbikiállítást tekinthettek meg az érdeklődők.

Az Újkazinci Baráti Kör tagjai nagyon sokszínű tevékenységeket végeznek, kivétel nélkül mindenkinek van valami hobbija, gyűjteménye, szabadidős tevékenysége. Folyamatosan igyekszünk bemutatni közösségünk kreativitását. Korábban már voltak egyéni bemutatók, megismerhettük fotósaink, íróink, költőink munkáit, gobelinhímzőink, festőink alkotásait, láthattunk mandalákat, gyönyörű kézimunkákat. Most eltértünk a hagyományoktól. Kicsit összesűrítve, csoporttagok hobbigyűjteményeit, alkotásait nézhettük meg közös minikiállításon, ahol minden kiállító röviden bemutatta tárgyait.

A délutáni vendéglátáson kívül ezzel a kiállítással kedveskedtünk a résztvevőknek, közreműködőinknek. Voltak olyan gyűjtemények, kiállított tárgyak, amiken keresztül egy pillanatra visszamentünk gyermekkorunk világába. Örömmel nézegettük Zólyomi Sándorné megsárgult csokoládépapír-gyűjteményét, visszaemlékezve a gyermekkorunk finomabbnál finomabb édességeire. Hasonlóan a már feledésbe merülő bélyeggyűjteményeket, amelyből rajta kívül Bódi Lászlóné is hozott albumokat.

Nagy sikere volt a szalvétáknak és képeslapoknak. Habina Lajosné Piroska több száz darabból álló gyűjteményéből csak karácsonyi képeket hozott. Bényei Lajosné papírból készült kosárkákat, papírdíszeket, mandalákat készít, könyvjelzőket, képeslapokat gyűjt, amelyek között érdekességeket is felfedeztünk. Olyanokat hozott, amelyen országok és Magyarország településeinek térképei vannak. Szalainé Szatmári Katalin 100-110 éves képeslapjai közül többet gyermekkoromban, a nagyszüleim komódjainak fiókjában láttam, de hozott magával riselt terítőket. Kovács Lászlóné Marika képeslapgyűjteményein kívül megtalálhatóak voltak a papírdekorációk és a színes bevásárlótáskák is.

Kézimunkák sokaságával is megismerkedhettünk: Honti Ottóné, Czifrusz Józsefné eredeti matyó hímzéseivel, Medvés Sándorné horgolt terítőivel, Herczegné Fábián Edit különleges szőtteseivel és népművészeti gyűjteményeivel. László Sándorné Erzsike csodaszép művészien kihímzett és riselt kézimunkákkal érkezett.

Magam részéről a beregi keresztszemes hímzéssel készült terítőimet vittem, amelyből egy-két darab még befejezetlen, de attól tartok, ez már így is fog maradni. Ezeket az öltéseket és a tüllbe való hímzést sógornőimtől és anyósomtól tanultam, akik Tiszaszalkán éltek, és ennek ott nagyon nagy hagyománya van, minden otthonban megtalálható. Kedvencem a Rákóczi-mintás beregi keresztszemes, de azt soha nem tudtam megtanulni.

Ezek mellett láttuk a modernebb kézműves technikák világát. Gyönyörködhettünk Kelemen Katalin házilag készült csiszoltüveg-gyűjteményében, Ignéczi Istvánné Jolika eleganciát, vidámságot tükröző táskáiban, ridiküljeiben, Andrássy Zoltánné pezsgős dugóból, illetve horgolással készült ujjbábjaiban.

Ezzel a kiállítással jobban megismerhettük egymást, bizonyíthattuk kreativitásunkat, gyönyörködhettünk egymás munkáiban. A rendezvény háziasszonya, moderátora Szalainé Szatmári Katalin volt, a technikai segítséget Gál Gábor biztosította.

Természetesen folytatjuk az egyéni bemutatókat, legközelebb Gór Gyuláné Klárika néni gobelinkülönlegességeit, és férje, Gyula bácsi országosan egyedülálló varrógépgyűjteményével ismerkedhetünk. Az utóbbival természetesen csak kivetítőn, de kerítünk rá alkalmat, hogy személyesen is megnézzük. Előtte szórakozunk egy kicsit, május elsején családi pikniket és sportnapot rendezünk, ahol valamennyien, családtagjainkkal együtt részt veszünk.

Fotók: Gál Gábor, Zólyomi Sándorné

Külön köszönet a Kincsem Napközinek az „archív” fotókért 🙂

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .