Abaúj a szülőföld, Zemplén az „apaföld”, Borsod a „nevelőföld” – Pestovics János író-költő

Kálmánné Katalin írása

Kálmánné Katalin írása

„Amire születtünk, azt be kell teljesíteni!” Ezzel a mottóval indult Pestovics János író-költő bemutatkozó előadása október 4-én az Újkazinci Baráti Körnél az irodalom iránt érdeklődő közönség számára, aki Tiszapalkonyáról érkezett a Baráti Kör meghívására.

Bemutatkozóját édesapja hagyatékából rá maradt, Apai örökség című verssel kezdte, majd életrajzával folytatta, mely így kezdődik: Abaúj – a szülőföld…. Zemplén – az „apaföld”… Borsod – a „nevelőföld”.

Már ez is elég érdekes volt, hogy kellően felkeltse a hallgatóság figyelmét, gyanítható volt, hogy nagyon regényes életúttal találkozunk. Valóban így volt, a költő szinte átélte a művészek klasszikus sorsát, volt jó, jobb, kevésbé jó sora, átesett betegségeken, gyógyították kórházban, volt csalódott, legtöbbször magányos, de minden tiszteletet megérdemlően őszintén vállalja életét.

Egy nagyon mély érzésű, egyszerű, érzékeny lélekkel ismerkedtünk meg, nem restellte azt sem, ha egy-egy vers szavalatánál elérzékenyült, mindemellett óriási humor is a tulajdonságaihoz tartozik.

Elmondása szerint minden versét megélte, Hamvas Bélára utalva: „a verseket nem írjuk, hanem éljük..”, de erről tanúskodnak a felolvasott írásai is, melyeket nagy átéléssel adott elő. Kivétel nélkül mindegyiket fejből. Tartalmával hamar azonosulni tudtunk, hisz a vele megtörtént eseményeket bárki átélhette, bárkivel megtörténhetett. Mindegyikre jellemző – még a szerelmes verseire is – a szomorúság, lehangoltság, amiket nagyon szép lírikus szavakkal ír le, viszont kivétel nélkül valamennyinek a végén ott a fény, a remény, a várható jövő, az öröm, az élet. Azon hallgatókat is lenyűgözte az előadás, akik később bevallották, hogy nem kimondottan kedvelik az irodalom e műfaját.

A rendezvény háziasszonya, az író beszélgető partnere Szalainé Szatmári Katalin volt. Mindig rendkívül felkészült, nagy kutatómunkát végez az adott program témaköréből, többször meghatódottsággal tette fel kérdéseit. Az ő közreműködésével végigjárták az író életének fontosabb állomásait, aki kendőzetlenül beszélt életének kritikus helyzetéről is, beleszőve egy-egy verset, hasonlóan megvalósításra váró álmairól, többször Hamvas Bélát idézve. Tervei között szerepel forgatókönyvek írása, ami nem újdonság számára, korábban ilyennel már nyert pályázatot, egyszer Kazincbarcikán is. A városhoz egyéb kötődése is van, még pedig volt tanácselnökünk, Takács István személyében, akinek kutatómunkájában volt partnere. Pista bácsi egyik publikációjában meg is említi Pestovics Jánost.

S talán nem véletlen…, az író betegségéből félgyógyultan érkezett, napsütés helyett zuhogó eső fogadta, így az általa tervezett városnéző séta helyett cukrászda lett, ahonnét technikai segítséggel talált el a Programsziget közösségi házba, melyet olyan vidámsággal mesélt el, hogy gyanítom, hamarosan erről is olvasni fogunk.

Két csoporttagunk így nyilatkozott a délutánról:

Herczeghné Fábián Edit, a Lélek rezdülése c. könyv írója: „Szép gondolatokat osztott meg velünk, volt megbántott, szomorú és emelkedett hangulatú, amiből kitűnt: az élet harc, és ez a harc tükröződik az írásban, ott van a felemelkedés a remény, hogy mégis árad a fény! További sok sikert és lélekben felemelkedést kívánok!”

Gál Gábor, a Baráti Kör „filozófusa”: „Ezen a délutánon úgy éreztem, mint aki meglát a kirakatban egy gyönyörű báli cipőt, majd a cipész behívja parányi műhelyébe. Szerszámok, bőrök, az asztal sarkán vacsora, el sem hinné, hol készül a csoda.”

