A Tardona Sétaösvény

Veresné Pál Lilla írása

Egy rendhagyó tardonai történet következik, hiszen most nem egy régi szokást, hanem egy újdonságot fogok bemutatni. 2018. július 31-től látogatható a „Tardona Sétaösvény” elnevezésű túraútvonal. A „Tardona Sétaösvény” több kisebb kül- és belterületi ösvényből áll.

2018. július 31-től látogatható a „Tardona Ösvénye” és a „Kincskeresők Útja”, a „Harica Csobbanó” és a „Zúgó ösvénye”. Az útvonalak a Jókai Mór Művelődési Otthon és Könyvtár (3644 Tardona, Kossuth Lajos utca 32.) épületétől indulnak. Az itt elhelyezett kültéri tárolóból bármikor elvehetőek a térképek, amelyek segítségével az útvonalon végighaladhatnak a látogatók. A térkép letölthető a Jókai Mór Emlékszoba és Tájház Facebook-oldaláról is. Minden érdeklődőt arra kérünk, ha módjuk van rá, töltsék le telefonjaikra, hogy minél kevesebb térképet kelljen nyomtatnunk, ezzel is óvva a környezetet. Az ösvények ingyenesen látogathatóak a hétköznap bármely napján. Az útvonalak rövidek, könnyen megközelíthetőek, aktív kikapcsolódást nyújtanak a család minden tagjának. A program kutyabarát, és a négylábú kedvencekre gondolva egy „Csobbanót” jelöltünk ki a Tardona patakon, ahol kedvükre fürödhetnek. A kutyával érkezők a kül- és belterületi útvonalakat is használhatják, de a póráz használata kötelező (kivéve a patakon), a vadak és az ebek védelme érdekében. A belterületi útvonalon kincskereső játék színesíti a programot, ami ingyenesen használható, a kincskereső térképet és a feladványt a Könyvtár tárolójában találják.

És miért érdemes végigsétálni a „Tardona Sétaösvény” ösvényein? Mert a belterületi útvonalon falutörténeti, kültéri fotókiállítás kapott helyet, valamint 3 információs táblán tájékozódhatnak a falu történetéről, földtörténetéről és a környék állat- és növényvilágáról is. A régi fényképek egészen a XIX. század első felébe kalauzolják vissza a látogatókat, képet kapnak a falubeli emberek mindennapi életéből, és a már régen eltűnt zsúpfedeles régi házakat is megcsodálhatják a fotókiállításon. A kincskereső játék aktív és érdekes kikapcsolódást kínál az egész családnak. A játék próbára teszi az emlékezetet, a figyelmet és a logikai gondolkodást is. A külterületi útvonalakon pedig gyönyörű környezet, páratlan kilátás és táj várja a látogatókat! A tapasztalatlan túrázók számára is alkalmasak az útvonalak.

A 2018. július 31-től látogatható útvonalakról röviden:

Tardona Ösvénye

Belterületen kijelölt 3 km hosszú szakasz, melyen kültéri fotókiállítást tekinthetik meg a látogatók. Az útvonal útburkolattal és járdával ellátott területeken halad. A kihelyezett régi fényképeken Tardona múltbéli faluképe és lakói hívják időutazásra a látogatót. Az útvonal a Jókai Mór Művelődési Otthon és Könyvtár (Kossuth u. 32.) udvaráról indul, ahol a kihelyezett külső tárolóból tudják a látogatók magukhoz venni a térképeket.

Kincskeresők Útja

A Kincskereső játék fakultatívan és ingyenesen használható a „Tardona Ösvénye” útvonalon. A játékhoz kapcsolódó leírást és feladványt a Könyvtár külső tárolójában találják az érdeklődők. A feladványok próbára teszik a rövidtávú memóriát, a megfigyelőképességet és a logikai gondolkodást!

Harica Csobbanó

Négylábú családtaggal érkező túrázók és barátaik számára kijelölt útvonal. Két irányból közelíthető meg. A Hunyadi János utca végétől egyenesen a piros jelzésen haladva 200 m-t, majd balra letérve érhető el. Az útvonal saját jelzésekkel is el van látva. A Sport- és Rendezvényközpont házától a patak másik oldalán is megközelíthető, itt a kijelölt úton egyenesen haladva 200 m-t, majd jobbra fordulva a jelzés irányába érhető el a két természetes patakmeder. Az egyik mederrész alkalmas a kutyák úsztatására, tágas és kb. 2 m mély medrű, a meder másik kiszélesedése keskenyebb és kb. 70 cm mély.

Zúgó Ösvénye

A Zúgó oldal tetejére vezeti fel a túrázót az útvonal, mely rövid, de emelkedős, ami egy kissé nehezíti a távot, de idősebbek is bátran nekivághatnak az útnak, gyerekjáték felsétálni a Zúgó dombjára, ahol gyönyörű panoráma és megannyi kedves ki borház, pinceház található. A pincesor padjain pihenve a látogatót az elmúlt évszázad nosztalgikus hangulata várja. A tetőre felérve pedig magával ragadó panoráma tárul a látogató szeme elé. A Zúgó Ösvényéről kissé letérve, a Községi Önkormányzat biolevendulása is elérhető.

2018. szeptember közepén további külterületi ösvényekkel bővül, ezek a következők lesznek: „Bujdosó Ösvénye”, amely Jókai egyik kedvenc helyére viszi el a látogatókat, a „Szederindás Ösvénye” mélyen az erdőbe kalauzol majd, az „Akácos Ösvénye” pedig a tardonai dombtetőn összeérve a „Zúgó Ösvényével” a falu két végét köti majd össze.

Bejelentkezés után a Jókai Mór Emlékszoba és Tájház kiállítása ingyenesen megtekinthető (szeptembertől új kiállítással és rendhagyó történelemórával várja a csoportokat a Tájház). Bejelentkezés a Tájházba: Facebookon keresztül: Jókai Mór Emlékszoba és Tájház, vagy telefonon: Tatár Beáta (20/434-3278), Veresné Pál Lilla (30/773-5293). Tardona rendezvények lebonyolítására alkalmas helyei pedig bérbe vehetőek az Önkormányzattól (bővebben: tardona@t-online.hu), a Sport- és Rendezvény Központ alkalmas sportrendezvények és akár 300 fős lakodalmak lebonyolítására is, a tetővel fedett udvaron pedig kültéri rendezvényeket bonyolíthatnak le, itt található egy működő kemence is. A faluban működő magánszálláshelyek kínálatából választva akár többnapos tardonai kikapcsolódásra is lehetőség van. A szálláshelyekről bővebben a Tájház Facebook-oldalán tudnak tájékozódni.

Találkozzunk a „Tardona Sétaösvényen” 2018. július 31-től! Minden kedves túrázót szeretettel várunk!

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .