1954. december 6.: első alkalommal látogatott Kazincbarcikára a Mikulás… vagyis a Télapó

Takács Zsolt írása

Takács Zsolt írása

1954. december 5-én kissé gondterhelten állt Béke úti első emeleti lakásának konyhaablaka előtt Kőműves Pál. Cigarettára gyújtott, de nyomban elnyomta. El is szégyellte magát közben, mint egy kamasz, kit már sokadszorra kapnak rajta efféle csínyen. Egyre csak arra gondolt: mivel lephetné meg holnap a kis Palkót, mit is tegyen a cipőcskéjébe. Éjfél elmúlt. Kőműves Pál elővett még egy cigarettát. Eszébe jutott: ha sikerülne is valami finomságot szereznie holnapra, mit mondjon Palkónak? A Mikulás vagy a Télapó hozta az ajándékokat?

Ez a dilemma nem csupán a Békeváros új lakóját nyomasztotta, valószínűleg a béketábor sok-sok apukája nyomta fejét tanácstalanul az ablaküveghez, hiszen az aznapi sajtó sem nyújtott támpontot ez ügyben.

Szerencse – gondolta Kőműves Pál –, hogy délelőtt a K épület melletti piacon diót és szép almát tudott venni a falusi asszonyoktól, így ha holnap esetleg nem tudna cukorkát szerezni valamelyik kis üzletből, ezek a finomságok is jók lesznek a cipőbe. Aggodalma a cukorral nem volt alaptalan, hiszen abban az időben vagy hiánycikk volt, vagy felvásárolták a spekulánsok. Ugyan a Szabad Nép 1950. december 3-i rövidhírére konkrétan nyilván már nem emlékezett, de hasonló tárgyú és hangvételű híreket akkoriban elég sokat olvashatott.

„Őrizetbe vett cukorspekulánsok”

„S.-né rendszeresen sortállt, lázított a sorbanállók között, szidta a demokráciát. Házkutatás során 30 kiló cukrot, egy mázsa lisztet találtak nála. Ugyancsak őrizetbe vették S. István kereskedőt, aki lakásán 47 kiló cukrot rejtegetett. A két árurejtegetőn kívül még többek ellen indult eljárás, akik lakásukon nagyobb mennyiségű cukrot rejtegettek, ugyanakkor háztartási alkalmazottjukat elküldték, hogy cukorért sorbaálljanak. A náluk talált cukrot rendőri kísérettel vissza kellett vinniök a KÖZÉRT-üzletekbe, ahol azt a vásárló dolgozóknak azonnal kimérték.”

Szabad Nép, 1950. december 3., 9. oldal

Ha Kőműves Pál emlékezett volna erre a hírre, emlékezett volna arra is, hogy a központi pártlap két nap múlva, ha nem is túl egyértelműen, de azért mégiscsak megszabta az irányt Mikulás-ügyben is. Ekkor már szó sem volt, mint a korábbi években, a jótékonykodó püspökről elnevezett figuráról, ehelyett a 8. oldalon ez állt:

„Télapó”-ünnepély az óvodákban és az általános iskolákban

“Télapó”-ünnepélyt rendeznek “december 5-én az óvodákban és az általános iskolákban. Az ünnepi műsorszámokban a Szülői Munkaközösség tagjai és az általános iskolák felsőtagozatú növedékei szerepelnek. A Szülői Munkaközösség tagjai a műsor után, megajándékozzák a gyermekeket.”

1954-ben tehát már inkább a Télapó elnevezés volt ajánlatos, ami – a közhiedelemmel ellentétben – nem a Rákosi-rendszer találmánya, csupán erőltetése és kizárólagossá tétele „köszönhető” neki.

A Wikipédia szerint már a két világháború közötti időszakban használták a télapó szót. Trianon után a szlovák eredete miatt kezelték ellenségként a Mikulás kifejezést, az 50-es években pedig vallási áthallásai miatt vált üldözötté. Persze a Télapónak nyilván jól jött a szovjet kapcsolat is, hiszen a kifejezés az orosz gyed Maróz, „fagy apó” tükörfordításának tűnik.

A Télapó kifejezés elterjedését nagyban segíthette az is, hogy a legnépszerűbb gyermekdalban is szerepel, méghozzá minden versszakban:

Hull a pelyhes fehér hó,
jöjj el kedves Télapó.
Minden gyermek várva vár,
vidám ének hangja száll.

Van zsákodban minden jó,
piros alma, mogyoró.
Jöjj el hozzánk, várunk rád,
kedves öreg Télapó!

Nagy szakállú Télapó,
jó gyerek barátja.
Cukrot, diót, mogyorót
rejteget a zsákba.

Amerre jár reggelig,
kis cipőcske megtelik.
Megtölti a Télapó,
ha üresen látja.

Persze ennek elterjedéséhez is nyilván jól jött az ideológiai háttér: szerzője ugyanis az a Rossa Ernő, akitől azok a sorok is származnak, hogy „A rablánc a lábon nehéz volt / De széttörte büszkén a nép”… (Lenin-dal) A dalszövegíró, karnagy, zenepedagógus, zeneszerző az 50-es és 60-as években leginkább mozgalmi dalok szerzőjeként volt ismert.

Kőműves Pál felriadt. Erősen verejtékezett. Elszundított a tűzhely melletti sámlin. Kába volt egy kicsit, rémeset álmodott. Cukorspekulánsok álltak hosszú sorban az éj leple alatt a Béke úti kis bolt előtt, mozgalmi dalokat énekeltek. Ám azoknál a soroknál, hogy „Ma milljóknak ajkán egy név zeng, / E név oly nagy és oly dicső”, két termetes krampusz megragadott egy fehér szakállú, piros ruhás bácsit, és egy nagy fekete autóba tuszkolta.

Másnap, hétfőn Kőműves Pál sietett haza a munkából. Útközben sikerült pár szem cukorkát is szereznie, ennek örömére betért a Népbüfébe (F épület), hogy megigyon egy pohár bort. Nézzük el neki, hiszen a „szomszédos” Miénk alkoholmentes vendéglőbe még nem mehetett, az csak hat évvel később nyílik meg. Hazafelé egy pillantást vetett még a város új és első iskolájára, az Újvárosira – Palkó hamarosan ide fog járni –, majd a lépcsőházuk elé érve meglátta a fiát, amint széndarabokat dobál a vödörbe – segít az édesanyjának és a szomszédoknak, hogy gyorsan belapátolják az utcáról azt a kevés szenet, amit pár napra sikerült szerezniük. Hideg lesz az este, kint nem maradhat. Amint végeztek, Kőműves Pál ölbe kapta a szénkoszos arcú Palkót: Na, te kis krampusz, várod-e már a Télapót?, kérdezte. Nevetve indultak az emeletre. Kőműves Pál csak egy másodpercre torpant meg a lépcsőfordulóban. Három hét múlva itt a karácsony – suhant át az agyán. Jön a kis Jézuska… vagyis… ööö…

De ez már egy másik história.

• • •

A fotók a 60-as évektől kezdődően elevenítik fel a Mikulás-Télapó ünnepségeket, amikorra már mindkét kifejezés elfogadottá vált.

mikulas06

mikulas11

mikulas18

A fotókat a KDK-n közzétette: Barta Sándor, Belloni Andrea, Boronkay Lászlóné Klári, Demkó Katalin, Drana Andrea, Gonda Ferencné, Gyebróczki Istvánné Marika‎, Gyenesné Anci, Lini Gábor, Rigó László (Taju), Rostás Szabolcs, Simon Katalin, Széplaki Kati, Takács Zsolt

Hozzászólás