A „nagyok” árnyékában… – Knittel János mestercukrász

A Históriás egyik írásában (Betekintés Kazincbarcika egykori vendéglátásába: az édességvarázslók műhelye) már volt szó a barcikai cukrászokról, most ismerkedjünk meg közülük Knittel Jánossal – aki még „a mézet is cukorral ette…”.

Isten adta szerencsének tartja Knittel János, hogy cukrásztanuló lehetett: nagy megtiszteltetésként élte meg, hogy remek mesterek, kiváló szakemberek, kollégák között sajátíthatta el a szakmát. A megfelelés, a teljesítménykényszer ugyanakkor nagy kihívás elé is állította.

„Ismertségre, nagy elismerésre termelésirányító háttéremberként soha nem számítottam, minden kis sikerért még üzletvezető helyettesként is hangyaszorgalommal meg kellett dolgoznom. Az elismerés általában a szerencsésebb csillagzat alatt születőknek, a jó időben jó helyen lévőknek kedvez, a ‘maradéknak’ jobbára csak az árnyéka jut, annak ellenére, hogy egy csapatban játszottunk…” – összegzi pályafutását a mestercukrász.

Minden gyerek szereti az édességet (minden medve meg, mint tudjuk, a mézet…), mégsem lesz mindenkiből „édességvarázsló”. Talán kell hozzá egy helyi „Bagaméri”?

„Szüleim hatodik, legkisebb gyermekeként láttam meg a napvilágot, és annyira imádtam az édességet, hogy még a mézet is cukorral ettem… Mint minden falubeli gyerek, én is sóvárogva bámultam a sajószentpéteri cukrászok, Ramada Elmáz, Schmida Pali bácsi műhelyeinek kirakataiban a süteményeket, és közben arról álmodoztam, istenem, ha én egyszer ilyen helyen dolgozhatnék…”

Knittel Jánosnak az általános iskola elvégzése után megadatott a lehetőség, hogy cukrásztanulónak jelentkezhetett, és a számtalan felvételiző közül – szerencse ez neki és nekünk is – fel is vették.

„Tanulóéveimet, a szakmámat a sajószentpéteri Holdfény presszó mellett működött cukrászüzemben, Csányi Laci bácsi és Szerencsi Bandi cukrászmesterektől sajátíthattam el, akikre mindmáig hálával emlékszem” – vallja inaséveiről.

Harmadéves korában került a Makadámon induló cukrászműhelybe. 1963-ban tett Miskolcon sikeres szakmunkásvizsgát, megszerezve a cukrászképesítést.

Elméleti tanára Roráriusz László mester volt, akire mai napig is szeretettel emlékezik. A Rorárius Miskolc „Mazsolája” volt, egy legendás, békebeli cukrászda. Roráriusz Gyula 1938-tól kezdte üzemeltetni, majd unokaöccse, Roráriusz László üzemeltette tovább, 1971-es lebontásáig (felrobbantásáig).

Knittel János 1963 őszén vonult be katonai szolgálatra Mezőtúrra, s a kiképzés után rögtön a „nehéztüzérséghez” került: a gulyáságyút is kezelő szakács lett, majd a budapesti szakvizsga után nem sokkal főszakáccsá léptették elő.

A katonaidő letöltése után már az új Május 1. úti cukrászüzembe került, ahol Kopcsik Lajos helyettesévé nevezték ki. Kopcsik Lajoshoz rokoni szálak is fűzik testvéreik házassága révén.

1969-ben Miskolcon sikeres vizsgát téve lett mestercukrász.

„A barcikai cukrászüzemben három és fél évtizeden keresztül dolgoztam üzemvezető-helyettesként és termelésirányítóként. A cukrászműhely minden eseményét, az új technológiák bevezetését, a gépek beállítását, a szakma minden változását megéltem” – mondja Knittel János a Május 1. úti cukrászüzemben töltött évekről. – „Kollégáknak, tanulóknak segítettem szakmai előmenetelükben, gyakorlati feladatok mielőbbi elsajátításában, szakmunkás-képesítés megszerzésében.”

A cukrászüzem legénysége bemutatókon, versenyeken, kiállításokon is részt vett. „Tanulófelelősként a tanulóimat, de a segédeket is számtalan cukrászbemutatóra, versenyre, kiállításra készítettem fel, hasonlóan, mint ahogy engem is segítettek egykori tisztelt mestereim. Cukrásztevékenységem alatt igyekeztem a szakmát a legjobb tudásom szerint végezni, azt maradéktalanul tovább adni.”

Knittel János is számtalan kiállításon, bemutatón, versenyen vett részt, ezzel szerezve hírnevet a városnak, elismerést a cukrászüzemnek, a vállalatnak.

A város 40. évfordulójára kiírt cukrászversenyen II. helyezést ért el.

De ott volt többek között 1977-ben a VI. „Tavaszi Vendégvárás Palócföldön” rendezvénysorozaton, Salgótarjánban, ahol a III. helyen végzett, és még ebben az évben a X. Jásznagykun Farsang szolnoki rendezvényén I. helyezést ért el.

1979-ben Csehszlovákiában a Restauracie Roznava nemzetközi kiállításon vett részt, szintén ebben az évben a XII. Jásznagykun farsangi rendezvénysorozat cukrászversenyén, Szolnokon megint csak I. helyezett lett.

1989 három első helyezést is hozott: a XXI. Jásznagykun Farsang szolnoki rendezvényén, a ”Bükkvidéki Vendég-várás” Sárospatakon, a Hotel Bodrog cukrászbemutatóján és a VIII. „Tavaszi Vendégvárás Palócföldön” rendezvénysorozaton, Salgótarjánban I. helyen végzett.

A fent említett kiállításokon bemutatott nyertes munkái, emlékplakettje

Vállalata több alkalommal jutalmazta „Kiváló Dolgozó” elismeréssel (1975 és 1985),
1977-ben a „Belkereskedelem Kiváló Dolgozója” címet is megkapta.

1989-ben Diplomát kapott az „Aranysapka verseny” alkalmával bemutatott gasztronómiai munkájáért, s még ebben az évben a Magyar Szakácsok és Cukrászok Szövetségének tagja lett.

1992-ben a Magyar Szakácsok és Cukrászok Szövetsége, valamint a Nestlé és Mogyi cégek szakmai érdemei elismeréseként az „Arany-szakácssapka” Klub tagjává választották.

1993-ban egyhetes szakmai tanulmányi útra küldte a vállalat Frankfurtba, majd Kijevben egy étterem megnyitásánál a szakmai delegáció tagja volt.

Az eltelt évek során cukrászüzemek elindításánál nyújtott szakmai segítséget, például Forróencsen, valamint egy házicukrászatnak Kőszegen.

A Sütemények és nyalánkságok Európa cukrászműhelyeiből receptkönyvbe saját összeállításai is bekerültek.

Talán még sokan emlékeznek rá az Olvasók, a kazincbarcikai városi TV indításakor a háziasszonyoknak meghirdetett versenyen, Dévényi Tibor műsorvezetése mellett, Knittel János szakmai zsűritagként értékelte lányaink-asszonyaink munkáit.

„A cukrászüzem privatizációja után, 1994-ben a Brodeco céghez kerültem, azt követően szabadabb lettem – mesél az újabb állomásról a mestercukrász. – Fizetett és fizetetlen szabadságom alatt számtalanszor dolgoztam cukrászként nővérem londoni teázójában. Az angolok imádták készítményeimet, sok hazánkból odaszármazott magyar családnak készítettem esküvőkre, összejövetelekre dísztortát, süteményeket. A kinti árakhoz képest, még a repülőjegy árát is kifizetve, jobban jártak, arról nem beszélve, hogy kedvükre az itthon jól megszokott ízeket, készítményeket fogyaszthattak. Londonban számtalan helyen megfordultam, kint élő magyaroknál, rokonoknál. Nővéremmel többek között a „Madame Tussaud” panoptikumba is eljutottam.”

A szakmában eltöltött 43 év után ment nyugdíjba, de a „lantot” ekkor sem tette le, nyugdíjasként még néhány évet dolgozott a miskolci Mese cukrászdában.

A Mazsolában fiával, Zoltánnal

„Két gyermekünk, három unokánk teszi boldoggá az életünket, kölcsönös szeretetben élünk velük – mondja a nyugdíjas éveiről Knittel János. – Gyerekkoruk óta közös programokat szervezünk, kirándulásokat teszünk, míg a városban éltünk, a kiserdő volt a kedvenc terepünk, nyáron szalonnasütéssel egybekötött kirándulások, téli szánkózások szép emlékei maradtak meg a családban. Kedvelt elfoglaltságom a kertészkedés, a gyümölcsösömben tenni-venni, azok kiteljesedését, érését követni. Kikapcsolódásaim színterei a vízpartok, jobbára a Tisza, ebből kitűnik a hobbim is: a horgászat.”