Az 1848/49-es forradalom és szabadságharc az újkori Magyarország sorsdöntő eseményének tekinthető.
A polgári Magyarország eme születési pillanata a szabadságharc leveretése ellenére az emlékezetbe vésődik, hogy néhány évtized múlva újjászülessen és a kiegyezés jogi formációja alatt teljesedjen ki. Őszintén el kell ismerni a 150 évvel ezelőtti események mai aktualitását, hiszen oly sok változás mellett március 15-ének máig ható üzenete van, emlékezésre és újragondolásra szólítva minden korok magyar emberét. Emlékezéseinkben könyvekben, régi iratokban keresve, tárgyakat szemlélve kutatjuk a kor, a „nagy év” mindennapjait felvillantó gondolatokat, dokumentumokat, hogy mi is átadjuk saját „48-unkat”, ahogy mi ismerjük, ahogy nekünk tanították.
Borsod és vidéke különösen gazdag a forradalom és szabadságharchoz kapcsolódó eseményekben, személyekben, hagyományokban. A szabadságharc számos csatája zajlott le a megyében, a politikusok és katonatisztek közül sokan fordultak meg a megyeszékhelyen, Miskolcon és az apró falvakban. A szabadságharc sokak által nem ismert településeket tett híressé, gondoljunk csak itt Pákozdra, Isaszegre vagy az erdélyi Piskire, ám számos magyar falu adott a hadsereg részére honvédet. A sok ezer írás mellett, amely mind az eseményeket idézi, talán kevesebb üzen a mindennapokról.
Az egykori eseményeket felidézendő, sajnálatosan nem támaszkodhatunk sem Barcika, sem Berente, sem pedig Sajókazinc eredeti irataira, mivel azok ismeretlen időben és okból megsemmisültek, örökre eltűnve az utókor számára. Csupán a megye életét bemutató dokumentumok felhasználásával vázoljuk fel a kor, a falvak képét, néhány adattal kiegészítve azt.
A későbbi Kazincbarcikát alkotó kis borsodi falvak: Barcika, Berente és Sajókazinc, 1848 első hónapjaiban szokásos hétköznapjaikat élik. A korszak nagy geográfusa három évvel később adja ki földrajzi leírását az országról, számba véve faluról falura a legfontosabb adatokat. A két faluból, Alsó- és Felsőbarcikából álló, később egyesült Barcika a forradalom évében 415 lakost számlált, főként református magyarokkal. Berente lakóinak száma ennél alig kevesebb, 405. A legtehetősebb Sajókazinc a maga 813 lélekszámával, postaváltóhelyével és három fogadójával.
A pesti forradalom híre március 15-e után néhány nappal elérkezik e vidékre is. Miskolcon már 20-án megindul a nemzetőrség szervezése, amit hamarosan a megye falvaiban is felállítanak. Önkéntes alapon lehetett szolgálatot vállalni, ami az adott település területére terjedt ki. A nemzetőrök felszerelése hiányos, ruházatuk nem volt egységes az első időkben. Komoly hadi feladatok nem lehetett várni tőlük. A bécsi és pozsonyi eseményeket, a meghozott törvényeket magyarázandó még április elején küldöttségek mentek a megyétől a falvak népéhez, hogy a változásokról hiteles tudósítást kapjanak. Az országban és a megyében lévő katonaság még nem volt magyar irányítás alatt, és gyakoriak voltak a csapatmozgások, a beszállásolás terhével együtt. A Ferdinánd 3. számú huszárezred így értesítette a megyét, mely szerint az átvonuló csapat egy százada június 23-án Kazincon kíván megszállni. A Sajó völgye a Torna és Gömör felől jövő és az oda haladó csapatoknak volt felvonulási területe.
Még május 24-én határozatot hoz Borsod megye a haza felsegítésére adományok gyűjtésére vonatkozóan az országos gyűjtés részeként.
Készpénzen kívül bármilyen nemesfémet, terményt elfogadtak, ami pénzzé átváltható volt, de kölcsönt is fel lehetett ajánlani az államnak az ország önálló pénzügyi talpra állításához. 1848 júniusáig több más járás- és megyebeli településsel egyetemben Felsőbarcika 30, Alsóbarcika 11 ezüstforintot adományozott, miként erről levéltári források tanúskodnak.
Az országgyűlési választások június második felében zajlottak le Magyarországon. Borsodban hat kerületben, Miskolcon kettőben választottak képviselőket. Az eseményeket a megyében csupán Dédesen zavarták meg, ahol újabb szavazással döntöttek Ágoston József megválasztásáról. A rend biztosítását Miskolcról vezényelt 300 nemzetőr segítette, akik ’48. június 30-án Kazincon a fogadóban ebédeltek, innen folytatva útjukat észak felé, majd július 1-jén visszajövet ismét megálltak a fogadóban mulatni.
A hadi események megindulása Borsod vidékén december hónapra tehető. A Galíciából betört ellenség főként Abaúj térségét és Miskolc környékét veszélyeztette. 1849 januárjában, a győztes tokaji csata után indult meg a császáriak visszavonulása Kassa és Putnok irányába. Az I. magyar hadtest Kazinczy-hadosztálya 1849. február 1-je körüli napokban vonult végig a Sajó-völgyben, érintve Barcikát és Sajókazincot. A Kassa felől menekülő Schlik csapatai már február 13-án Rimaszombaton vannak, elkerülve így az összeütközést, majd ugyan Miskolc irányába indulnak el, de február 21-én szintén Sajókazinc körül változtatják meg útjukat Pétervására felé. Március végén az 500 fős Beniczky-különítmény vonul át a völgyön. Márciustól egészen júliusig nem történik számottevő katonai mozgás a falvakban és környékükön. Júliusban a Vácról kiinduló Görgey csapatai élén Rimaszombaton keresztül üldözi az osztrák Grabbe-hadosztályt. Görgey Putnokon július 21-én állomásozik, majd Sajókazincon és Barcikán át vezet az útja Miskolc irányába, hogy a megyeszékhely környékén több csatát is vállaljon. A júliusi orosz betörés elkerüli a falvakat. A megye és a terület feletti orosz hatalomátvétel viszonylag csendben zajlik.
A harcok mindenütt komoly terheket róttak a lakosságra. Miután Sajókazinc országosan is jelentős útvonalon feküdt, különös terhet jelentett a községnek az átvonulók részére kötelezően kiállítandó előfogatolás kérdése, aminek ügyében 1849. április 26-án beadvánnyal fordultak a megyéhez. Kérelmüket elutasították, mivel nem sokkal előtte szigorította meg Borsod a kiállítási szabályokat, könnyítve az egyébként is sok terhet viselő falvakon.
Borsod megye utolsó megyegyűlését 1849. június 23-án tartotta, mely után a megye idegen uralom alá került, katonai főparancsnokkal és polgári megyefőnökkel az élen. Az élet a maga szomorú csendességében zajlott tovább, hamu alatti parázsként, senki által nem elfeledve a nagyszerű másfél év történéseit, mítosszá átnemesítve a csak karnyújtásnyira lévő eseményeket.
Dr. Rózsa György Gyula
* * *
A Kazincbarcikai Városi Könyvtár 1974-ben megjelent “Ismerkedjünk Kazincbarcikával” c. kiadványa szerint „Kazinc és Barcika 21 nemzetőrt állított ki, majd megindult a toborzás a honvédségbe is”.
Egressy Béni a forradalomban és szabadságharcban
Kazincbarcikának, illetve egyik elődjének, Sajókazincnak még egy kötődése ismeretes 1848/49-hez: a településünkön született és leginkább a Szózat megzenésítőjeként nevezetessé vált Egressy Béni részvétele a forradalom és szabadságharc eseményeiben. A Barcikai Históriás 1991. II. negyedévi számából idézzük: „Az 1848-as forradalom Egressy Bénit is magával ragadja. Zeneszerző barátjával, Szerdahelyi Józseffel megzenésíti Petőfi Nemzeti dalát. De ezzel korántsem merül ki a forradalom iránti lelkesedése. Közkatonaként fogott fegyvert a 14. zászlóaljban, de hamarosan áttették a 13. zászlóaljhoz hadnagyi rangban. Itt 1849. február 26-ig szolgált, amikor is Dembinszky serege Kápolnánál csatát vesztett. Egressy Béni súlyosan megsebesült, láblövést kapott. A hadikórházból barátjához, Fekete Károly ónodi református lelkészhez vitték, itt gyógyult és lábadozott. Innen már júniusban Komáromba ment és szolgálattételre jelentkezett. Klapka György, Komárom hős védője zenekari igazgatóvá nevezte ki. Itt írta a Klapka-indulót… A fegyverletétel után visszakerült a Nemzeti Színházhoz és 1850 elején már ismét szerepelt.” (Korábban Egressy Béni a Nemzeti Színház vagy akkori nevén: Népszínház tagja volt)
* * *
A B.-A.-Z. Megyei Levéltár egy 1848. augusztus 21-ei keltű levelet őriz, amelyet Lőrincz István kazinci lakos írt a megye első alispánjának.
A levél szövege:
„Tekintetes első alispán úr, Kegyes Uram!
Alul irott igaz önkéntesen jókedvemből, de feleségem bele egyezése nélkül felajánlottam magamat a haza megmentésére táborba szállani hazafiak közé, de miután csekélyke vagyonkám mennyiben különbenis semmi segítségem nincsen pusztulásra jutna, s három még neveletlen apró gyermekeim sírnak utánam – alázatosan kérem t. első ispán urat, hogy nékem magam helyett alkalmas egyént kiállítani, s ez által engem még gyenge gyerekeim számára megtartani méltóztassék. Illő tisztelettel maradván Miskolcz Augusztus 21-én 1848.
