A fővárosban is feltűnést keltenek a Kazincbarcikai Ktsz konfekciós termékei!

Takács Zsolt írása

Takács Zsolt írása

„Nemcsak Kazincbarcikán, de a fővárosban is feltűnést keltenek a Kazincbarcikai Vegyes Ktsz konfekciós készítményei” – adta hírül egy 1960-ban megjelent könyv melléklete, amelyben hirdetések voltak.

1960-ban jelent meg Csepi József könyve Oldódik az átok címmel – írta az Index. A Délmagyarország újságírójának novellái a termelőszövetkezetek gondjairól szóltak, a könyv végén pedig van egy 50 oldalas melléklet, ahol hirdetések voltak. Többek között a Kazincbarcikai Vegyes Ktsz-é…

1955. augusztus óta működik Kazincbarcikán kisszövetkezet – tudható meg a Barcikai Históriás egy korábbi cikkéből. A 20-30 fővel megalakult Kisipari Termelő Szövetkezetben (KTSZ) cipész-, férfiszabó-, villanyszerelő- és lakatosrészleg kezdett működni, 1957-ben elsődlegesen a nők foglalkoztatása végett új részleggel – konfekcionálóval – bővült. Nem sokkal később egyesült a városban működő Vas- és Fémipari Ktsz-szel, s 1960-ban már nyolc ipari tevékenységet végző részleg próbálta kielégíteni a város lakóinak szolgáltatás iránti igényeit. A már említetteken kívül ekkor szobafestés-mázolásra, óra-, rádió- és tv-, háztartási kisgép javításra, üvegezésre és képkeretezésre is vállalkozott a szövetkezet.

A 60-as évek felé orkánkabátot gyártottak, a konfekcionáló részleg nyugati exportra termelt, s a városban – az igényekhez igazodva – bővítették a szolgáltatást: Berentén hozom-viszem cipőjavítást, a Szénosztályozónál harisnya-szemfelszedést végeztek. Az osztályozónál dolgozó nők reggel, a műszak elején leadták a javítandó harisnyát, s műszak után már megjavítva vihették azt haza. (1972-ben Sajómenti Ipari Szövetkezetre változott a ktsz neve.)

ktsz01

Fotóforrás: Index.hu

És mint látjuk: nemcsak Kazincbarcikán, de a fővárosban is feltűnést keltettek a Kazincbarcikai Vegyes Ktsz konfekciós készítményei!

Hozzászólás