A tízéves Históriásról

toth_bertalanMielőtt rátérnék a tízéves Barcikai Históriás köszöntésére, legyen szabad néhány mondatot magamról írnom. Abaúj megye Cserehát dombjai között, Felsőgagyban születtem 1929. november 18-án. Miskolcon tanítói képesítést, Egerben matematika-fizika tanári oklevelet szereztem, Budapesten, az ELTE bölcsészkarán pedagógia szakot végeztem. Négy évtizeden át pedagógusként dolgoztam, ebből 30 évig iskolát igazgattam. Főbb állomásaim: Bükkmogyorósd, Királd és Arló általános iskolája. Rövid ideig Kazincbarcikán a főiskolán, illetve az Újvárosi Általános Iskolában is dolgoztam. Kazincbarcikán 1977-től lakom.

A Barcikai Históriás megérte születésének 10. évfordulóját. Első száma 1990 novemberében, 1300 példányban jelent meg. Ezt követően 1993-ig negyedévenként összesen tizenegy száma 8–16 oldalon, majd 1994-től 1999-ig évenként 52–104 oldalszámmal hat száma került az olvasók kezébe. A jelenlegi, a 2000. évben megjelenő a XI. évfolyam, és a megjelenéstől számítva a 18. sorszámot viseli.

A kiadvány külső formáját az állandóság jellemzi. Következetes a tartalomban: a múlt feltárása, rögzítése mellett fokozatosan építkezik, évkönyv jelleget ölt. Bővül azok köre, akik cikkeikkel, visszaemlékezéseikkel gazdagítják, s ezáltal az emberek egyre inkább magukénak érzik a lapot, az olvasótábor növekszik. Legfőbb erénye a mottóhoz – Tinódi Lantos Sebestyéntől kölcsönzött idézethez – való szigorú ragaszkodás: „Sem adományért, sem barátságért, sem félelemért hamisat le nem írtam. Az mi keveset írtam, igazat írtam.” A cikkek, élmények, tanulmányok többsége olvasmányos; színességét, hangulatát fokozzák a versek (a legtöbb Vékony Sándortól), a művészi színvonalú grafikák, a fényképek és a mosolyra derítő oldalak.

A Barcikai Históriás helytörténeti újság 1990–92. évi számaiban Ismerkedjünk Kazincbarcikával címmel a XII–XIII. századtól mutatja be a várost alkotó települések: Sajókazinc, Barcika, Berente, Herbolya múltját a könyvtárakban, levéltárakban, magánszemélyeknél fellelhető anyagok, dokumentumok felhasználásával. Nagyszerű gondolat volt a porosodó, kevesek által olvasott – tudományos igényeket is kielégítő – írásos anyagokat a lakosság kezébe adni kiadvány formájában. A kedvező fogadtatás ékes bizonyítéka, hogy azóta is minden számban megjelennek a még élő személyek visszaemlékezései. A tulipános ládákból előkerülnek a sárguló fényképek, nyugták, hivatalos papírok, szakdolgozatok, kutatások elfekvő anyagai a személyi nevekről, földrajzi (dűlői) elnevezésekről, egyebekről, és az innen elszármazott híres emberek munkásságáról, életéről.

Az 1994-től megjelenő éves kiadványok Kazincbarcika 1954. február 1-jei várossá nyilvánítása előtti és utáni évek történéseivel, fejlődésével foglalkoznak, az első kapavágástól a tiszta, virágos várossá alakuláson át napjaink életének krónikájáig. Kiemelkedik az 1994. és az 1999. évi jubileumi szám, amely városunk 40., illetve 45. évfordulóját állítja a középpontba. Gazdag az 1998. évi kiadvány is, amely az 1848–49-es forradalom és szabadságharc 150. évfordulóját emeli ki. Nehéz röviden írni a kötetek sokszínűségéről, gazdagságáról. Egyik értéke, hogy mind az elmúlt évek eseményeihez, visszaemlékezéseihez kapcsolódik, mind a napjaink életéről szóló írások személyekhez kötődnek fényképekkel is. Így jelennek meg a városunk életében sok éve tevékenykedőkről, a közéletben beálló személyi változásokról, intézmények, egyházak, társadalmi, szolgáltató, kereskedelmi és gazdálkodó szervezetek bemutatásairól, jubileumairól, kiemelkedő személyek kitüntetéseiről, munkáiról, kulturális és sportsikereiről szóló tudósítások.

A nagyvilág és hazánk főbb eseményei, valamint városunk előző évének krónikája, adatainak sokrétű – kronológiai sorrendben történő – megjelentetése igen nagy munkát jelent a szerkesztőnek, ugyanakkor az egyszerű olvasó, de a kutatók számára is felbecsülhetetlen, könnyen hozzáférhető érték.

Nemzeti büszkeségünk táplálói, szűkebb pátriánkhoz ragaszkodás éltetői lehetnek azok a személyek, akiknek életrajza a lapokban megjelent; pl. Egressy Béni színész, színműíró, zeneszerző (Vörösmarty Szózatának, több Petőfi-versnek – köztük a Nemzeti dalnak – a megzenésítője), az 1848/49-es forradalom és szabadságharc aktív résztvevője, aki Sajókazincon született 1814. április 21-én, és Pesten halt meg 1851. július 17-én, síremléke Pesten, a Kerepesi temetőben látható. Említhetnénk a városunkban még élő, elhunyt, vagy innen elköltözött művészeket, népművészeket, tudósokat, más hírességeket.

Kazincbarcika több vonatkozásban van kapcsolatban a környező településekkel. Érthető, hogy a szerkesztő lapjában megjelenteti azok történetét, jelen állapotának helyzetét, sőt folyamatosan közli évenként térségünk fontosabb eseményeit. A lap olvasótábora ezzel is nő, közkinccsé válik az a sok ismeretanyag, amit a múlt feltárásával, a jelen bemutatásával a szerző végez. Az 1992. év számaiban Tardona és Vadna, az 1996-osban Sajóivánka, az 1997-esben Sajószentpéter és Szendrő, az 1998-asban Múcsony, az 1999-esben Alacska története ismerhető meg.

Dicséretes, hogy éveken át a városi önkormányzat és sok-sok cég – vállalatok, intézmények, szövetkezetek –, sőt magánszemélyek anyagilag is segítették a Barcikai Históriást, mert felismerték, hogy a város és környéke lakosságának szüksége van ilyen szellemi táplálékra. Reméljük, hogy az Egressy Béni Művelődési Központ és Könyvtár kiadásában a Barcikai Históriás anyagi bázisa még éveken át biztosítva lesz.

Befejezésként a szerkesztőről, Takács István nyugdíjas tanácselnök munkájáról szeretnék szólni. Én negyedszázada – 10 éve nyugdíjasként – élek Kazincbarcikán. Nem vettem részt a város közéletében, mert vidéken dolgoztam. Mégis megszerettem a várost. Köszönhető ez annak a sok ezer névtelen és e kiadványokban nevesített embernek, akik a várost tervezték, építették és működtették. Közéjük tartozott Takács István is, aki 1968. szeptember 1-jétől 1989. április 1-jéig töltötte be a tanácselnöki tisztet. Ez idő alatt épült a városban 6000 új lakás, 6 általános és 2 középiskola, 6 óvoda, 2 bölcsőde, számos bolt, áruház (Márka, Tardona, Sajó, Domus stb.), gyógyszertár, orvosi rendelő, posta. Parkok, játszóterek létesültek, versenyek, országos és nemzetközi rendezvények voltak. Többször elnyerte a város a Tiszta, virágos város címet, és 1982-ben a rangos Hild János-emlékérmet.

Nos ezek hallatán érthető a kötődése ehhez a városhoz, a város lakosságához. Egész lényét áthatja a város szeretete, aggódás, ha valami nem működik rendeltetésszerűen, vagy tönkremegy. Szorgalmánál és munkaszereteténél csak szerénysége nagyobb. A Barcikai Históriás szerkesztése sok-sok aprómunkát, gyötrődést igényel. Ebben rendszeres segítőtársa Mezey István sok grafikájával, Szathmáry-Király Ádámné a fotóival, Bagi Aranka és Széplaki Kálmán rendszeres írásaival, no és két fia: István a kiadványterv és tipográfia, Zsolt pedig a korrektúra készítésével.

Megszállottságának köszönhetően olyan közkincs kerül évenként az olvasók birtokába, amely a jövő városlakóinak is maradandó érték lesz. Elkeseredésében többször foglalkozott az írás és szerkesztés abbahagyásának gondolatával; pl. a Barcikai Históriás 1996. évi (14.) számának utolsó oldalán így ír: „Amennyiben már több szám nem jelenik meg, búcsúzom az Olvasótól, akinek érdeklődése serkentett a szerkesztői-írói munkában.” Szerencsére nem tette le a tollat. Reménykedem, hogy míg ereje, egészsége engedi, a munkát folytatja. Ehhez kívánok én teljes szívemből jó egészséget.

Kikényszerül belőlem a kérdés: vajon Takács István, az évtizedeken át a BVK-ért, a városért, a lakosságért végzett önzetlen, lelkiismeretes munkájával elnyerte-e méltó anyagi és erkölcsi jutalmát? Válaszom egyértelmű nem. Több mint 42 évi szolgálati idő után, 1989. április 1-jén 13 542 forinttal ment nyugdíjba. Anyagi helyzete nem tette lehetővé, hogy kertes családi házba költözzön, egy III. emeleti házgyári lakásban lakik évtizedek óta. Soha nem volt autója, sőt még kerékpárja sem. Nyugdíjazása óta csak a Munkáspárt kérte fel érdemi közéleti munkára, véleményét mások nem kérték ki. Értékes tapasztalatait ezért a Barcikai Históriás írói-szerkesztői munkájában kamatoztatja, a szélesedő olvasótábor örömére és hasznára.

Úgy gondolom, ez sem kevés, sőt erkölcsi elégtételt ad neki, ahogyan az is, hogy két becsületes fiút nevelt fel – kedves feleségével – a HON javára, akik hazánk fővárosában tisztességgel veszik ki részüket a társadalmi munkamegosztásból.

Tóth Bertalan
nyugdíjas iskolaigazgató

 

A személyemet érintő részhez három megjegyzést szeretnék fűzni:

1. A rendszerváltozás előtt sok rangos kitüntetésben részesültem. A többi között kétszer, 1973-ban és 1982-ben lettem a Munka Érdemrend arany fokozatának tulajdonosa, 1975-ben az Ifjúság neveléséért KISZ-, 1981-ben Széchenyi István- díszoklevél és -emlékplakett Hazafias Népfront, 1984-ben Pro Natura környezetvédelmi és 1987-ben a Gyermekekért úttörőkitüntetésben részesültem. A B.-A.-Z. Megyei Tanács testülete tanácselnöki munkámat 1985-ben Alkotói díj adományozásával ismerte el.

2. A Munkáspárton kívül a Fogyasztóvédelmi Egyesület kazincbarcikai szervezete kérte, hogy vegyek részt a munkájukban. E felkérésnek nem tudtam eleget tenni. Viszont iskolák és az Egressy Béni Művelődési Központ és Könyvtár kérésére több alkalommal vállaltam előadás tartását és helytörténeti pályázatok zsűrizését. Nagyon sok magánszemély kérésének tettem eleget azzal, hogy tanáccsal, anyagok rendelkezésre bocsátásával segítettem szakdolgozat vagy pályamunka elkészítését.

3. Az is bizonyos elégtételt jelent számomra, hogy a város nem egy lakója úgy emlegeti tanácselnöki működésem időszakát, hogy akkor tisztább volt a város, gondozottabbak voltak a parkok, játszóterek, s a járdákon, utakon télen is biztonságosabban lehetett közlekedni.

(Szerkesztő)

Hozzászólás

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..