Alapozókra emlékezve

szarvas_miklosHa átutazom Kazincbarcikán, nem tudok elfogulatlanul továbbhaladni. Ha módomban áll, meg is kell állni. Akarom, vagy nem, gondolataim vissza-vissza – cikáznak – a múltba. Ha most történik ez, akkor fél évszázadnyira. Képzeletben letörlök mindent az országút és a berentei hegyvonulat közötti területről, a barcikai dombságról, olyannak idézve fel magamban, amilyen akkor, 1949-ben volt.

Gyorsan változott itt meg minden. A kukoricások, az aranyló búzatáblák learatása után megjelentek a földmérők, a geodéták. A karókat leverő szakemberek és segítőik zajától lett hangos a széles horizont. Léckávák, szintezőműszerek jelezték: itt valami, és nem akármi fog történni.

Akkor még kevesen tudták, hogy mi lesz itt, csak a kisajátított földek tulajdonosai vették tudomásul a megváltoztathatatlan tényt: gyárakat, várost építenek a Sajó-völgy nyugati oldalán.

Volt, aki hitte, többen voltak, akik nem. Akkor még nem írtak róla az újságok, nem adta hírül a rádió. Az a nyüzsgés rázta fel igazán a két falu bányász és paraszt, földmunkás lakosságát, amikor kordélyosok tucatjait, lovakat és embereket szállásoltak el, ahol ló és gazdája elférhetett.

És ekkor megkezdődött az akkor úgy ismert Makadám-telep kőbarakkjainak építése.

Makadám-telep

Makadám-telep

* * *

E sorok írója e telephelyen vált szemtanújává, kétkezi alkotójává Kazincbarcika építésének. Gigantikus méretű földmunka kezdődött. A hegy lábát emberek százai faragták, a kordélyokba rakott föld köbméterről köbméterre változtatta sima platóvá az addig lejtős területet.

Ide épül a nitrogénmű – mondták nekünk, laikusoknak a mérnökök. Később egy nagy vegyikombinát lesz. Túl az úton az ózdi vasútvonal mellett erőmű és szénosztályozó épül.

Ezt a sok lelkes – a háborús évek után végre munkahelyhez jutott – fiatalnak és idősebb földmunkásnak szinte sok volt egyszerre hallani. Pedig ebbe kellett beleélni magukat, mert a szigorú tervgazdálkodás szerint 1954 nyarára a Borsodi Vegyi Kombinátnak itt működni kell. A tervtörvény egyben parancs volt.

A hegy lábánál hatalmas rézsűk alakultak ki. A tarisznyákból, szakajtókból előkerült barna kenyér, szalonna, zsíros kenyér, lókolbász jelezte a létező életszínvonalat. Közben felépült a Makadám-telep első konyhája. Főtt étel került a csajkába, lábaskákba. A nagy alumíniumkanalakkal gyorsan megtöltötték a konyhás asszonyok a hosszú sorban várakozó civil és LI (letartóztató intézeti) építők edénykéit bablevessel, lencsével, amilyen-olyan, de valamilyen gulyással. Kincs volt akkor a meleg étel a javából. Haladt a munka, a többi szakma művelői készülhettek a “honfoglalásra”.

A verejtékes műszak után a fiatalok – fiúk, lányok – a falubeli szálláshelyek felé haladva az országúton még sajátos csasztuskát is énekeltek:

A nitrogénmű építői mi vagyunk,
a sikerért jó munkával harcolunk…

Barcika este elcsendesült. Nem volt pénz kocsmára, mulatozásra, nagy szüksége volt a családnak – szerte az országban – a mindennapira. A vasútállomásnál szokatlan zaj szólt bele az éjszaka csendjébe. Megérkeztek az első kavicsszállítmányok Nyékládházáról. Fiatal rohambrigádok, olykor önkéntesek ürítették éjjelente a vagonokat. A magasodó kavicshegyek sejtették, jöhetnek immár alapozni a betonozók. Akkor még nem ágazott le az iparvágány, lapáttal kellett gépkocsira felrakni, majd a nitrogénmű helyén lerakni a kavicsot.

A K épület, amely az 50-es évek első felében a várost jelentette

A K épület, amely az 50-es évek első felében a várost jelentette

* * *

Ez a kis visszaemlékezés nem lenne igaz és teljes, ha nem említenénk meg: honnan jöttek, kik építették Kazincbarcikát, Berentét. Sok átvirrasztott éjszaka, rázós vagonokban töltött órák, a családi fészek melegét nélkülöző hetek, hónapok vannak mögöttük.

A MÁV dokumentumtárában minden bizonnyal sárgulnak azok a kérelmek, melyek szerint Sajóbábony és Kazincbarcika építői kérték egy speciális irányvonat indítását, hogy átszállás nélkül, esetleg ülve szundikálva tehessék meg munkahelyük és otthonuk közötti háromszáz kilométert. Ez a szerelvény több évig közlekedett Kazincbarcika–Hatvan–Szolnok–Szentes–Hódmezővásárhely–Makó között. Északról szombaton délben indult, este már szeretteik körében lehettek Barcika építői. Több ezren, mert az alföldi kubikosok, földmunkások keze alapozta meg a ma már világhírnevet szerzett vegyiművek és a város beton- és téglafalait.

Ha emléktábla nem is, de néhány keresetlen szó örökítse meg azok emlékét is, akik nemcsak építették Barcikát, hanem itt váltak szakmunkássá, áldozatot hozni tudó emberré.

Szarvas Miklós egykori kitűző és laptudósító

Hozzászólás

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..