A Barcikai Históriás eddig megjelent számairól

1990-I-1-01A Barcikai Históriás jelen számával együtt eddig kilenc látott napvilágot, váltakozó 1000-1800 db-os példányszámban. Az alábbiakban az előző kilenc szám tartalmával ismerkedhet meg az olvasó.

Az első szám 1990 novemberében hagyta el a nyomdát, a jelen számmal megegyező nagyságban és 8 oldal terjedelemben. Az első oldalon a szerkesztő ismerteti a lap célját, mely szerint a Barcikai Históriás „A város életével kapcsolatos eseményt, vagy annak hátterét tárgyilagosan, a valóságnak megfelelően kívánja bemutatni.”

A lap megkezdte Kazincbarcika történetének ismertetését, a városról Papp Attila, egykori könyvtárvezető által összegyűjtött írások alapján és a tőle kölcsönzött címmel: Ismerkedjünk Kazincbarcikával.

Közli a lap az október 14-ei önkormányzati választás eredményét és a képviselő testület által megválasztott tisztségviselők nevét, s ehhez kapcsolódva Búcsúzásképpen című írásban rövid áttekintést ad a megszűnt tanácsrendszerről. Az „elmondom hát mindenkinek” című írásban a lap szerkesztője tanácselnöki működése utolsó időszakának kálváriájával, idő előtti nyugdíjba vonulásának közvetlen előzményeivel ismerteti meg az olvasót.

1991-I-01A Barcikai Históriás 2. száma 1991 elején jelent meg, szintén 8 oldalon, címlapján a város polgármesterével folytatott beszélgetéssel. A lapban folytatódik az Ismerkedjünk Kazincbarcikával című írás, amely az első világháború kitörésétől a várossá nyilvánításig vázolja településeink történetét, a továbbiakban pedig bemutatja a Fő tér újdonságát: a pár hónappal korábban felavatott ÁFÉSZ székházat és áruházat, majd a város bemutatkozása következik több nézetből, amilyenekből azt a lap szerkesztője látta különböző időkben és helyzetekben.

Ugyancsak a város múltjáról szólnak a Várdombi legenda, a Mi volt a Tüskebokorban? és az Ismét „múltdarabkák” című írások.

A Napjaink históriája a város lakosságát akkor foglalkoztató sátánizmusról és maffiózásról szól, míg egy új rovat – az Emlékeztető – krónikaszerűen a város fejlődésének egy-egy eseményére emlékeztet.

1991-II-01A következő, az 1991. II. negyedévi szám volt. A címlap írása a II. negyedév városi eseményeiről – április 4-ei, május 1-jei ünnepségek, városszépítési napok, országos pedagógiai tanácskozás, anyák- és gyermekek napja, ballagás – szól. Az Ismerkedjünk Kazincbarcikával rovatban Barcikával indítva elkezdődik a várost alkotó települések egyenkénti, részletes bemutatása.

Ez a szám városunk nagy szülöttjével: Egressy Bénivel szembeni adósságot törleszt az őt és munkásságát ismertető írással.

A Kazincbarcikai históriák egy 1954-es és egy, a lap megjelenése előtti bűnügyet ismertet, s folytatódik az Emlékeztető a múlt, s új rovatként elkezdődik a Krónika a jelen eseményeinek bemutatásával.

1991-III-01Az 1991. III. negyedévi szám címlapján Széchenyi István arcképét láthatjuk, a legnagyobb magyar születésének 200. évfordulója alkalmából. Kazincbarcika ismertetése Berente történetének bemutatásával folytatódik. Interjút ezúttal a lap Körtvélyes Istvánnal, a BVK egykori vezérigazgatójával és volt miniszterhelyettessel készített, majd rövid kép következik Kazincbarcika munkanélküli helyzetéről, és természetesen most is megtalálhatók a lapban az Emlékeztető és a Krónika rovatok.

1991-II-4-01Az 1991. IV. negyedévi szám címlapi cikkének és grafikájának a sajókazinci búcsú ad időszerűséget. Szintén Sajókazinc története a témája az Ismerkedjünk Kazincbarcikával sorozatnak. A lap megemlékezik a felsőbarcikai református egyházközség 400 éves jubileumáról, bemutatja Kazincbarcika egykori országgyűlési képviselőjét, G. Kiss Józsefet, cikk számol be a BVK műtrágyagyárának 1955-ös próbaüzeméről és az esemény előzményeiről. Egy írás a Barcikay-család régi ügyirataival és címerével ismerteti meg az olvasót, és közöl a lap három olvasói levelet is.

Természetesen a Krónika rovat most is a jelen eseményeinek rövid ismertetésével egészíti ki a múltat bemutató írásokat.

1991-dec1991-ben az év végén ráadásként még egy szám napvilágot látott. Ez karácsonyi külön és egyben az 1992. I. negyedévi szám volt. A címlap grafikája, az Emléktöredékek és az Első barcikai karácsonyunk a karácsony, míg az Újévi intelmek című írás az újév jegyében íródott. Megemlékezett a lap a városi önkormányzat, az ÁFÉSZ Fő téri áruházának és a Barcikai Históriás újság megjelenésének első évfordulójáról. Egy cikk a 105-ös Szakmunkásképző Intézet 30 éves működését ismerteti. A településtörténet ezúttal a közlekedés egyik ágazata: a vasút történetének a bemutatása helyettesíti, az állomás épületében lévő vasúttörténeti kiállításhoz kapcsolódva. Megemlékezik a lap dr. Mogyorósy Pálról, Sajókazinc egykori körjegyzőjéről. Két új rovatot is indít a lap: A hőskor építői címűben Szűcs Miklósné (a cikkben tévesen Szűcs Mihályné szerepel) emlékezik az 50-es évek viszonyaira. A Históriás tárlatában pedig Mezey István grafikusművész Meloko Miklós Derkovits című alkotását mutatja be. Helyet kapott a lapban a berentei római katolikus egyház rövid történetét bemutató írás.

