6. Kolorfesztivál: szombaton a népzenéé volt a főszerep

A fesztivál szombati napján a magyar népzenéé és a néptáncé volt a főszerep a Fő téren. Az este első fellépője a Magos Együttes volt, amely idén ünnepli fennállása 10. évfordulóját.

Az együttes küldetésének tekinti a népzene megszerettetését a fiatalokkal, valamint annak hagyományainak eredetének kutatását, ápolását. Az utóbbi években az együttes kiemelt figyelmet fordított a Sajó és Maros menti falvak, valamint különböző székelyföldi kistájak muzsikáinak megismerésére, megtanulására és stílushű tolmácsolására. Számos olyan összeállítást készítettek, melyek e vidékek népzenéjének egyedülálló szépségét mutatják meg.

Néptánc kortárs elemekkel megtűzdelve

A szombati nap utolsó fellépője a Duna Művészegyüttes volt. A csapat 24 fős tánckarból és 5 tagú népi zenekarból álló folklór formáció, melynek tagjai hivatásos néptáncosok és hangszeres művészek. Kolorcityben a „Puszták népe” című egész estés produkciót mutatták be a közönségnek.

„Egy népréteg lelkületét szeretném ábrázolni, ez minden törekvésem. Ha itt-ott mégis saját élményeimmel hozakodom elő, ezek az élmények csak magyarázó ábrák. Ami emléket feltárok, azért tárom fel, hogy rajtuk át próbáljak leereszkedni abba a mélyben fekvő, forró rétegbe, amely rettegve rejti gomolygó világát minden idegen tekintettől, még a tárgyilagos napvilágtól is.”

Az idézet Illyés Gyula „Puszták népe” című szabatos társadalomrajzából származik, amely ihletadója és egyben központi témája a barcikai bemutatónak.

Az előadásban Illyés Gyula szűkebb hazája, a Mezőföld tánckultúrájának bemutatásán túl megjelennek Magyarország más tájegységein valaha cselédsorban élők táncai is, például somogyi, sárközi zalai, felvidéki, szatmári falvak és a Hortobágy lakóinak táncai is.

A Duna Művészegyüttes kiemelt céljának tartja, hogy ledöntse az emberekben a műfajjal szemben kialakult előítéleteket, bemutatva, hogy a néptánc az érzelmek, kulturális értékek és történetek megjelenítésének látványos és kifejező eszköze lehet. Az együttes repertoárjában fontos helyet foglalnak el a néptáncelemeket felhasználó gyermek- és ifjúsági előadások, valamint a néptáncot és a kortárs táncot ötvöző bemutatók.

A nyár színei

A 6. Kolorfesztivál 18. napja sem telt program nélkül a KolorCountryban: St. Martin Dédestapolcsányban szórakoztatta a fesztiválozókat.

A művész elmondta: idén 25 éves a St. Martin produkció, így a színpadon ebből a több mint két évtizedből hallhattak slágereket a kilátogatók. Felcsendültek többek között lágy melódiák, filmzenék, de egy-két fantasztikus improvizációt is előadott a szaxofon- és pánsípművész.

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .