A szobrok városa alkotói: Halmágyi István

Takács Zsolt írása

Az iparterületek fejlődése, az új lakótelepek kiépülése következtében hatalmasra nőtt Kazincbarcika vízigénye, azonban ez a helyi vízkészletekből nem volt kielégíthető. Ezért az Országos Vízügyi Főigazgatóság már 1955-ben kezdeményezte – az országban elsőként – egy regionális vízellátási rendszer építését. E rendszer üzemeltetési, karbantartási feladataira alapította a Sajómenti Vízművet, amelynek központi irodaháza 1962-ben épült fel. Az irodaház kertjébe egy „beszédes” című szobor került, Halmágyi István alkotása, a Vízben tükröződő.

Halmágyi István 1897. szeptember 1-jén a Maros megyei Marosbogát faluban született, amely a trianoni békeszerződésig Torda-Aranyos vármegye Marosludasi járásához tartozott, ma Románia része. 1910-től az ungvári Állami Anyagipari Szakiskolában tanult, ám három év múlva az iskola vezetőségének irányításával az Országos Magyar Iparművészeti Iskola díszítőszobrász szakára került, majd Zala Györgynél és Kisfaludi Strobl Zsigmondnál dolgozott, akik egyébként az Iparművészetin a mesterei voltak.

1923 óta kiállító művész, az országos tárlatok rendszeres résztvevője. „Korai műveit az egyiptomi művészet hatása jellemzi, későbbi szobrászatában a klasszikus és modern plasztika tanulságait ötvözte lírai, bensőséges, nyugodt, biztos mintázású emberalakjaiban” – olvasható az Artportálon.

A 20-as évek közepén közreműködött a székesfehérvári A 17. honvéd gyalogezred emlékműve talapzatán lévő domborművek elkészítésében.

(Forrás: Köztérkép)

1933-ban a Szépművészeti Múzeum megvásárolta „Gondolkozó” (bronz), 1938-ban pedig a „Zsuzsanna” (mészkő) című műveit. A Nemzeti Galéria is több művét őrzi, ezek közül a legjelentősebbek a „Kendős lányfej”, „Vedres Márk portréja” és a „Merengő leány” kőszobor.

1935-ben gyűjteményes kiállítása volt az Ernst Múzeumban. A csoportos kiállítás (Basch Andor, Domanovszky Endre, Ijjász H. Imre, Kontuly Béla, Vadász Endre festőművészek társaságában) kapcsán a múzeum emlékkönyve így ír Halmágyiról:

Halmágyi, a szobrász, Pátzay Pál mellől került elő, a nemes egyszerűségre kapott tőle buzdító ihletet és formafelfogása is a megtisztított lényeghez való eljutás keresését árulja el. Oly ut, mely a monumentális szobrászművészet egyetlen igaz utja.

A budapesti Irgalmasrendi Kórház előcsarnokát 1935-ben átalakították, ekkor került oda 17 darab terrakotta szobor, amelyek többnyire a magyar orvostudomány nagyjait ábrázolják. Az egyik alkotás Balassa János (1814–1868) magyar sebész, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia tiszteleti tagjának mellszobra, a szobrot Halmágyi István készítette.

(Forrás: Köztérkép)

Sóstógyógyfürdő első köztéri szobrát 1940-ben állították fel. Az impozáns külsejű Krúdy Vigadó épülete előtt látható Korsóvivő bronzszobor Halmágyi István szobrászművész alkotása.

A II. világháború alatti években, egész pontosan 1943-ban két újsághírben is találkozhatunk a szobrászművész nevével. Az egyik arról számol be, hogy „március 27-én, szombaton, a Mátyás király születésének 500. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségek egyik kiemelkedő pontja lesz a kolozsvári Sétatéren emelt Műcsarnok megnyitása. Az ország második Műcsarnokát reprezentatív magyar képzőművészeti kiállítással nyitják meg. Erre a kiállításra a kép- és szoboranyag már meg is érkezett” – a Budapestről érkezett egyik szobor alkotója Halmágyi István. A másik cikk arról tudósít, hogy „Szobrot emelnek Budapesten Károli Gáspár bibliafordítónak. A székesfőváros megbízást adott Halmágyi István szobrászművésznek, hogy készítse el a bibliafordító Károli Gáspár szobrát. A művész nemrégiben készült el a szoborral. A három méter magas szoboralak melléhez szorított bibliával, ég felé tekintő szemmel ábrázolja Károlit. A szobrot nemes kőbe vésik és a jövő évben állítják fel a pozsonyiúti református templom oszlopos homlokzatának előterében”. A szobrot nem állították fel a Pozsonyi úti templomban, mert sajnálatosan elpusztult a háború alatt. Feltételezhető, hogy a művész műtermét bombatalálat érte. Halmágyi műterme – tudható meg egy 1943-as Budapesti telefonkönyvből – ekkor az Ybl Miklós tér 4. szám alatt állott, közel a Várkert Bazárhoz.

Arról sajnos nem találtam semmiféle adatot, hogy hol és miért, de a meglehetősen szűkszavú „Halmágyi-életrajzok” megemlítik, hogy a művész 1945 és 1947 között hadifogoly volt (minden bizonnyal szovjet…). Majd 1954-től a Szépművészeti restaurátoraként dolgozott egészen 1958-ig, hogy aztán a következő évtől kezdődően számos értékes, kedves, vagy éppen „kötelező” alkotással gazdagítsa az ország különböző városainak nyílt vagy zárt tereit.

1959-ben készült a színész, színház-igazgató Laborfalvi Benke Józsefet ábrázoló mellszobra, amely ma a miskolci Színháztörténeti és Színészmúzeum lépcsőfeljárójánál áll (Déryné utca 3.). A Laborfalvi név minden bizonnyal ismerős Olvasóink előtt: Laborfalvi Benke József leánya, laborfalvi Benke Judit, művészként „Laborfalvi Róza”, a XIX. század egyik legkiválóbb magyar drámai színésznője volt. 1848. március 15-én, Katona József Bánk bánjának az előadásán találkozott a nála nyolc évvel fiatalabb Jókai Mórral, egy kokárdát tűzve a férfi kabátjának hajtókájára. Még ebben az évben feleségül ment hozzá. 1857. szeptember 3-án az ő vendégjátékával (és Jókai beszédével) nyitotta meg kapuit a Miskolci Nemzeti Színház.

1961-ben három köztéri szobrát állították fel. Toldi-szobra a keceli Arany János Általános Iskola elé került:

(Forrás: Köztérkép)

Móricz Zsigmond-szobra a szikszói általános iskola elé került:

Pécs pedig egy igazán kedves szoborral gazdagodott, amely rövid időn belül a gyerekek kedvence lett – akárcsak a mi bocis szobrunkra, ennek a hátára is előszeretettel ültek fel a különböző korú rajongói. A Csacsi békával című szobor az Esztergár Lajos utcában, egy óvoda mellett található.

1964-ben szintén egy (akkor átadott) iskola bejárata elé került egy szobra. A szombathelyi Entzbruder Dezső Egészségügyi Szakközépiskola előtt a névadó szobrát helyezték el. Entzbruder Dezső tanár orosz hadifogságból hazatérve részt vett az őszirózsás forradalomban, majd a Tanácsköztársaság soproni direktóriumának tagja volt. 1919 augusztus elején Burgenlandban elfogták, majd augusztus 22-én Szombathely határában – egy állítólagos szökési kísérlet során – agyonlőtték. A rendszerváltás után nem sokkal szobrát eltávolították az iskola elől, pár évvel ezelőtt megszűnt maga az iskola is…

(Forrás: Manda.hu)

1965-ben Egerben állították fel az Éneklő lány és a Start előtt című szobrait, Miskolcon pedig a MÁV Rendelőintézet előtt az Anya gyermekével című szobrot:

1970-ben Munkácsy-díjjal tüntették ki a szobrászművészt, s még ebben az évben megbízást kapott egy Lenin-portré elkészítésére.

Ünnepség Szerencsen

Lenin születésének 100. évfordulójáról közös ünnepségen emlékezett meg a Szerencsi járási és községi Pártbizottság. Ünnepi szónok Imri Gyula országgyűlési képviselő, a járási pártbizottság első titkára volt. Beszéde után átadta a megyei pártbizottság által alapított Lenin-emlékplakettet a propagandamunkában kimagasló eredményt elért párttagoknak, majd a járási pártbizottság nagytermében leleplezte Halmágyi István Munkácsy-díjas szobrászművész Lenin-domborművét.

Nem találtam fotót a műről, de nem kell túl nagy fantázia ahhoz, hogy elképzeljük, milyen is lehetett. Az eseményen átadott másik alkotáshoz viszont már egy kicsivel több képzelőerő kell… Az Észak-Magyarország 1970. április 23-i tudósítása ugyanis így fejeződik be:

Az ünnepi megemlékezés kedves színfoltja volt, amikor a tiszalúci úttörők átadták a maguk készítette, Lenint ábrázoló faliszőnyeget a járási pártbizottság vezetőinek.

😆

Szerencsnél szerencsésebb volt tehát Kazincbarcika.

A bevezetőben azt írtam: a Sajómenti Vízművek központi irodaháza 1962-ben épült fel, s az irodaház kertjébe egy „beszédes” című szobor került, Halmágyi István alkotása, a Vízben tükröződő… Időközben mindkét elnevezés megváltozott. 1970-ben a vállalat elnevezése Észak-magyarországi Regionális Vízmű és Vízgazdálkodási Vállalatra, 1986-ban pedig Észak-magyarországi Regionális Vízművekre módosult. A mester által adott szoborelnevezés vélhetőleg még ennél is korábban átalakult. Hogy hivatalos kezdeményezés volt-e, vagy egyszerűen csak a köznyelv érzett rá egy találóbb, egyszerűbb elnevezésre, nem tudni. Az viszont biztos, hogy 57 éve mindenki így ismeri: Fésülködő nő.

“…hogy a kazincbarcikai szobromat szeretem, ezt igazolja az a tény, hogy kis családi házunk kertjében kora tavasztól késő őszig ‘fő helyen’ elhelyezve hallat dicséretet magáról az előttünk elvonuló kirándulóktól.” –

idézi az 1974-ben megjelent A szobrok városa című kiadvány Halmágyi Istvánt, s hogy a dicséret nem túlzó, mi sem bizonyítja jobban, hogy a kazincbarcikaiak is előszeretettel fényképezkedtek a szoborral. Két fotó a KDK Facebook-csoport gyűjteményéből (feltöltötte: Gyenes Gabriella és Jenei Sándorné):

…és hogy milyen szép, a szobrot jobban kiemelő környezetben állt évtizedekig/illetve áll napjainkig is, arra pedig szintén a gyűjteményből egy másik példa (feltöltötte: Sz Pál-Kutas Orsolya):

…egy “közelibb” kép:…és a Google Térképén 2011-ben: 💡

Halmágyi István (Marosbogát, 1897. szeptember 1. – Budapest, 1987. április 24.)

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..