Önvallomás

Abaúj – a szülőföld…

Abaújszántón születtem 1960. szeptember 11-én. Anyai ágon Mérához kötnek a rokoni szálak.

Életem első három évét én is ott töltöttem. Később nyaralni jártam vissza a Hernád partjára… A dombok gyakorta felkéklenek bennem az óta is. Majd esküvő, búcsú, temetés, rokonlátogatás hívott-rendelt-parancsolt a szülőföldemre. De volt, hogy hónapokig „nem jutottam itthonról haza”. Igen, a sok munka, a sok elfoglaltság…

Zemplén – az „apaföld”

Apám Széphalomban született. Nagyapám is. Dédapám, ükapám Kisbányácskán, a Kazinczyak földjén… Kisbányácska – Széphalom – Kazinczy Ferenc… Elsős gimnazistaként láthattam először a parkot, a síremléket, az Emlékcsarnokot. A társaim nem tudhatták, mit éreztem a park árnyas fái alatt, a csarnok oszlopait bámulván S azt sem, mikor Alsóregmecen sétáltunk. Tudtam, hogy nagymamám sírja ott van… valahol. Nagyapámé meg valahol máshol… Felnőtt voltam, amikor „rátaláltam” egyikre is, másikra is. A Dienes-ágon a felvidéki messziségbe tűnnek a szálak…

Borsod: a „nevelőföld”…

…1963 decembere óta. Családunk akkor költözött Tiszapalkonyára. Apám, aki sok-sok lapot, füzetet teleírt versekkel, aki ezermesterkedett, dolgozott a családjáért roskadásig – szó szerint. Negyven évesen „rokkantosították”… Anyám muszájságból, hisz élni kell, munkába állt. Gyermekeiről gondoskodó anyából családfenntartó munkásnő lett. Gerince sérvig kopott, szíve, tüdeje „60 százalékos”… De él!

A palkonyai általános iskola, a leninvárosi gimnázium – a következő állomások. A világra rácsodálkozó, figyelő, kíváncsi gyerek, aki átélte a meséket, akinek a lelke is megrezdült a verseket olvasván, s hat évesen a művelődési otthon színpadán megszeppenve mondta el Móra versét, majd pár év múltán a sajátját a Mikulásról, egyszer csak észrevette: az élet bizony nem „mese”! Van úgy, hogy valóban félelmetes…

Móra, Jókai, Petőfi nyomában megérkezett József Attila, Ady, Nagy László, Utassy, a Nyugat, a Kortárs, a Forrás, az Új Írás, a Nagyvilág – és versek és eposzok, poémák, regények, művészeti, kulturális, társadalmi folyóiratok garmadája, a könyvsorozatok, a bakelitlemezek… Vajon tudja-e Suba tanár úr, hogy mi mindent oltott belém? Azt hiszem, eddig nem mondtam el neki. Ideje tán, hogy Ő is tudja, amit én mindig tudtam, csak sosem beszéltem róla…

Végül, túljutván a nem oly derűs kamaszkoron, az érzelem-viharokból kikeveredvén végül életre érettnek nyilváníttattam. Mégsem örvendeztem, hiszen hirtelen elszakadtam a barátaimtól, az ismerős arcoktól, és ott találtam magam a „műszakos buszon”. Tiszai Hőerőmű, segédelektrikus… Munkahely, foglalkozás… S miközben majd’ szétráztak a turbinák, a generátorok, én olvastam, tanultam, készültem a felvételire. A munkatársak többnyire mosolyogva csóválták a fejüket… Én vállat vontam, kissé keserűen… Májusban felmondtam. Anyám, szegény, sírdogált: „Mi lesz veled, fiam…”. Felvettek.

Két boldog hónap Halászteleken! Táborozás, Bács megyei lányok, szép nyári napok, romantika, szerelem… Aztán bevonulás, irány: Kiskőrös, a tüzér laktanya! Kiképzés, nótakeresés esténként a levélsöprés után a gyakorlótéren, parancshirdetés, egyik nap kettő, másnap tizenkét levél… Bor hadnagy mosolyog, minden levélért külön-külön hív elő az alakzatból… De én csak egy levelet várok igazán. A levél jön is! Aki írja – nem jöhet. TILOS!

A következő évben a feleségem lesz… Esküvő – vagy főiskolai eskü? Ez volt a kérdés. Igen, választanom kellett. Főigazgatói engedéllyel nősülhettem…

És a főiskolai évek! Mennyi pezsgés, mennyi ötlet, mennyi izgalom, mennyi megvalósult elképzelés! Barátok, barátnők, tanulás, tanítás, színház, mozi, koncertek, a koli-bulik, a TANÍTANI szerkesztése, cikkek, versek, az Irodalmi Kávéház, fellépések az Irodalmi Színpad tagjaként, pantomim-találkozók előkészítése, a pesti „szervezőutak”… Március 15-ei műsorok, ünnepi beszédek, az én első színre vitt forgatókönyvem a Sportcsarnokban, satöbbi, satöbbi… Felsorolhatatlan. Mondhatom, én készültem: tanítani, nevelni, kultúrát ápolni, művelni és művelődni egy életen át!

Még nincs meg a diplomám, de már van munkahelyem. Itthon, a művelődési otthon vezetőjeként. A feleségem áldott állapotban vár hétről hétre, 200 kilométerre a szülőfalujától, egyetértésben a szüleimmel, akik lányukként szeretik őt. Négy éven át ő az eltartóm. A téeszben, a faluban is kedvelik. A volt osztálytársaim közül többen a munkatársai, mosolyogva beszélnek róla. Évente egyszer-kétszer együtt kirándulunk a brigáddal, csodálatos helyeken, módfelett jó hangulatban…

A feleségem a második gyermekünket hordja a szíve alatt. Első fiunk, állítólag fejlődési rendellenesség következtében, négynapi kínszenvedés után, aminek mi nem lehettünk szemtanúi sem, örökre a szívünkbe álmodta magát… Két alig-felnőtt: a halál-szenvedtette szülők…

És két hét híján négy év múlva világra jön, épen, egészségesen, első leányunk. Aztán 14 hónappal később a második. Majd újabb négy év múlva a harmadik gyermek – a második fiunk. Gyönyörűek! Szépek, okosak, tisztességesek. Jogász, bölcsész, „számítógépész”…

Közben a Művelődési Otthon vezetőjeként, könyvtárosként dolgozom Tiszapalkonyán, aztán ismeretterjesztő előadóként Mezőcsáton, a Művelődési Központban. Helyi újságot szerkesztek, cikkeket, riportokat, verseket írok, riportsorozatot készítek, közösségeket szervezek, filmet vetítek, videóklubot működtetek, pályázatot írok; irányítom, összefogom az ifjúsági mozgalmat; szónokolok a városi ünnepségeken, szavalok, utazom, forgatókönyveket „gyártok”, középiskolás színjátszó csoporttal próbálok, rendezek, tervezem a színpadképet, a szereplők mozgását, készítem a zenei aláfestést. fellépünk, előadunk. Nyaranta a Mátrában táborozunk, túrázunk, tábori újságot szerkesztünk, este gitárosok zenéjére énekeljük kedves dalainkat, a csillagok alatt alszunk. Próbák, műsorok, jókedv, vidámság…

„Rendszerváltás”. Sokakat sokkoló szónoklat 1989. március 15-én az Egressy Béni emléktáblánál, cikk a Magyar Nemzetben: Illúziónk nincsen – csátiak vagyunk címmel, nagygyűlések: Für Lajos tanár úr szónokol Miskolcon, Nyékládházán, Csengey Dénes és Csurka István Tiszaújvárosban agitál.

Ebben az évben jelenik meg az első versem a Földet ér vándorlásunk című antológiában, amelyet Balipap Ferenc szerkeszt.

A mezőcsáti művelődési központban a helyi pártszervezetek egymás után tartják rendezvényeiket, mindegyik a maga igazát hirdeti. Én hivatalból mindegyiken ott vagyok: nekem kell a hangosítást végeznem. Mindezek után nem kis zűrzavar a fejemben… Megtorpanás. Megállok. Na, most mi is történik körülöttünk?

A lelkesedés egyre fogy. Aztán „mélypont”. Pont. Nem ragad magával egyetlen párt sem.
Ráadásul elhangzik a végítélet:.„Nincs szükség a ráfizetéses művelődési intézményekre” – mondják.

Akkor megyek tanítani az általános iskolába. A tanítás mellett szakkört vezetek, rendezvényeket szervezek, megalakul az Energikus Törpék nevű új színjátszó csoportom.. Újabbnál újabb oktatáspolitikát hirdetnek az éppen regnáló oktatási „agymenők”. Reakció: 80 ezres pedagógus tüntetés, felvonulás a fővárosban, hosszú írás a Pedagógusok Lapjába: baj lesz ebből! A jóslat bekövetkezett. Végül „pályaelhagyás”.

1991-ben a nyíregyházi Váci Mihály Irodalmi Kör gondozásában, a Gondjainkra bízva című antológiában öt versem lát napvilágot.

1998 szeptemberétől a BAZ Megyei Levéltár munkatársa – a „nyugalom szigete”? 2000-ben és 2002-ben forráskiadványom jelenik meg, 2007-ben a Kézművesek – Iparosok – Vállalkozók című könyvem.

2009: a Mezőcsáti Fióklevéltárat durván megérinti a megszűnés szele. Épp én vagyok a megbízott intézmény-vezető. Nyugalom? Na, annak itt is lőttek! Ennyi. Év végén felmondok… Huszonhat és fél év közalkalmazotti viszonyomat megszüntetem. Munkanélkülivé válok.

S ekkor valaki, Varga Rudolf (földim Abaújból) költőnek nevez. Azt mondja, a verseim megjelenhetnének. Kötetbe kellene szerkeszteni őket. Úgy 25-30 év várakozás után… A verseim ennyi idősek…

A kötet nem készül el, mert nincs rá pénzügyi fedezet. De közli néhány versemet a Magyar Jövő, az Ezredvég, a tiszaújvárosi Gondolat című folyóirat.

Az utóbbi években a versírás szünetel nálam. Sokasodnak a családi gondok, képtelen vagyok elhelyezkedni – elnémulok… Itthon vagyok – nem vagyok otthon. Lassan elfelejtődöm…

Vagyok!

B-A-Z. Megyei Ki Kicsoda [K-T] – honismeret.hu (2008.)

Pestovics János (1960. szeptember 11., Abaújszántó,) Elérhetőségek: 3450 Mezőcsát, Szent István út 57., pestomester@gmail.com

Iskolák, végzettség: Tiszapalkonyai Általános Iskola (1966-1974), Kun Béla Gimnázium és Szakközépiskola (1974-1978), Bessenyei György Tanárképző Főiskola, magyar-történelem szak (1980-1984).

Munkahelyek: Tiszai Hőerőmű (1978-1979), Tiszapalkonyai Művelődési Otthon intézményvezetője, könyvtáros (1984-1985), Mezőcsáti Művelődési Központ és Könyvtár ismeretterjesztő előadója, a Művelődési és Közéleti Tájékoztató szerkesztője, a Mezőcsát, majd a Csáti Újság szerkesztője (1985-1987; 1988-1992), Városi KISZ Bizottság politikai munkatársa (1987-1988), a Mezőcsáti Általános Iskola tanára (1992-1998), a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Levéltár Mezőcsáti Fióklevéltárában levéltáros (1998-). Tagság szervezetekben: Magyar Levéltárosok Egyesülete (1999-től).

Helytörténeti kutatási terület: a földtulajdonlás történeti vizsgálata a történelmi Borsod megye területén, a borsodi mező- és erdőgazdálkodás, a közbirtokosságok, erdőbirtokosságok, legelőtársulatok történeti változásainak kutatása; helynévgyűjtés; Mezőcsát településtörténete; a helyi iparosság történetének feltárása.

Nyomtatásban megjelent megyei vonatkozású munkák: 2000 (Dobrossy István szerk.): A földtulajdonlás története Borsod megyében 1860-1948. (forráskiadvány) Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Levéltár, Miskolc, 353 p. 2002 (Dobrossy István szerk.): A földtulajdonlás története Borsod megyében II. 1949-1953. (forráskiadvány) Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Levéltár, Miskolc, 364 p. 2002 A miskolci „szövetkezetesítés”. – In: (Dobrossy István-Fazekas Csaba szerk.): Miskolc – segédkönyv a város megismeréséhez általános és középiskolák számára. 57-59. p. 2007 Kézművesek, iparosok, vállalkozók (a mezőcsáti ipartestület 120. évfordulója alkalmából készített kiadvány) Mezőcsáti Közös Ipartestület. 112 p.

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .