A szobrok városa alkotói: Makrisz Agamemnon

Takács Zsolt írása

1975-ben egy különleges, monumentális emlékművet avattak Pécsen, Jánossy György és Makrisz Agamemnon közös alkotását, a Nikét (Felszabadulási emlékmű). A neves építész-szobrászművész páros neve Kazincbarcikán is összefonódik egy épület és egy nagyméretű szoborkompozíció révén.

Makrisz Agamemnon 1913. március 14-én született Görögország negyedik legnagyobb városában, az Athéntól 215 km-re fekvő Pátrában (Patrasz). Apja korán meghalt, édesanyja egyedül nevelte a hat gyermeket. Nagyon fiatalon munkába állt, hogy segítse a család megélhetését, de 1933-ban, 20 évesen lehetősége nyílt arra, hogy folytassa tanulmányait az athéni Képzőművészeti Főiskolán. Már szobrászként érte a világháború, a (német, olasz) megszállás, majd az ellenállás. Részt vett hazája ellenállási mozgalmában, a kommunista Nemzeti Felszabadítási Front (EAM) Görög Népi Felszabadító Hadserege (ELASZ) megalakításában, illetve a görög függetlenségi és polgárháborúban (1942-1949). A polgárháborút rövid időre megszakító varkizai béke (1945. február 12.) lehetővé tette számára, hogy Párizsba utazhatott továbbképzésre. A francia kormány olyan országokból hívott meg fiatal diplomásokat, amelyek aktívan részt vettek a fasizmus elleni harcban, illetve nem titkolt cél volt, hogy a háború utáni Párizs szellemi és kulturális életét fellendítsék. A görög csoport tagja volt Zizi is, aki később Makrisz Agamemnon felesége lett (Makrisz Zizi).

Párizsban ismerkedett meg Medgyessy Ferenc művészetével is, ami hatással volt szobrászatára. (Medgyessy készítette többek között Herman Ottó szobrát, amely Miskolcon, a Herman Ottó Múzeum előtt áll.) Elképzelhető, hogy e kapcsolat is szerepet játszott abban, hogy 1950-ben Magyarországot választotta második hazájaként. Makrisz Agamemnon ugyanis Párizsban nem csupán a művészeti életben volt aktív, de a politikában is, tagja lett például a Béke Világtanácsnak (WPC), mely szervezet jószándékú, naiv tagjai valószínűleg komolyan hittek a szervezet nemes céljaiban – ám a tanács leginkább szovjet érdekeket szolgált: a hidegháború e „forró” évében tört ki a koreai háború, Amerikában tombolt a mccarthyzmus, a Szovjetunió ellenben többéves lemaradásban volt a nukleáris fegyverkezésben (is)… Ezt követően azonnal kiutasították Franciaországból. Görögországba nem mehetett vissza, így, mint több ezer sorstársa, ő is Magyarország felé vette az irányt.

1949 októberétől nagyszámú görög menekült érkezett az országba (nagy részük a hazájából), különböző források 6-9 ezer fő közöttire becsülik az emigránsok számát. Elhelyezésük, ellátásuk nem kis gondot okozott az állami szerveknek, különösen, hogy sok szülő nélküli gyermek is érkezett. Ekkoriban jött létre a görög nemzetiségi község Fejér megyében, Beloiannisz, de a felnőttek többsége a nagy iparosítások központjaiba, Budapest mellett Dunaújvárosba, Tatabányára, Miskolcra vagy Ózdra került. Hogy Kazincbarcikára miért nem, arra talán az egyik magyarázat az, hogy az éppen kiépülő városban az ország különböző részeiből érkező munkaerő elhelyezése és ellátása éppen elég konfliktus forrása volt önmagában is. (Egy görög családról tudok, amelyik Kazincbarcikán élt, nagyobbik fiuk osztálytársam volt a „kunbélában”.)

Makrisz Agamemnon Magyarországon hamarosan a művészeti és politikai élet ismert alakjává vált, 1956-1957 között képzőművészeti kormánybiztosi pozíciót is betöltött, és nem csak szobrászként, hanem mint kiállításrendező is elismerést szerzett.

Egy érdekes történet a 60-as évek közepéről nem csupán az akkori rendszer kultúrpolitikájáról, de Makrisz Agamemnon jelleméről is felvillant egy részletet. Történt ugyanis, hogy a nemzetközi hírű, öntörvényű művész, Kassák Lajos 1965 tavaszán, friss Kossuth-díjasként személyesen Kádár Jánoshoz fordult régóta tervezett életmű-kiállítása ügyében. Kádár továbbpasszolta az ügyet az „illetékesebb” kulturális irányítók felé, akik viszont addig húzták-halasztották a döntést, míg Kassák megelégelte a dolgot, és saját javaslattal állt elő: önköltséges alapon vállalja a kiállítást, csak biztosítsák számára a megfelelő teret, ez esetben az Ernst Múzeumot. Erre nyilván nehéz volt mit lépni, és ha nem Kassákról lett volna szó, komolyabban nem is foglalkoztak volna vele az illetékesek, de végül így, ha nem is a múzeumban, a Fényes Adolf Teremben 1967. március 3-án megnyílhatott a rendszernek csöppet kellemetlen, de megtűrt művész képarchitektúra-kiállítása. A kiállításhoz kis katalógus is készült, többek között Victor Vasarely és Jean Arp szövegeivel, a termet pedig „szokatlanul nagyszámú” érdeklődő kereste fel. Egyes visszaemlékezések szerint Kassáknak 20 000 Ft-ot kellett fizetnie, amiből a kiállítást rendező Makrisz Agamemnon közbenjárására 17 000 Ft-ot visszafizettek neki…

Makrisz Agamemnon számára a nemzetközi elismerést az 1962-ben készült Mártír-emlékmű hozta meg, amelyet a mauthauseni (Ausztria) koncentrációs tábor bejárata előtt lévő parkban helyeztek el 1964-ben. Az alkotás felére kicsinyített mását 1986-ban állították fel a pesti Duna-parton, a Vizafogó negyedben, s azokra az ellenállókra, katonaszökevényekre, üldözöttekre emlékeztet, akiket a fasiszták 1944-45 telén a pesti Duna-parton meggyilkoltak.

„Ez a legjobb munkám. Annak idején azzal a gondolattal készítettem, hogy az utolsó magyarországi művem lesz — aztán mégis itt maradtam. A szülőhazám atmoszféráját találtam meg Pécsett. Nemcsak Patraszét, egész Görögországét. Az a hegyoldal, a növényzet, az illatok, a napsütés, minden a hazámra emlékeztetett, azt láttam viszont, és ezért készítettem oda Nikét, a győzelem görög istennőjét” – nyilatkozta Makrisz Agamemnon 1988-ban a Dunántúli Naplónak. Az 1975-ben Pécsen, a Mecsekben felállított szoborhoz szükséges anyagi hátteret széles körű társadalmi összefogás biztosította. A szobrász és Jánossy György építész tervező közös munkájából a szokásos konvencionális emlékművek helyett egy igazán különleges, elgondolkodtató alkotás készült el.

„Szamotrakéi Niké győztes istenasszonyának megidézésével a felszabadulást szimbolikus erejűvé fokozza a művész ebben a kubisztikus-expresszív műben. A szoboralak, nem naturális megfogalmazásban ugyan, de egy lebegő, szárnyaló nőalakot idéz. A dinamikus mozgást a lábak és a törzs elfordulása, a felsőtestre tekeredett kendő lobogása jelzi. A szobrot körbejárva érdemes egy pillantást vetnünk a panorámára, hiszen páratlan élményt nyújt az előttünk elterülő város” – olvasható Pécs honlapján. A rendszerváltás utáni egy-két évben akadtak, akik eltávolították volna a művet a városból „felszabadulási emlékmű” mivolta miatt, de aztán, szerencsére, maradt…

Nem ilyen szoros a kapcsolat az építész és a szobrász munkája között, mint Pécsen, de a Jánossy György tervezte kazincbarcikai kórház épülete nem is kaphatott volna szimbolikusabb, kifejezőbb, méltóbb alkotást, mint Makrisz Agamemnon Műtőorvosa. Meghökkentő alkotás. Sőt, amikor hétévesen először megláttam, nekem félelmetesnek tűnt. Félelmetesen lenyűgözőnek. És ezzel, azt hiszem, nem csak én vagyok így…

„A hatalmasra növelt, monumentum-nagyságú fej önmagában is meghökkentő jelenség. Ezt a hatást aztán már egészen bizarrá fokozza a zománcbetétes szemek intenzív pillantása.

A kifejezést talányossá varázsló zománcbetétet Makrisz máskor is szívesen alkalmazta portréiban, sőt egyes emlékműveinél is (Női portré, 1976, Tiszafüredi felszabadulási emlékmű, 1974‒75). Valószínűnek látszik, hogy ez a szokatlan megoldás ifjúkori emlékeire vezethető vissza, azokra az időkre, amikor még Görögországban mintázta első, festett terrakotta portréit” – olvasható az Életünk 1990. 12. számában.

Egyébként nagyon valószínű, hogy eredetileg nem oda tervezték, ahol most látható, az Észak-Magyarország 1972. egyik januári száma ugyanis még arról tudósít, hogy a kórház belső homlokzatát fogja díszíteni az alkotás. Azt hiszem, 1974-re sikerült megtalálni a megfelelőbb helyét…

Az 1964-ben görög állampolgárságától megfosztott Makrisz Agamemnon 1975-től – immár kettős, magyar-görög állampolgárként – egyre többször látogatott vissza szülőhazájába. 1993. május 26-án hunyt el – Pátrában (más források szerint Athénban).

Makrisz Agamemnon (1913 – 1993)

Fontosabb díjai, elismerései

  • Munkácsy Mihály-díj (1953, 1955)
  • Érdemes művész (1966)
  • Kiváló művész (1972)
  • Munka Érdemrend arany fokozata (1973)
  • Kossuth-díj (1978)
  • Magyar Népköztársaság babérkoszorúval ékesített zászlórendje (1983)

Néhány jelentősebb köztéri alkotása (a cikkben említetteken kívül)

  • Móricz Zsigmond (mellszobor, mészkő, 1952, Budapest, XIII. ker., Margitsziget, Művészsétány, 1966-ban áthelyezve a Városligetből)
  • Éneklő fiatalok (szoborcsoport, alumínium, 1953, Budapest, XIV. ker., Népstadion szoborcsoport)
  • Fonó nők – Orsózó lányok (bronz, 1955, Szeged, Textilművek előtt)
  • Bartók Béla (mellszobor, bronz, 1959, Szeged, Bartók tér)
  • Munkáslány-Építőlány (1958, Budapest, XI. ker., Kosztolányi tér)
  • Ady Endre (mellszobor, bronz, 1962, Debrecen, Béke út, Általános Iskola)
  • Kecskemétet szimbolizáló körplasztika (ólom, 1959, Kecskemét, Aranyhomok Szálló)
  • Húsz éve (vörösréz, lemez, 1966, Miskolc, SZOT Székház előtti park)
  • Tánc (ólomlemez, dombormű 1966, Budapest, VI. ker., Mikroszkóp Színház – Rátkai Színészklub)
  • Nemzetközi brigád – Spanyol partizán emlékmű (szoborcsoport, vörösréz lemez, 1970, Budapest, V. ker., Néphadsereg tér, áthelyezve a XXII. ker.-i szoborparkba 1992-ben)
  • Lenin (vörös gránit, 1970, Eger, Gárdonyi tér, 1990 után eltávolítva a köztérről)
  • Makariosz érsek (bronz, 1980, Nicosia, Ciprus, köztársasági elnöki palota)
  • Sellő díszkút (vörösréz lemez, 1976, Budapest, XII. ker., Moszkva tér. A mozaikképek felesége Makrisz Zizi alkotásai)
  • Hermész (vörösréz lemez, 1981-1982, Budapest, I. ker., Szentháromság tér)
  • Bartók Béla (mellszobor, bronz, 1982, Mexikóváros Mexikó, Bartók tér)
  • Lenin (vörösréz lemez, 1983, Leninváros, Pártház előtti tér, lebontva)
  • Alabárdos katona (vörösréz lemez, 1986, Eger, Almagyari úti Szolgáltatóház)
  • Zrínyi-emlékmű (vörösréz lemez, 1988, Szigetvár, Kórház)
  • Három figurás díszkút (vörösréz lemez, Budapest, VIII. ker., Kálvária tér)

Művei megtalálhatóak az alábbi közgyűjteményekben is

  • Janus Pannonius Múzeum – Modern Magyar Képtár, Pécs
  • Magyar Nemzeti Galéria, Budapest
  • Nemzeti Galéria, Athén
  • Nemzeti Múzeum, Stockholm

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .