Adatok és tények Kazincbarcikáról – Bűnügyek és bűnüldözés

1997. február 12-én munkaértekezlet volt a kazincbarcikai rendőrkapitányságon, amelyen bemutatkozott az új megyei rendőrfőkapitány, dr. Berta László r. ezredes. Nagy Gábor r. alezredes, a kazincbarcikai rendőrkapitányság vezetője elemezte városunk és a térség 1996-os bűnügyi helyzetét és rendőreinek munkáját. Az alábbiakban ennek alapján adunk közre néhány jellemző adatot és megállapítást.

Az ismertté vált bűncselekmények számában 1995-höz képest 8,65%-os növekedés van. Ez 2010 bűncselekményt jelent, melynek több mint 50%-át városunkban követték el. A növekedéshez hozzájárult a térség nem rózsás gazdasági helyzete, a munkanélküliség, a fiatalok foglalkoztatásának gondja. Állam, béke és emberiség elleni bűncselekmények nem fordultak elő.

120 volt a személyek elleni bűnesetek száma, amelyből az emberölés 3-mal szerepel; súlyos testi sértés 78-szor fordult elő, többnyire családi konfliktusok következményeként, melyek sok esetben orrcsonttöréssel végződtek; az előző évi 36-ról 59-re emelkedett a házasság, a család, az ifjúság és a nemi erkölcs elleni bűncselekmények száma. Ebből 4 esetben fordult elő erőszakos nemi közösülés, és gyakoribb volt a kiskorúak veszélyeztetése, a szemérem elleni erőszak, valamint a természet elleni fajtalanság. Ugyancsak több bűncselekményt követtek el a közélet tisztaságának, az államigazgatás és az igazságszolgáltatás sérelmére.

1996-ban emelkedett a közrend elleni bűncselekmények száma. Míg 1995-ben mindössze 4 ilyen eset vált ismertté, addig 1996-ban már 23-mal akadt dolga a rendőrségnek. Jellemző bűncselekmények: a számviteli fegyelem megsértése, okirat-hamisítás, fiktív számlák kiállítása és az adócsalás.

Az összes bűnesetek 65,6%-át a vagyon elleni bűncselekmények teszik ki. Szám szerint ez 1319 esetet jelent, melyek nagy része lopás. Gyakoriak a kerékpár-, gépkocsialkatrészek és -tartozékok eltulajdonítása, az üzleti lopások, ruhalopások erkélyről és udvarról, de fa- és terménylopás is nagy számban szerepel. Viszont a betöréses lopások száma 379-ről 257-re csökkent. A rablások száma 7-ről 12-re emelkedett. Rablást elsősorban ittas személyek sérelmére követnek el csoportosan, főleg pénz megszerzése céljából.

A rendőrség 1996-ban 1122 bűnelkövetővel szemben fejezett be eljárást. A bűnelkövetők között a gyermekkorúak száma csökkent, viszont a fiatalkorúaké mintegy 10%-kal nőtt. Kevesebb volt a visszaeső és a büntetett előéletű bűnelkövető.

A bűncselekményekkel okozott kár majdnem 50%-kal emelkedett az előző évihez képest és mintegy 71 millió forintra rúgott. Ebből a megtérülés valamivel több mint 10 milliót tett ki.

Kismértékű romlás jellemzi az ismeretlen tetteses felderítési mutatót és a nyomozati eredményességet.

Néhány adat a bűnmegelőzési és a rendőrségi intézkedési munkáról: nyomozóportyát 96 esetben 121 fővel végzett a rendőrség, 18 esetben hajtott végre közbiztonsági akciót, 286 esetben fogtak el tettest, 719 előállítást eszközöltek, 2326 szabálysértési feljelentést tettek, 5215 főt helyszínbírságoltak és 1003 esetben rendeltek el elővezetést. Különféle rendezvények biztosításában 104 esetben 295 fő vett részt az állományból. Közlekedési, közbiztonsági és egyéb akciókban 598 fővel vettek részt és 1554 esetben kezdeményeztek intézkedést.

A közúti balesetek száma csökkent. 1995-ben 76, 1996-ban pedig 63 fordult elő, amelynek 5 halálos áldozata, 32 súlyos és 26 könnyű sérültje volt. Kedvezőtlen, hogy 8-ról 16-ra emelkedett az ittas állapotban okozott közúti balesetek száma. A legtöbb közúti baleset gyorshajtás és szabálytalan kanyarodás miatt következett be, de nem elhanyagolható az elsőbbség meg nem adása és a szabálytalan előzés miatt előforduló balesetek száma sem. A legtöbb közúti baleset a 26. sz. főközlekedési úton fordult elő.

A rendőrségi munkát 4 bűnmegelőzési alapítvány, a polgárőrség és a városi, valamint a térség önkormányzatai segítették. Ez is hozzájárult ahhoz, hogy a városi rendőrkapitányság 1996-ban eredményes munkát végzett.

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .