A „hőskor” építői

Gyurák László építésvezető eligazítást tart (Fotó: Tükörcserepek c. könyv)

Gyurák László építésvezető eligazítást tart (Fotó: Tükörcserepek c. könyv)

A Barcikai Históriás előző öt száma javarészt Kazincbarcika három elődjének: Barcikának, Berentének és Sajókazincnak 1945-ig szóló történetét ismertette. Kevés szó esett viszont településeink és a belőlük létrehozott Kazincbarcika 1945 utáni történetéről és az ötvenes évekről, amelyet „hőskor”-ként tartanak számon azok az emberek, akik már akkor is itt éltek és részesei voltak a város születésének. A lap jelen és a következő számai bemutatják a „hőskor” egy-egy alakját, s az ő visszaemlékezéseik nyomán a város születésének körülményeit, mozzanatait, epizódjait.

Szűcs Mihályné

1953 januárjának egyik hideg napján húsz év körüli leány szállt le a vonatról az alsóbarcikai megállóban. A leány – Gégény Márta – a Szabolcs megyei Ibrány községből jött Kazincbarcikára szerencsét próbálni. A falujából akkor már többen dolgoztak az itteni nagy építkezéseken, akik hazalátogatva elmondták, hogy milyen jól lehet keresni Kazincbarcikán. A munkához szokott falusi leány erre a hírre kelt útra. Odahaza a nagyszüleivel élő leány ugyanis hiába dolgozott télen-nyáron szinte éjt nappallá téve, egy valamirevaló ruhát sem tudott venni magának, mert a beszolgáltatás mindent „elvitt”, nem maradt semmi eladnivaló.

Márta leszállt a kisállomáson a vonatról, de nem tudta, hogyan, s merre tovább? Az út szélén tanácstalanul sírdogáló leányt egy férfi szólította meg, kérdezte tőle, hogy miért sír? Márta csak később tudta meg, hogy ez Korpás Laci bácsi, aki a kőműves tanulókat oktatta a mesterségre. A síró kislány elmondta, hogy dolgozni szeretne Kazincbarcikán, de nem tudja hová, s kihez kell fordulnia. Miután elmondta még, hogy mindegy neki, milyen munkát kap, csak pénzt keressen, Laci bácsi ajánlotta, hogy legyen kőműves tanuló. Az egyezség hamar létrejött, másnap már Berentén a Kastélykertben az egyik épülő lakóházon kezdte el az új életet jelentő kőművesmunkát. Az első munkamozdulat, amellyel a nagy malteroskanál tartalmát az emelkedő falhoz csapta, nem sikeredett, a malter mind visszafröccsent az arcába. Ez azonban nem keserítette el, a munkában edzett parasztlány hamar elsajátította a kőműves munka fortélyait. No, meg segítségben sem volt hiány. Nem kisebb személyiség, mint az építkezésen jól ismert Maximenkó-módszerrel dolgozó és Kazincbarcika első országgyűlési képviselője, Börcsök Feri bácsi is tanítgatta a kőműves mesterségre. Az új élettel is csakhamar megbarátkozott. Szinte ámult, amikor megkapta az első fizetését: hatszáz forintot! Egy húszéves lánynak sok pénz volt ez akkor, főleg, hogy a szállásért nem kellett fizeti semmit, s naponta egy forintba került az üzemi konyhán elfogyasztott reggeli, ebéd és vacsora. Az első fizetéséből megmaradt pénzből Márta nem vette meg magának a régen óhajtott szép ruhát, hanem a nagyapját lepte meg új nadrággal megy egy pár bakanccsal. Szinte észre sem vette, s már eltelt egy év és felszabadult: kőműves segéd lett.

Az N2 épület építői (Fotó: Tükörcserepek c. könyv)

Az N2 épület építői (Fotó: Tükörcserepek c. könyv)

Emlékek az ötvenes évekből

Mire emlékszik Márta (1962-től Szűcs Mihályné) az ötvenes évekből? Mindenekelőtt a nagy sárra. Különösen a „libalegelői” vizenyős, mocsaras területen szenvedtek sokat a térdig, a kordét húzó lovaknak meg majdnem a hasukig érő sártól. Sokszor előfordult, hogy a csizma beleragadt a sárba, s a sár a csizmaszáron beszivárgott. Sok építőanyag is a sár martaléka lett…

Emlékszik a C épületre (Ságvári tér), amely a rabok szállása volt. Nem politikai elítélteket őriztek itt, hanem a beszolgáltatást teljesíteni nem tudó, a „feketéző”. a feketevágásért eléítélteket. Az épületet szöges drótkerítés vette körül, illetve a kerítés egész a kiserdőig húzódott. A látogatás az A és a B épületek között volt. Ide egy hosszú asztal volt kitéve, amelynek a C épület felőli oldalán a rabok, a másikon pedig az őket látogatók tartózkodhattak az őrök szigorú felügyelete mellett. Az elítéltek közül még ma is jól emlékszik Lengyel bácsira, aki azért kapott hat hónapot, mert hat darab tojás beadásával adós maradt.

Gyakran eszébe jut az is, amikor a nagy téli hidegben a téglához fagyott a kezük. A malter melegítésével próbáltak segíteni magukon, de az így készült fal sehogysem akart megállni. Úgy voltak, mint Kőműves Kelemenék, amit raktak délig, leomlott estére, amit estig csináltak, leomlott reggelre… Hiába káromkodott a művezető rájuk, a meleg malter továbbra is csak szétfolyt a téglákon.

A C jelű épület alapjainak lerakása (Fotó: Tükörcserepek c. könyv)

A C jelű épület alapjainak lerakása (Fotó: Tükörcserepek c. könyv)

Az első jutalom

Márta nagy élménye volt az első jutalom átvétele, amelynek előzményét is feleleveníti. A „libalegelőn” az egyik épület emeleti szobájának mennyezetét vakolták, amikor megjelent ott egy munkaruhába öltözött férfi. Körülnézett, és a munkájukat végzőknek megjegyezte, hogy görbe a fal. Márta erre azt válaszolta, hogy fel kell jönni, és közelről megnézni. A férfi fel is ment és ott tovább beszélt, de Mártáék rá sem hederítettek, hanem tovább vakoltak. Csapták a maltert a mennyezetre, amelyből egy adag a nézelődő férfira hullott. Mondta is erre: “Azért nem kell a pofámba csapni a maltert.” Utána tovább nézelődött, vizsgálgatta a falat jobbról, balról, úgy látszott, hogy elégedett volt a látottakkal, mert azt mondta Mártának: „F…a lány maga.” Meg is kérdezte Márta nevét, s mondta, hogy vegyen részt a legközelebbi termelési tanácskozáson. Márta oldalát s furdalta a kíváncsiság, hogy vajon ki lehet az illető? meg is kérdezte tőle, de a választól, hogy Cs. Varga, a vállalat vezérigazgatója, Márta majdnem rosszul lett.

A termelési tanácskozásra Márta igencsak szorongva ment el. Attól tartott, hogy a vezérigazgató a kollektíva előtt meg fogja őt szégyeníteni. Állandóan ez járt az eszében a termelési tanácskozáson. Ezért nem is hallotta, amikor a nevén szólították. Csak a mellette ülők mondták, hogy menjen már, mert másodszor is elhangzott a neve. Ekkor elindult az elnöki asztal felé, és nagy zavarban vette át a feléje nyújtott borítékot, amely nyolcszáz forint jutalmat tartalmazott, többet mint amennyi a havi fizetés volt. Ezt a pénzt mind magára költötte, megvette végre a régen óhajtott szép ruhát.

Márta többször is kapott jutalmat, de ez az első a legemlékezetesebb a számára. Munkáját kitüntetésekkel is elismerték. Birtokosa a Kazincbarcika építéséért arany fokozat, a Kiváló Dolgozó és a Kazincbarcika 20. évfordulójára alapított kitüntetéseknek. Talán ezért is esik neki rosszul, hogy az egészségét is kikezdő 35 évi kemény és becsülettel végzett munkája után ma megélhetési gondokkal küszködve kell élnie.

Hozzászólás