1992-III-1-011992-ben immáron a Barcikai Históriás III. évfolyama kezdődött el. Ennek első II. negyedévi száma március végén hagyta el a nyomdát, 14 oldal terjedelemben. Címlapja a V. számú óvoda udvarán lévő, Somogyi József: Anyaság szobrának fotójával és leírásával az édesanyákat és a gyermekeket köszöntött, az Ismerkedjünk Kazincbarcikával sorozatban pedig Herbolya történetét tárja az olvasó elé. A hőskor építői rovatban Sallai András építőmunkás visszaemlékezése olvasható az ötvenes évek elejéről. A múltban messzebbre kalauzolja az olvasót az Így írtak akkor, valamint A László- és Mátyás-szög históriája című írás. A jelenről a Krónikán kívül a Makovecz-mű és a városban működő pártok, politikai szervezetek bemutatása szól. Ezeken kívül olvasható még írás a Dózsa György úti iskolások helytörténeti gyűjtő munkájáról és a Vécsetal-tanyai kovácsműhelyről. Az aktuális április elsejei oldal, a Lajos bácsi és az igazolás című írás, továbbá a Lichtschein történetek olvasása derűs perceket szerez az olvasónak.

1992-III-01Az ez évben napvilágot látott 2. szám (III. n.év) 10 forintos áron 16 oldalon jelent meg. Ez Kazincbarcika megismertetése mellett a szomszéd települések bemutatását kezdi el, Tardona község történetének leírásával, bő teret szentelve Jókai Mór tardonai tartózkodásának. A 25 éves és átalakuló B-A-Z Megyei Kézműipari Vállalattal, illetve új nevén a Kübler-Werke Kft-vel, és egy jubiláló oktatási intézménnyel, a Ságvári Endre Gimnáziummal is megismerkedhet az olvasó, de hasznos tudnivalókat szerezhetnek a lapból a munkanélküliek és a vállalkozni akarók is. Mindezen kívül több apróbb írás – A Tanár úr válaszolt, A téma nemcsak hever az utcán, Nocsak!…, A város életéből – színesíti a lapot.

1992-III-01-1Az 1992. évi 3. (IV. negyedévi) szám október elején-közepén került az olvasók kezébe. A Becsengettek cikk arról ad számot, hogy iskoláink milyen szakmai újdonságokkal kezdték el az új tanévet. Az Ismerkedjünk szomszédainkkal sorozatban ezúttal Vadna község története szerepel és ismét megismerkedhet az olvasó egy jubiláló vállalattal: a 40-es hőerőművel. A 10. évforduló kapcsán szól egy írás a város 1982-es Hild-érmes kitüntetéséről, a 20. évforduló kapcsán pedig a város hagyományossá vált rendezvényéről: az amatőr színjátszó fesztiválról. Három írás: A Vécsey-szög, Az egészségőr visszapillant és a Helytörténeti morzsák a város, illetve Sajókazinc történetének egy-egy részletéről szól. Bemutatja a lap a Kazincbarcika és Vidéke ÁFÉSZ új elnökét, Csordás Ferencnét, és a Krónika rovat néhány fontos városi eseményt ismertet. Az említetteken kívül majd mindegyik számban megtalálható Mezey István grafikusművész egy-egy munkája és Vékony Sándor költő verse.

A Barcikai Históriás következő számáról:

A lap 1993. I. negyedévi száma előreláthatólag január végén – február elején jelenik meg, amely Sajóivánka történetének ismertetésével folytatja Kazincbarcika szomszédainak bemutatását. Egy írás a városban 30 évvel ezelőtt bekövetkezett nagy változásokról – új országgyűlési képviselő és új tanács vb-elnök, a Borsodi Vegyi Kombinát és a Berentei Vegyi Művek egyesítése – emlékezik meg: foglalkozni fog a lap településünk nagy szülöttjének. Egressy Béni életének sajókápolnai éveivel és a sajókazinci szülőháza helyének kutatásával kapcsolatos eredményekkel. Az olvasó megismerheti annak a Józsi bácsinak az életútját, akiről a Kazincbarcikai Közélet hasábjain nemrégen vita folyt. Kisebb írások katonatörténeteket és más eseményeket elevenítenek fel. A Krónika rovat a közelmúlt legfontosabb város eseményeiről tesz említést.

  • A lap kapható lesz:
    a Belvárosi-, a Tardona-, a Sajó-, az Építők úti-, az Iskola úti-, a Kórházdombi-, a BorsodChem (BVK) melletti és a sportpálya melletti ABC boltokban,
    az ÁFÉSZ Fő téri Műszaki Áruházában, a DOMUS alatti Papír-írószer boltjában és a buszpályaudvar melletti ABC boltjában,
    a Lenin úti ZÖLDÉRT boltban,
    a Tardona úti Fodor ABC boltban,
    a Kertvárosi Mini Diszkontban (Bartók Béla út 31.)
    Herbolyán Rabina János bányatelepi élelmiszerboltjában,
    Berentén Huszka Sándor Élelmiszer és Háztartási boltjában,
    a Völgy úton Takács Lászlóné kis ABC boltjában,
    a Fő tér 21. sz. alatti Tej-kenyérboltban,
    a sörkertben,
    az ÁMOR pavilonban a Szabó Lajos úton
    a Városi Kórházban és a MÁRKA ABC melletti könyvárusítónál,
    Felsőbarcikán Török Jánosnénál
    a Kézműipari Vállalatnál (Kübler-Werke cég) Varga Eleknénél, és a szerkesztőnél.

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .